Élet a zöldben: a gyerek nyert egy kertet és vesztett egy apát

Az agglomerációba költöző kisgyerekes családok nem várt nehézségekkel is szembesülnek. Ezek próbára tehetik a család életét, gyakran az anya izolációjával járnak, mégis nehéz róluk beszélni.

Egyre többen költöznek a főváros vonzáskörzetében lévő cuki kis természetközeli településekre, főleg a gyerekek megszületését követően. Tipikus esetben anya otthon marad a gyerekekkel, legalábbis egy ideig, apának viszont ingáznia kell, hiszen munkahelye továbbra is Budapesten van.

Így aztán alig látja a családját – a feleség pedig gyakran annyira ritkán látja a férjét, hogy a jelenségnek már saját neve van: „zöld özvegységnek” hívják. De tényleg olyan rossz zöld özvegynek lenni? Te is az vagy?

Maga a megvalósult álom

Katiék csak néhány hónapja laknak egy faluban a Pilisben, itt építkeztek. Az építkezés terve az első gyermekük születése után körvonalazódott, telket kerestek, közben megfogant a kistestvér is. Végül egy hároméves és egy féléves gyerekkel sikerült kiköltözni. A kert ugyan még nincs kész, de a környék, a ház maga az idill: madarak csicseregnek, a telek alján lévő pataknál pedig már őzet is láttak. Imádják. Bár Kata egy kicsit tart a téltől: akkor majd nem lehet kimenni, egyedül kell szórakoztatnia a gyerekeket a hosszú délutánokon, hiszen Péter reggel fél hétkor elindul dolgozni és csak a fektetésre, vagy azután ér haza.

shutterstock 85904203

Kata később szívesen vállalna valamilyen részállást, vagy akár vissza is menne dolgozni, de az iszonyú logisztikát igényelne – jelenleg „csak” egy autójuk van, Kata régi munkahelye pedig kocsival is másfél óra a lakhelyétől, ráadásul a gyerekeket is el kell majd vinni valakinek bölcsibe-oviba, így hosszú távon, a későbbi években még ki tudja, mi lesz a megoldás.

Van, akinek hiányzik a férje

A zöldövezetben élő kisgyermekes anyák „szerencsére” sokan vannak, szinte mindenütt lehet találni hasonló cipőben járó anyatársakat, akikkel remekül lehet aztán együtt játszóterezni. Ami szuper, ha valóban játszóterezéssel szeretnénk tölteni fiatal éveinket. Kati például könnyen ismerkedik, máris talált magának „anyabarátokat”, akikkel meg lehet beszélni a nevelési problémákat, a fogzást, a dackorszakot meg egyéb nehézségeket.

„Ne érts félre, ez nagyon is fontos, semmiképp nem szeretném leértékelni ezeket a kapcsolatokat, biztosan megőrülnék, ha ez sem lenne” – mondja Kata. – „Csak hát nagyon különböző környezetből jövünk, a kedvenc sorozataimat itt senki sem nézi, a szakmámról (statisztikus vagyok) nem tudok beszélni, a cinikus humoromat se mindenki bírja. Egy darabig elbeszélgetek én arról, hogy feljött-e a sütemény, de valójában azért mentem hozzá a férjemhez, mert szívesen töltök vele időt. Vagyis töltenék.”

Van, akinek a munkája

Az anya munkába állását sokszor nehéz megszervezni, hiszen a kistelepülésen nem biztos, hogy van bölcsi, az óvodában pedig gyakran egyszerűen nincs annyi hely, mint ahány oviskorú gyerek él a faluban. Ebben az esetben környékbeli vagy fővárosi óvodába lehet vinni a gyermeket, ami akár autóval, akár közösségi közlekedéssel meglehetősen nagy macera lehet.

Ez azt jelenti, hogy a gyerek oviskoráig a zöldövezeti anyák gyakran maradnak otthon, és a gyerek óvodáskorában is nehézségeket okozhat a munkába járásuk megszervezése. Addig azonban gyakorlatilag egykeresős családokról van szó, ahol nem csak az a baj, hogy anya „jódolgában unatkozik”, hanem az is, hogy az egyedüli kenyérkereső apán hatalmas felelősség van. Ha a házat hitelből vették, amit fizetni kell, és ha apa nem keres csillagászati összegeket, akkor könnyen kényszerré válhat a vonzónak látszó életforma.

Bezártság, izoláció, depresszió

Igen, tudjuk, hogy vannak született feleségek és született anyák, akik simán letolnak hat évet otthon a picikkel és nem is kattannak be. Másoknak azonban mindez nehézséget okozhat: az agglomerációból nehéz kimozdulni, nem csak a sport, a munka, a fodrász, de az ügyintézés, az orvoshoz járás is nehezebb lehet. A bezártság élményét fokozhatja, ha az embernek Budapesten maradtak a barátnői – ugyan néha kijöhetnek látogatóba, de az nem ugyanaz.

A fővárosban élő anyák kiugorhatnak egy-egy esti programra, moziba, miután apa hazaért a melóból – a zöldövezetből mindez lényegesen nehezebb. Településtől függően elviselhető vagy épp siralmas lehet a közösségi közlekedés, a forgalom, illetve az utak állapota is, a távolsági buszra pedig próbáljunk meg egyszer felszállni babakocsival, többet nem akarunk majd vidékre költözni.

Kata is tart mindettől, de egyelőre úgy gondolja, cserébe talán megéri, hogy kertes házuk lehet. „Nem is attól félek leginkább, hogy nehéz lesz” – mondja. – „Mert tudom, hogy az lesz. Hanem hogy ha majd bekattanok a bezártságtól, meg megőrülök, hogy egy hete nem folytattam egyetlen felnőtt beszélgetést sem, akkor nem lesz szabad panaszkodnom. Hiszen itt élek az idillben, mit sír a szám. A panelban lakó barátnőim mind iszonyúan irigyelnek, anyámék meg szerintem simán kiröhögnének, ha panaszkodni kezdenék.”

shutterstock 104938289

A gyereknek ez a legjobb!

Kata még egy ellentmondásra hívja fel a figyelmet. „A kiköltözésből a gyerekek profitálnak leginkább, azért is jöttünk ki, hogy nekik ne a hatsávos út melletti panelban kelljen felnőniük. Imádják a sétákat, a gesztenyeszedést, a játszóteret, a kilátót, a félkész kertet is. Biztos vagyok benne, hogy kevesebbszer lesznek betegek itt a jó levegőn. Ugyanakkor valljuk be, nyertek egy kertet és vesztettek egy apát. Amíg a panelban laktunk, a férjem hazaért vacsorára, együtt ettünk, utána kis esti mese, hancúzozás, Lujzit még majdnem minden nap ő fürdette. Ez ma nincs, a fürdetés végére, fektetésre szokott beesni, ad egy puszit az álmos kicsiknek, aztán ennyi. Hétvégi apuka lett.”

A másik kérdés, hogy ha a gyereknek esetleg mindez tényleg jobb, akkor anyának is jobb? Magyarul, anyának az a legjobb, ami a gyereknek? Vagy Vekerdy Tamásnak van igaza, és az a legfontosabb, hogy anya jól legyen, mert a gyerek akkor van jól, ha anya jól van? De mi legyen, ha anya nincs jól a kertesházas idillben? Szabad ilyet?

Oszd meg másokkal is!
Mustra