Te szólnál a szüleidnek, hogy elkezdődött a szülés?

Egy anyuka csak a szülés után akar szólni a nagyszülőknek, akik kiakadtak ezen. Meg az internet népe is. Na de kinek szóljunk, amikor indulunk szülni?

Vajon jó ötlet szólni a családnak, neadjisten a barátoknak, amikor beindul a szülés? Jó érzés, hogy egy csomó ember szorít nekünk otthon, vagy inkább idegesítő, hogy félóránként ránk írnak vajúdás közben, hogy hol tart a dolog?

Kiderült, hogy mint annyi minden az anyasággal kapcsolatban, ez is rettentő megosztó kérdés: a Mumsnet mamifórumon a kérdést felvető anyuka legalábbis elég szélsőséges válaszokat kap. Részemről a titkolózás feltétlen híve vagyok, ami azonban nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztem...

shutterstock 177003644

A szóban forgó, jelenleg várandós anyuka nem szeretné majd nagy dobra verni a szülés beindulását – csak a férjének akar szólni, no meg persze az egészségügyi személyzetnek, de anyóséknak semmiképp. Csakhogy a leendő nagyszülők ezen kiborultak, a férj is inkább az ő oldaluk felé húz, így máris családi vita övezi a még be sem indult szülést.

Vajúdás titokban?

Az anyuka érvei mondjuk számomra elég meggyőzőek: pontokba szedte, miért nem szeretné, ha a családtagok tudnának a vajúdás kezdetéről és miért csak akkor akarja nagy dobra verni a szülést, ha már „kész” a baba.

1. A vajúdás napokig is eltarthat, nem akarja, hogy férjét és őt ezalatt egyfolytában hívogassák, sms-ekkel és csetüzenetekkel bombázzák, amikor telefonozás helyett inkább a szülésre kellene koncentrálniuk.

2. Hacsak nem tartják benn valami miatt sokáig a kórházban, egyáltalán nem szeretne kórházi látogatókat, mert

3. a baba születése után is igényelne pár nyugis órát, amikor csak hármasban vannak, sőt, mi több,

4. a hazaérkezés után is arra vágyik, hogy otthon legyen egy kis idejük egymásra hangolódni és az új helyzetet megszokni, mielőtt beindul a látogatók hada.

Számomra ezek teljesen érthető érvek. Persze, az is érthető, hogy a leendő nagyszülők meg mindent tudni akarnak azonnal, drukkolni szeretnének a távolból és amint lehet, jönnének látogatni. A férj inkább arra szavazna, hogy értesítsék őket a vajúdás kezdetekor, de mondják meg, hogy még nem lehet látogatni, hanem majd csak akkor, ha az újdonsült szülők szólnak.

Apa, kezdődik!

Persze, ez a dilemma jó eséllyel csak az első gyereknél merül fel, legalábbis, ha apás szülést tervezünk. A második gyerek születésekor ugyanis többnyire szólni kell valakinek (legalább egy nagymamának vagy bébiszitternek), ha indulunk a kórházba, a valakinek kell ugyanis vigyáznia addig a nagyobbikra, amíg mi szülünk.

Az első gyerek már érdekesebb kérdés. Barátnőm, Zsófi például anno megmondta anyukájának, hogy most indulnak a kórházba, csakhogy a szülés elhúzódott, a szülőszobán nem volt idejük vagy lehetőségük rendszeresen informálni a leendő nagyit, így aztán amikor kb. egy nappal később előkerült végre az egészséges baba és anya, rögtön hatalmas lecseszést kaptak a nagymamától. Hogy mégis, mi tartott ennyi ideig?? És miért nem informálták őt rendszeresen a helyzet aktuális állásáról?

Ennek több mint tíz éve, de Zsófi még mindig egy kicsit neheztel emiatt édesanyjára. Ugyanakkor őt is meg lehet érteni: gyakorló szorongóként együtt tudok érezni a nagyival is, ha az én lányom bemenne szülni, és utána 15 óra múlva sem hallanék felőle, én is katasztrofálisabbnál katasztrofálisabb történéseket képzelnék el.

Első gyerekem születésekor így én sem szóltam senkinek, hogy most indulunk a szülőszobára (kivéve persze a szülésznőt). A férjemet is megkértem, hogy lehetőleg ne hívja fel se az én anyukámat, se az övét, mindketten izgulósak, nekem nem lesz kedvem félóránként sms-ben értesíteni őket a szülés aktuális állásáról, de ha nem tesszük, akkor meg halálra parázzák magukat odahaza. Ezt be is tartotta, csak hát – a jó ég tudja, miért - kiírta Facebookra, hogy „apa, kezdődik!”. Bár a nagyik nincsenek Facebookon, legalábbis nem kógnak rajta egyfolytában, a húgom és a barátaink egy része igen, így aztán az ezt követő mintegy 18 órában a férjem telefonján csak gyűltek az sms-ek és a nem fogadptt hívások. Amiket aztán igyekezett előlem eltitkolva megválaszolni, hiszen biztosan mérges lettem volna, ha rájövök, hogy megtörte a médiacsendet, és ki akar felmérgesíteni egy vajúdó nőt?

Utólag persze már egyáltalán nem tűnik fontosnak ez az egész kérdés. A kisbabám végül csak megszületett, egészséges, cuki, én is az vagyok, a többi meg kit érdekel? A vajúdás első pár órájában még képes voltam azzal foglalkozni, hogy rajtam kívül más emberek is vannak a világon, de aztán ahogy sűrűsödtek a fájások, már egyre kevésbé érdekelt, hogy ki drukkol otthon a képernyő előtt és ki nem, ki tud róla és ki nem, cseppet sem esett nehezemre a szülés folyamatára fókuszálni, és egy ponton a férjem kezéből is eltűnt az okostelefon. Így aztán ebből tanulva a második gyereknél már sokkal lazábban kezeltem ezt a kérdést (is).

Te mit gondolsz, illik szólni?

Persze, vannak, akiket kifejezetten doppingol a szurkolótábor és önkezükkel közvetítik szülésüket a szociális médiában. Vannak, akiknek jól esik, ha a leendő nagyszülők a kórház melletti kocsmában pálinkáznak (mert ilyen nagymamáról is tudok). És van, akinek nincsenek vagy nem ennyire gondoskodóak a szülei: egy másik barátnőm, Noémi már árva volt, mire első gyermekét megszülte, a férj szülei távolságtartóbb népek voltak, így neki például nagyon hiányzott, hogy a vajúdás alatt senki sem küldte neki a biztató sms-eket, és senki sem izgult érte álmatlanul a távolban.

És akkor még nem beszéltem egy ismerősöm vagány édesanyjáról, aki negyven évvel ezelőtt nem akarta felébreszteni három műszakban melózó férjét ilyen apróságok miatt, ezért szépen fogta a táskáját és leballagott a közeli kórházba, csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon, hogy „Imre, szülni mentem, kaja a hűtőben, Kati.”

Nálatok mindez hogy volt / hogy lesz? Szóltatok a tágabb családnak a vajúdás kezdetekor? Szóltatok, de utólag megbántátok? Twitteren közvetítettétek percről percre és szuper volt? Teljesen mindegy, a lényeg, hogy minden simán menjen? Meséljetek kommentben!

Oszd meg másokkal is!
Mustra