Erikáék Dániában éltek, amikor kiderült, ismét gyereket vár.
Amint fény derült a várandósságára, Erika értesítette a védőnőt, akivel egyébként is kapcsolatban állt, hiszen volt már egy másfél éves kisfiuk. A védőnő behívta Erikát egy vizsgálatra, ami magyar szemmel elég megdöbbentő volt: hüvelyi vizsgálat például egyáltalán nem történt, viszont valami hosszú, fa eszközzel meghallgatták a magzat szívhangját, és ehhez az eljáráshoz feltétlenül ragaszkodtak is. Ezen kívül volt még időnként vizeletvizsgálat, és ezzel nagyjából le is tudták a terhesgondozást.
Orvossal Erika a várandóssága alatt egyáltalán nem találkozott, ez ugyanis ott nem része a protokollnak. A dán orvosok munkáját rendkívül nagyra tartja az állam, és ennek megfelelően fizeti, tehát a munkaidejüket maximálisan kímélik. Csak beteg emberekkel kell foglalkozniuk, a várandósság viszont nem betegség – tartják a dánok, így semmi szükség orvosra.
Mivel Erika az előző terhessége alatt cukorbeteg lett, elküldték terheléses vércukor vizsgálatra is, ahol ugyanazt az értéket produkálta, mint legutóbb, és amivel Magyarországon már szigorú diétára fogták. Dániában viszont ezzel még egyáltalán nem számított cukorbetegnek, úgy bántak vele tehát továbbra is, mint egy egészséges kismamával: békén hagyták kihordani a gyerekét.
A várandósság időszaka Dániában, mindent egybevetve sokkal nyugalmasabb, kevésbé aggodalmaskodó, lazább és barátságosabb volt Erika szerint.
A szülés
Erika a területileg illetékes kórházban szándékozott világra hozni a gyerekét. Amikor úgy érezte, itt az idő, felhívta a kórházat, és jelezte, hogy most akkor bemegy szülni. A normál ügymenet szerint a vonal másik végén, a kismama hangja alapján döntik el, hogy mennyire van nyitva a méhszáj, helyett, hogy tényleg indokolt-e bemenni a kórházba. Erikánál úgy döntöttek, hogy még nem, de ő nagyon erősködött, így végül ráálltak: rendben, bemehet, de csak saját felelősségre, és ha mégsem szül, akkor hazaküldik, mert a kórház nem várakozásra való, semmi keresni valója ott egy nem szülő nőnek.
Úgyhogy Erika be is ment, megvizsgálták, és kiderült, hogy tényleg szül. Itt most persze mindenkit az érdekel, hogy hogy nézett ki az előkészítés, de hát ezen a részen gyorsan túlesünk: sehogy. Se beöntés, se borotválás, se branül, semmi nem volt. Kiküldték a folyosóra várni, a bába pedig elszaladt előkészíteni a szülőszobát. Ez el is tartott egy jó ideig, úgyhogy mire Erika elfoglalhatta a szülőágyat, rögtön meg is érkezett a baba. Orvos még mindig nem látta őket.
Dániában, mivel a szülést szintén nem tartják betegségnek, nem szokás a fájdalomcsillapítás. Erről persze Erika jó előre érdeklődött a védőnőnél, aki kissé meg is hökkent a kérdésen, ezért elég pikírt módon úgy válaszolt, hogy lehet harapdálni a párnája csücskét, esetleg kiugorhat az ablakon. Kedves. Végül kapott valami kéjgáz félét, ami a fájdalmat ugyan nem csillapítja, de kit érdekel, hogy fáj, ha közben jó a hangulat?
Cukiságfaktor az egekben
Születés után a babát az anyukája mellkasára helyezték, és úgy is maradhattak jó háromnegyed órán át. Csak ez után vágták el a köldökzsinórt. Ez után megtörölgették, megmérték a babát, és előre melegített ruhába öltöztették.
Mire mindenki összeszedte magát egy kicsit, egy zsúrkocsin betoltak egy pici tortát, amin egy gyertya és egy dán zászló volt. Így kívántak boldog születésnapot a babának és az anyukájának.
A torta elfogyasztása után megnyugtatták Erikát, hogy addig maradhat, ameddig jól esik, és akkor távozhatnak, amikor akarnak, mivel a babával és vele is minden rendben van. Erre nézve Dániában nincs protokoll, mindenki eldöntheti, hogy mit szeretne, mit engednek meg a körülményei, mi szolgálja a legjobban az ő, és a családja érdekeit, és ebben a kórház maximálisan partnerként viselkedik.
Erika és a férje erre a gördülékenységre nem volt felkészülve, úgyhogy az apa gyorsan hazaszaladt ruháért a babának és a feleségének. Addigra Erika ki is pihente magát, felöltöztek, és hazamentek a másfél éves kisfiukhoz, akire addig egy bébiszitter vigyázott.
Mire a kisfiú reggel fölkelt, már otthon voltak a szülei, plusz a kisöccse is. Gyakorlatilag semmit sem érzékelt az egészből, nem volt nagy elszakadás és hiányzás – átaludta az egészet. Erika emiatt különösen boldog volt.
Az első hetek
Szülés után másnap már meg is érkezett a családhoz a védőnő, és megnézte, hogy minden rendben van-e. Rendben volt. Orvossal még mindig nem találkozott a család.
Az anyakönyvezéssel a kórházban egyáltalán nem zaklatták őket, sőt, meg sem kérdezték, hogy hogy hívják a gyereket. Helyette volt rá két hetük, hogy bejelentsék az új családtag érkezését az illetékes hivatalban.
Még be kell járatni
Megkérdeztük Erikától – aki ma már ismét Magyarországon él – hogy ha most még egyszer szülésre adná a fejét, újra az ambuláns megoldást választaná-e. Azt mondta, ehhez azért kell egy nagyfokú bizalom a rendszerben, hogy ha bármi baj van, el fognak kapni. Itt nem biztos, hogy meg merné próbálni, nem tudja, hogy kellőképpen meg van-e szervezve, hogy valóban működjön ez az ellátási forma. Dániában viszont olyan természetes volt, mint a levegővétel.
