Olcsó és jó nyári programok gyerekkel

A nyári szünet elég hosszú, úgyhogy időben elkezdtük összeszedni, mi mindent tervezünk csinálni idén.

Közeleg a nyári szünet, ami, főleg iskolásokkal a családban, az első két hét vakációs eufória  után (végre itthon vannak! végre nem kell korán kelni! végre mindenre van időnk!) hozza magával a "mi a csudát csináljunk ma is, hogy senki ne őrüljön meg"-et.

shutterstock 263434334
Shutterstock

Erre nem lehet elég korán felkészülni, ezért elkezdtük összegyűjteni az ötleteinket, hogy nektek már ne kelljen. A rendező elv az volt, hogy olyan családi (egy vagy két szülő plusz gyerekek) programokat keressünk, amik nem kerülnek egy komplett vagyonba, mint például az aquapark vagy az állatkert, vagy egy komolyabb játszóház. A határt valahol 5 ezer forint környékén húztuk meg (két-három gyerekkel számolva), de a tippek között sok ingyenes, vagy szinte ingyenes is van.

Biztosan sok minden nem jutott eszünkbe, Facebookon várjuk a ti ötleteiteket is!

1. Folyópart

Duna/Tisza, kinek milyen folyó van közel, séta, sarazás, lábáztatás, kagylók és/vagy kövek, fürdés ahol szabad.
0-99 éveseknek

2. Strand

A strand lehet olcsó vagy nagyon is húzós, nézzetek körül, figyeljétek, melyik mennyibe kerül, vannak-e kedvezményes napok, délutáni jegyek, és érdemes kikutatni a kisebb, nem annyira ismert fürdési lehetőségeket is! (Pl: a Római hétvégén 2700, szerdán csak 1800 forint, viszont az attól nem túl messze lévő Csillaghegyi bármelyik nap csak egy ezres, ahogy a Lupa olcsóbb strandja is)
0-99 éveseknek

3. Mozi

A mozi egy 4-5 fős családnak már olyan tétel, amin szintén érdemes lehet spórolni. Nézzétek meg a kisebb, art mozikat, ott is adnak gyerekfilmeket is, a plázamozi árának nagyjából a feléért. Másfelől jó figyelni a nagyobb láncok kedvezményes napjait, van, ahol hétfő, máshol szerda, és sok helyen vannak kedvezménykártyák is, amik egyszeri kb 500 forintba kerülnek, utána viszont egész évben olcsóbb velük a jegy, még az olcsó napokon is!
4-99 éveseknek

4. DVD kölcsönzés

Oké, ez lehet, hogy csak a mi családunkban számít érdekes programnak - ufók vagyunk, és elvből nem töltünk le semmit - de tökre szeretik a gyerekek, kitaláljuk, mit akarunk megnézni, elmegyünk a tékába, kivesszük, hazavisszük, megnézzük, visszavisszük. Tiszta kilencvenes évek! Ilyenkor nem gyerekfilmeket, hanem a már számukra is emészthető felnőtt (pl. kaland-) filmeket szoktunk kivenni. Persze csak akkor jó, ha még van eszköz, amivel meg tudjátok nézni a DVD-t
4-99 éveseknek

5. Három víz egy napra

Nagyobb, délután már nem alvó gyerekekkel jó kaland meleg napokra, egy nap alatt be kell cserkészni a természetes vizek három formáját: patak, folyó, tó. Persze mindegyikben lehet pancsolni, koszozni, hűsölni. A Lupa magánkézbe kerülésével mondjuk Buda környékén kicsit nehezebben abszolválható a tó, de tippeket szívesen fogadunk a poszt alatt a Facebookon.
6-99 éveseknek

6. Szokatlan járművek (napja)

A szokatlan jármű mindenkinek más, lehet hajó, vonat, busz, villamos, fogas, autó, a lényeg, hogy olyan legyen, amivel a hétköznapok során nem szoktunk közlekedni. Lehet szokatlan járművek napját is csinálni, és minél többet kipipálni, stréber/lelkes  anyukák akár útlevelet is gyárthatnak a projekthez, és az egyes állomások között, után be lehet lengetni olyan örökzöldeket, mint fagyi, szökőkút, játszótér. Fotózzatok közben, jó kis emlék lesz!
2-99 éveseknek

7. Bökj a térképre

Aztán menj oda, és nézd meg, mi van ott! Ehhez, ha van autónk, a nagy világatlasz helyett érdemes a lakóhelyünk 30 kilométeres körzetének térképét kinyomtatni, ha nincs, és bringázunk vagy sétálunk, akkor kisebb léptékben gondolkodni. Nagyobb gyerekekkel kibővíthetjük olyasmikkel, hogy fotózzunk ott, ahova mentünk, nyomtassuk aztán ki, és csináljunk belőle albumot, tablót, akármit.
5-99 éveseknek

8. Kisebb, mint/Akkora, mint

Mérj ki egy két centis (vagy akármekkora) kört, vagy jelöld a karodon, aztán séta közben keressetek olyan dolgokat, amik kisebbek, vagy ha az túl könnyű, akkor pont akkorák.
3-99 éveseknek

9. Buborékok

Minden formában, minden korosztálynak. Ugyanitt működő utántöltő-folyadék receptet szívesen fogadunk!
0-99 éveseknek

10. Gyártási projektek

Házi szódabikarbónás gyurma, házi play doh, házi műtakony, kicsiknek játszani, nagyoknak megcsinálni. 
3-99 éveseknek

11. YouTube videós kísérletek

Nagyobbaknak: YouTube videókból szerzett kísérletezős ötletekből kb bármi, ami nem veszélyes, pl kóla+mentos, de vannak kevésbé ismertek is, nagyjából egymillió. Projektválasztás szigorúan csak előzetes szülői jóváhagyással! Mivel a kólába beledobni a mentost (pl) nagyjából 3 másodperc, az is legyen része a sztorinak, hogy a gyerekek elmennek, és megveszik a hozzávalókat. Időt is nyertünk, meg nekik sem rossz feladat.
10-99 éveseknek

12. Főzz!

Palacsinta, amerikai csokidarabos keksz, rutinosabbaknak egy jó paradicsomos esetleg bolognai tészta - kicsikkel együtt, nagyoknak megcsinálni! Az önálló főzés legnagyobb motivációja eleinte biztosan az, hogy édesség lesz a végén, úgyhogy ne csodálkozz, ha a gyereket nem a salátareceptek vagy a Wellington bélszín hozza lázba. És ne lepődj meg, ha kiderül, milyen szinten fogalma sincs a mértékegységek átváltásáról még az ötös matekosnak sem. De most legalább gyakorolja. 
2-99 éveseknek

13. Vizezz!

Ha van kert: slag, locsolókanna, kismedence, akármibármi, amivel vizezni lehet. Ha nincs kert: kánikulai napon vizezős játszótér vagy szabadtéri járható szökőkút, pl: Szabitér vagy Moszkva. Váltóruhát vigyetek, és legyen a gyerek lábán strandpapucs!
0-99 éveseknek

14. Aszfaltkréta

Több gyerekkel nagyobb móka.  Az enyémek sajnos már nagyjából kinőtték.
0-12 éveseknek

15. Macskás vagy egyéb állatos kávézó 

Például Cat cafe vagy Zoo cafe, ahol szőrös és/vagy cuki és/vagy egzotikus állatokat lehet csodálni vagy nyomorgatni, ráadásul süti is van. Bombabiztosan működik!
6-99 éveseknek

16. Társasjátékos kávézó

Ha már halálosan unjátok az összes otthoni társast, de akkor is, ha csak változatosságra vágytok, jó tipp lehet a társasos kávézó, ahol rengeteg játék van, segítenek választani, mit próbáljatok ki, és azt is megmondják, hogyan kell vele játszani. Esőnapi programnak is szuper! A belépő 500 forint, ezért 3 órán át lehet játszani.
6-99 éveseknek

17. Garázsvásár vagy bármilyen árusítás

A garázsvásár jó program, ha már úgyis régóta tervezel egy komolyabb lomtalanítást, viszont kisebb lélegzetű vásárt a gyerekek egyedül is tarthatnak, például pár megunt, kinőtt játékkal. De ha igazi sikerélményt akarsz nekik adni, tapasztalatból mondom, nincs jobb biznisz, mint forró napokon a jeges limonádé! A bevétel az övék, vehetnek belőle mondjuk világító fidget spinnert, ahelyett,  hogy téged nyaggatnának érte. Az ideális üzletmenet/sikerélmény érdekében szülőknek érdemes a háttérben maradni.
6-99 éveseknek

18. Szalonnasütés

Otthon vagy piknikhelyen, a szalonnasütés szerintem a legklasszabb nyári programok egyike, lényege nyilvánvalóan a kiolvadó zsírral megcsepegtetett kenyér, bár tudom, vannak, akik a végén a szalonnát is megeszik, ez szabadon választott, viszont a felkarikázott hagyma és paradicsom kötelező tartozék. Nincs gyerek, aki ne imádná a szalonnasütést!
3-99 éveseknek

19. Csillagvizsgáló nyári este

Budapesten ott a Polaris vagy Uránia, de vidékiek is vannak, érdemes megnézni őket, és megérdeklődni, lehet-e menni, és ha igen, kell-e előre bejelentkezni. Ha esetleg hirtelen nem gondolnál rá: sötétedés után, és tiszta estéken érdemes elmenni a csillagokat csodálni.
6-99 éveseknek

20. Libegő hétköznap

Hétvégén messze az utcára lóg ki a sor vége, hétköznap viszont többnyire nem sokan vannak. A Libegőzést tök jól össze lehet kötni egy csomó más mindennel: Erzsébet kilátó, Normafai séta, gyerekvasút, játszótér, fogaskerekű, cukrászda.
3-99 éveseknek

21. Hajógyári, óriáscsúszdák

A hajógyári sziget óriáscsúszdái jó mulatságot jelentenek kamaszkorig bezárólag, sőt, akár csúszdázni szerető felnőttként nekünk is. Ha nagyon nem eseted a műfaj, akkor ülj le az alján a padra, és ott bekkeld ki, hogy megunják a gyerekek.
3-14 éveseknek

22. Gyereksziget

Egész júniusban, négy hétvégén át tart idén is a gyereksziget. Sok minden van, amire sokan kíváncsiak, jó program, de készülj fel rá, hogy rajtatok kívül is jó sokan lesznek, és a legmenőbb attrakciókhoz bizony gyakran sorba kell állni. Viszont ingyenes, ami nagyon klassz.
3-14 éveseknek

23. Gyerekvasút

Nem tudom, mi van a keskeny nyomtávú vasutakban, amiktől mindenkinél örökzöld kedvenccé válnak, de valami van bennük. A gyerekvasút olyan program, amit nem igazán lehet kinőni, maximum már nem velünk akar menni a gyerek, hanem az első szerelmével romantikázni. Lehetséges kapcsolódó programokat lásd a libegőnél.
0-99 éveseknek

24. Vadaspark

Oké, a Vadaspark a szegény ember állatkertje, sokkal kisebb, cserébe sokkal olcsóbb is, de attól még jó program. Idén tavasszal jött két új barnamedve, úgyhogy nem csak apróságok változtak a tavalyi szezon óta!
2-14 éveseknek

25. Romkocsma

Nem, nem bolondultunk teljesen meg, délután vagy koraeste, olyan társasággal, ahol sok gyerek van, remek program, különösen, ha zegzugosat/körbejárhatót választunk, mint például a Szimpla, az az Instant vagy a Grandio. Összeszokott, megbízható, nem elveszős gyerekcsapat kell hozzá, és akkor a legnagyobb a poén, ha ki tudjuk várni, míg besötétedik.
7-99 éveseknek

26. Szabadtéri kocsma

Lásd mint fent, nagyobb társasággal, sok gyerekkel, ők rohangálnak, mi fröccsözünk, jó a zene, mi kell még? Például a kertem/Pántlika a liget környékén vagy Fellini/aHely a rómain, vagy más hasonló. Napközben is pálya.
7-99 éveseknek

27. Hajózás a Dunán

Mi lenne kézenfekvőbb megoldás rá, mint a BKV hajó? Ne hétvégén menjetek, mert nagyon sokan lesznek!
2-99 éveseknek

28. Piknik a parkban/sütögetés az erdőben

Szuper program, ami csak akkor lesz még jobb, ha sikerül hozzá barátokat is beszervezni. Egyrészt nagyobb lesz a buli, másrészt klassz, ha meg lehet osztani az odacipelendő dolgokat. Legyen egy nagy pléded!
2-99 éveseknek

29. Margitsziget tetszőleges járművel

Mindenki azzal jöjjön, amivel szeret közlekedni, felnőttek akár gyalog, gyerekeknek meg ott a kismotor, roller, bringa, görkori, gördeszka. A sziget mindig jó, bár amióta a Holdudvar bezárt, kicsit kevésbé az.
2-99 éveseknek.

30. Biciklitúra

Nem baj, ha nincs bringád, nekem sincs, de fél/egy napra kölcsönözni nem óriási érvágás, kicsikkel rövidebb útra induljatok, a 8+ korosztály viszont napi 20-30-40 kilométert simán lenyom, úgyhogy velük belefér például a Római part-Szentendre-Római part kör is (és ha nagyon nagy a gáz, vissza lehet jönni HÉV-vel, de ez titok!)
6-99 éveseknek

31: Bowling

Ez is olyan, mint a mozi, ha nem mindegy az ár, akkor meg kell nézni hova ;s mikor megyünk, egy órára pályát lehet találni a városban 2500 forintért és 6 ezerért is, itt is figyelni kell, vannak pályák, ahol az egyik nap féláras, máshol a délelőtt sokkal olcsóbb. Figyelem, a hétvége szinte mindenhol többe kerül! Gyerekkel (mondjuk 14 év alatt) viszont csak olyan helyre menjetek, ahol át tudják alakítani a pályát gyerekbarátra (ehhez befedik/leválasztják a két oldalsó vályút), így lesz sikerélmény is.
7-99 éveseknek

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek