Nem egyszerű dolog a tankönyvírás, és az sem biztos, hogy annak, aki jól tanítja a matematikát, fejlett az íráskészsége. Nincs is ezzel semmi baj, sőt, a lektor és a szerkesztő sem lehet mindig a topon, amikor átnézi azt a rengeteg tankönyvet.
Múlt héten írtunk egy matek tankönyvnek vagy munkafüzetnek látszó tárgyról, amiben a kilencet sikerült konzekvensek killencnek (és killencvennek, sőt killencszáznak) írni. Persze egy matekkönyv az matekkönyv, nem nyelvtan, de mégis ciki, ha ez így átcsúszik a lektorokon.

Mivel annyira vicces volt a hiba, felmerült bennünk, hogy valaki csak trollkodik egy összerakott képpel, hogy aztán bezsebelje a megosztásokat. Ezért aztán megkérdeztük az oktatásért is felelős EMMI-t (Emberi Erőforrások Minisztériuma), akik az OFI-hoz (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet) továbbították a megkeresést.
Ők azt a választ adták, hogy nem az általuk fejlesztett tankönyvek egyikéből származik a mellékelt kép. Csakhogy megkértük önöket is, hogy ha rémlik ilyesmi, küldjék el nekünk, miben van a killenc, a killencven és a killencszáz. És olvasónktól ezt a képet kaptuk:

Nem csak ezt egyébként, hanem egy másikat is, amiből az is kiderült, hogy pontosan a 45. oldalon van az interneten keringő részlet, erről is küldött nekünk képet segítőkész olvasónk.
Ehhez képest múlt héten az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet még azt írta: a kérdéses könyv nem hozzájuk tartozik, "amennyiben valódi a fotó, valószínűbb, hogy egy nem állami kiadó fejlesztő, gyakorló füzetéből való." Ehhez képest kaptunk a fenti fotót a könyv borítójáról is, amiből egyértelműen kiderül, hogy az OFI adta ki.
Honlapjukon az is megtalálható, hogy a "tankönyvcsalád arra szeretné rávezetni a, hogy gondolkodva, a tantárgy szépségeit felfedezve jussanak el a szükséges matematikai ismeretekhez. A játékos felfedeztetés nagy öröm a gyerekek számára, ez a leghatékonyabb módszer az eredményes ismeretelsajátításhoz. A sokféle tevékenységből származó tapasztalat összegyűjtése vezet el a következtetések levonásáig. A matematikai problémák megoldását a feladatok apró lépésekre bontásával, az elemi algoritmusok alkalmazásával segítjük."
Az ügy tisztázása érdekében ismét kerestük az OFI-t, akik leírták, hogy az említett kiadvány az Apáczai Kiadó tevékenységének átvétele során került az OFI-hoz a Kormány rendeletének megfelelően.
Mint fogalmaztak, "az OFI célja, hogy a pedagógusok a legjobb minőségű tankönyvekhez és tanítási segédanyagokhoz juthassanak hozzá, ennek érdekében az átvett kiadványokat szükség esetén alapos és szakszerű átdolgozási eljárásnak vetjük alá." - írták válaszukban, és megjegyezték, hogy várják a javaslatot illetve észrevételt a tankönyvekkel kapcsolatban. Mint írták, a jövő tanévben már sajtóhibák nélkül fog megjelenni a kérdéses tankönyv.
Arra sajnos nem kaptunk választ, miért írták korábbi levelükben, hogy nincs közük a tankönyhöz.
