Tanítót vagy tagozatot választana az elsősnek?

Iskolába megy a gyerek szeptemberben, lassan itt az ideje elrendezni a sorsát a következő nyolc évre. Vagy legalább is kitalálni, hogy az első kettőben/négyben kinek a kezei alá adjuk, ha már egyszer úgyis beszippantja őt a közoktatás.

Lassan közmegegyezés, hogy ilyenkor elsősorban egy szimpatikus tanítót kell választani, mert ekkor szerzi a gyerek az első benyomásait, és az első évek tapasztalatai fogják meghatározni, hogyan áll majd hozzá később az iskolához és a tanuláshoz. És nyilván jó lenne, ha nem seggel állna hozzá, nem rontanák el rögtön a kedvét, hanem lelkesen tanulna, lehetőleg minél tovább.

Eleinte egyébként ezzel a tanító választással nem igazán értettem egyet, azt hittem, hogy fölösleges hiszti, mivel úgysem tudom nyolc éven át megválasztani például a kémiatanárát, sőt, már elsőben sem tudom azt mondani az unszimpatikus eszperantótanítónak, hogy az én gyerekemet inkább ne tanítsa, ha lehet.

Csak aztán később rájöttem, hogy igenis van a tanítóválasztásban realitás. A nagyobb gyerekemnél a szemem előtt zajlottak a dolgok, és láttam, hogy milyen büszkén és lelkesen tud együttműködni a poronty a neki kedves tanítónénivel, mennyire igyekszik, hogy örömet szerezzen neki. És azt is láttam egy ismerős kisgyereknél, hogy mennyi sírás-rívással, fölösleges félelemmel és erőlködéssel járt, hogy olyasvalaki várt el tőle az iskolában mindenféle nehéz dolgokat, aki iránt semmiféle szimpátiát sem érzett, hanem éppen ellenkezőleg. 

Vagyis lehet az a tanítónéni a világ legbűbájosabb teremtése is, ha a gyereknek nem tetszik, kemény és sikertelen évek várnak rájuk. És a szülőknek sem lesz könnyű, ne legyenek illúzióink.

Akárhogy is, nagyon ritka, mondhatni kegyelmi állapotnak számít, amikor a dolgok simán mennek, és minden részlet passzol: például az eddig szuperül bevált iskolában az éppen szimpatikus tanító pont azon a tagozaton lesz osztályfőnök, amelyik a gyerek érdeklődéséhez passzol.

Idén ez nekünk sem jött össze, már miért is lenne olyan egyszerű az élet? A helyzet helyette az, hogy a mérnöki gondolkodású gyerek által kiválasztott kedves - és egyébként remek - tanítónéni a nyelvszakos osztályt vezeti jövőre. Az én fiacskámnak viszont sok mindene van, de nyelvtehetsége, az pont nincs neki egyáltalán.

shutterstock 143758903
Shutterstock

Ezzel szemben a matek orientációjú osztály leendő tanítójával nagyjából az első ismerkedő foglalkozáson összerúgta a port, és a következő órák sem sikerültek túl jól, már ami a kis jóindulattal már gyümölcsözőnek mondható együttműködést illeti. Most abba nem mennék bele, hogy szerintem kinek a hibájából történt ez így, kettőn áll a vásár ugyanis, és a lényeg szempontjából mindegy is.

Nem illenek össze, van ilyen. A másik tanítóval viszont nagyon megszerették egymást, aminek nagyon örülünk, csak hát így szegény reálgondolkodású gyerekem a továbbiakban kénytelen lesz emelt óraszámban sok-sok kudarcélményt szerezni angolból. Nevezzük ezt optimistán felzárkóztatásnak.

Ahelyett, hogy sakkozás és szorobán által emelné mind magasabb szintre a matematikai gondolkodását – ezt pedig tehetséggondozásnak hívnák, csak hát ilyenben neki így már nem lesz része, attól tartok.

Egyáltalán normális az, hogy hat és félévesen el kell dönteni, hogy milyen szakirányba forduljon a gyerek élete? Miért nem mindjárt szakmát, vagy munkahelyet kell választania óvoda után?

Persze adná magát a megoldás, nyilván nem ez az egy iskola van a városban, meg kell nézni a többit is. Nos, ez nem fog összejönni, mivel nem ő az egyetlen gyerekünk, így kénytelen lesz alkalmazkodni.

Néhány személyes beszámoló az iskolaválasztásról

Megkérdeztünk néhány porontyos  és porontyközeli szülőt, mi alapján választottak iskolát.

"Tulajdonképpen először inkább iskolát választottunk, fontos szempont volt, hogy ne legyen nagyon versenyistállós, nagyipari, a gyerek azt nem bírta volna el, de azért ne is legyen nagyon laza, mert ha rá van bízva, tuti semmit nem tanul. Azután néztük meg a szóbajövő tanítókat, és az ovisfoglalkozások, bemutatóórák alapján döntöttünk. Két egyformán szimpatikus tanítónéni közül végül azért választottuk az egyiket, mert a másik napközispárja rém undoknak tűnt.

Aztán az élet iróniája, hogy az undokot ki is vetette magából az iskola közössége és lett helyette egy bűbájos tanárnéni, a mi cukink meg első tavaszán elment szülni, és jött helyette egy rém, aki aztán szerencsére szintén nem tudott megmaradni, majd egy olyan, aki ezzel a konkrét osztállyal nem nagyon találta meg a hangot. Így húztuk ki addig, míg vissza nem kaptuk az eredetit. Ráadásul az extraszuper osztályfőnöknek másodikban komoly családi problémái voltak, kevesebb energiája jutott odafigyelni a csoportdinamikára, ami nem tett túl jót az osztályközösségnek.

Szóval összességében azt mondanám, hogy igen, a legfontosabb nyilvánvalóan a tanító, hiszen ő/ők lesz/nek a gyerekkel a következő években napi sok órában, de mindig benne van a pakliban az is, hogy valamilyen személyes ok miatt mégis nem várt változás jöhet, és ilyenkor nagyon fontos, hogy az egész iskolai szellemiség-értékrend nekünk való legyen, mert így lehet bízni abban, hogy a váltás is vállalható lesz."

"Egyértelműen iskolát választottunk, a gyerek nagyon erősen vonzódott a zenéhez, zenéléshez, így mindenképpen ilyen osztályba szerettük volna íratni. Érdekes kérdés, hogy mi lett volna, ha a leendő tanítók ellenszenvesek, szerencsére nem így történt, de azt hiszem, akkor azért kerestünk volna valami más megoldást."

"Tanítót választottunk, de egy olyan iskolában, ami közel van, és tetszett nekünk. A mi választott párosunkban a két tanító közül az egyik inkább semleges volt, a másik viszont lenyűgöző, egy kedves, vicces, mindig jó kedvű férfi. A párhuzamos osztályban egy nagyon szigorú tanítónéni lett volna, tőle kicsit féltünk. Utólag azt mondom, hallgatni kellett volna azokra, akiknek a nagyobb gyerekei is ugyanoda járnak, ők egyértelműen a másik osztályt javasolták.

shutterstock 138974834
Shutterstock

Első elején komolyan meg kellett küzdeni a tanárnőnkkel, aki nagyon nem találta meg a hangot a lányunkkal, kipécézte magának, és elég csúnya dolgokat engedett meg magának a gyerekkel szemben, alázta az egész osztály előtt, megszégyenítette, a gyerek két hét alatt egy roncs lett. Az igazgatóig kellett vinni az ügyet, számtalan beszélgetés során jutottunk el odáig, hogy a helyzet normalizálódott, és a gyerek végül is szeret oda járni.

De azóta is látom, hogy a szuperszigorú tanítónéniért egyszerűen rajonganak a saját gyerekei,  fürtökben lógnak rajta, és azt mondják, igaz, hogy szigorú, de közben mindig kedves, és nagyon igazságos. Úgyhogy én azt mondanám, ha lehet, mindig hallgassuk meg olyanok véleményét is, akik már ismerősek az iskolában, pláne, ha van személyes tapasztalatuk az adott pedagógussal kapcsolatban. Néhány ovisfoglalkozáson és bemutatóórán bárki mutathatja a jó oldalát, de négy évet nem lehet végigszínlelni."

Szempontok a választáshoz

  • Van a gyereknek valami olyan speciális képessége, tehetsége, tulajdonsága, ami miatt csak egy meghatározott iskola jöhet szóba? Akár tehetséggondozás, akár felzárkóztatás? Önök ragaszkodnak valamilyen meghatározott iskolatípushoz? (kétnyelvű, zenei, matematikai, stb?)
  • Ha a válasz határozott igen, még mindig érdemes nagyon lelkiismeretesen végiggondolni, vajon az adott iskola fekszik-e majd a gyereknek. Bírni fogja a terhelést? El tudja viselni, ha adott esetben sikertelenül felvételizik már első osztályba is?
  • Hol van az iskola? Egy elsősnek általában nagyon kemény dolog megszokni az iskolai napirendet is, nem kell ezt napi kétszer negyven perc utazással is tetézni, ha van más jó megoldás.
  • Ha van nagyon fontos dolog, amire ráfeküdnénk, de az iskola/tanár nem tetszik, érdemes végiggondolni azt is, hogyan lehet-e tanulni/gyakorolni a fontos dolgot iskolán kívül. Vannak szuper, gyerekeknek való sakk-klubbok, zeneiskolák, rajziskolák, sulin kívül is tanulhat akár egy alsós is programozni. Nyelvtanulásra nincs hatékonyabb módszer az idegen nyelvű oktatásnál, de ha minden kötél szakad, kiküldhetjük majd középiskolásként egy tanévre valahova. És persze felvételizni lehet negyedik, hatodik után is, így most még nem dől el minden örökre.
  • Mit mondanak azok a kiválasztott iskoláról, tanárról, akiknek van már vele tapasztalatuk? Ódákat zengenek? Vagy azt mondják, végül is jó volt? Hasznosabb, ha inkább a részletekre kérdezünk rá. Mit szerettek, akik oda jártak? Mi volt különösen jó? Mi nem? Hányan mentek el az adott pedagógus osztályából, és miért? Vannak kiegészítő programok? Mifélék?
  • Ha bemegyünk az iskolába, összecseng-e az, amit látunk, azzal, amit az iskolától várunk? Van szülő, aki annak örül, ha a folyosón nagy az élet, ha a gyerekek vidámak, a hangulat oldott. Másnak ez nagyon ellenszenves, és annak örül, ha látszik, hogy rend van és fegyelem. Önnek melyik a fontos? És a gyereknek? Az ő személyiségéhez melyik passzol jobban?
  • Hogyan motiválnak? Elsőben nincs osztályzás, de mi van? Osztanak például fekete pontokat? Ha igen, akkor szerintünk meneküljön! Minél inkább a pozitívumokra van kihegyezve a motivációs rendszer, annál nagyobb az esélye annak, hogy minden gyerek képes lesz sikerélményhez jutni.
  • Bízzon az ösztöneiben! Ha egy tanárról mindenki jót mond, de ön úgy látja, a gyerekkel nem találták meg a hangot, vagy a módszerei az ön gyerekének nem megfelelők, keressen tovább. Senki nem ismeri annyira a gyereket mind ön.
  • Nincs vége a világnak, ha mégsem lesz minden tökéletes. Lehet iskolát váltani ha a gyereknek mégsem való valamiért, ezzel nem teszünk rosszat, sőt, a gyerek ki is virágozhat tőle. Jobb vállalni az ezzel járó egyszeri stresszt és kényelmetlenséget, mint hosszú évekre szenvedni hagyni a gyereket egy neki nem való iskolában/tanárnál/közösségben.

Önök mi alapján választanak-választottak iskolát a gyereknek? Szükség volt bizonyos kompromisszumokra, vagy ment minden, mint a karikacsapás?

Oszd meg másokkal is!
Mustra