Küldje kockás ingben a gyereket suliba holnap!

Nagy társadalmi összefogás látszik kibontakozni a Facebookon, a diákok, szülők, és sokan mások fejezik ki valamilyen formában egyetértésüket a tanárok mozgalmával. A támogatásnak most már szimbóluma is van, méghozzá a kockás ing (és akinek lehet, borosta).

Az egész úgy kezdődött, hogy Klinghammer István, volt felsőoktatási államtitkár az idők szavát és a nép hangját (vö. vox dei) nagyon meg nem hallva, a tiltakozásokra válaszul benyögte, hogy „ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál”.

A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanárai
A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanáraifacebook.com/sashegyiarany

Erre kitört a kockás inges forradalom. Elsőként a Sashegyi Arany János Gimnázium tanárai kotorták elő a szekrény mélyéről a kockás ingeket, és vigyorogva pózoltak benne. A fotót aztán feltöltötték a Facebookra, hogy minél többen lássák, most pedig már akciójuk nyomán teljes tanári kollektívák fotózkodnak mosolyogva, kockás ingben. Nincs is ennél kifinomultabb módszer a felemelt középsőujj helyettesítésére.

Most pénteken pedig a diákok – és ahogy a feltöltött fotókat elnézzük, felnőttek is – kockás ingbe bújnak a szolidaritásuk kifejezésére. Az esemény Facebook oldalán azt írják: lehetőleg minél többen vegyenek fel kockás inget pénteken, hogy felhívják a figyelmet a tanárok törekvéseire és az ország-világ lássa, hogy támogatják őket. Arra biztatják a résztvevőket, hogy készítsenek minél több fotót magukról, és #kockástámogatás hashtaggel osszák meg. Jelenleg körülbelül hatezren jelezték, hogy támogatják a megmozdulást.

Az egyházi iskoláknak sem sokkal jobb!

Az érintettek nyilván elgondolkoznak rajta, hogy az egyházi (és más, nem KLIK-es fenntartású) iskolába járó gyerekek és szülők csatlakozása a tiltakozáshoz jogos és indokolt-e. Van, aki szerint nem, a Pestisrácok.hu például éppen ezzel támadta a tüntetésen felszólaló diákot, Dávid Gyula Mártont, vagyis, hogy nem is állami iskolába jár, mit tudhat ő a bajokról? Csak hát sajnos nincs igazuk. Ugyanis az egyházi iskolákra is ugyanaz a túltömött nemzeti alaptanterv vonatkozik, az oda járó gyerekek sem jutnak el osztálykirándulásra, mert különben nem végeznének a matekanyaggal, elmélyíteni pedig pláne nincs idő a tudást. Ők is napi nyolc órát ülnek az iskolában hétévesen, és ugyanazokból a rossz könyvekből tanulnak, mert a jókat megszüntették. Végső soron az egyházi iskolákat is az állam finanszírozza, méghozzá vészesen alul – vagyis ezekben az iskolákban is beszedik év elején a fénymásolópénzt a szülőktől, és ezekbe is ugyanúgy a gyerekek hordják a vécépapírt, különben nem lenne egyáltalán. Szóval ne legyenek illúzióink, a rossz rendszernek, ha nem is olyan durván, de nem klikes iskolákba járó gyerekek, tanárok és szülők is a kárvallottjai. 

shutterstock 376879786

A másik ilyen népi hulláma az oktatási rendszer megváltoztatásáért folyó demonstrációknak pedig jövő pénteken lesz. A Nem leszek suliban című eseményt szülői sztrájkként hirdetik, és az a lényege, hogy aki segíteni szeretné a tanárokat, az február 29-én, hétfőn ne vigye iskolába a gyerekét, mintegy jelzésként a kormányzat felé. Úgyis igazolhat a szülő három napot egy évben, az egyiket használhatják erre  (anyánk, az Index még programot is ajánl erre a napra). Az esemény hozzászólásai között még igazolásmintát is találhat, ha valaki magától nehezen állítaná elő a hiteles, határozott, de udvarias hangú szöveget. Az eseményhez csatlakozók száma rohamosan növekszik egyébként. 

Önök beszállnak?

Oszd meg másokkal is!
Mustra