Körülbelül 32 ezren írták alá eddig a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét, amely mostanra az oktatási rendszerrel való társadalmi elégedetlenség emblémájává vált. A 32 ezer magánszemélyen kívül mintegy 740 oktatási intézmény is csatlakozott már a mozgalomhoz.
Az események jelenleg két, egymással sok ponton érintkező szálon folynak, az egyik a Köznevelési Kerekasztal, melynek már meg is volt az első tárgyalása, a másik pedig a Pedagógusok Sztrájkbizottsága, amely tavaly év vége óta tárgyal a kormánnyal. Ez utóbbit elvileg pénteken zárják le egy plenáris üléssel, de valószínű, hogy nem sikerül mind a 25 pontban egyezségre jutni.
Most azonban mindenki a szombati tüntetésre koncentrál, hiszen minél többen mennek el, annál nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a kormányra, hogy érdemben is változzon az oktatás.
Hogy világos legyen, miről van szó: ami most folyik, korántsem a tanárok belügye vagy munkaügyi kérdése. Nem fizetésemelésért, vagy jobb munkakörülményekért harcolnak, hanem az oktatás rendszerszintű megváltoztatásáért, nagy vonalakban azért, hogy az iskolából önálló döntéseket hozni képes, versenyképes tudással rendelkező fiatalok kerüljenek ki. De addig is ne stresszeljen se a tanár, se a gyerek, sem pedig a szülő, ne legyenek naponta „reformok”, hibás tankönyv, nyolc tanóra, elméleti testnevelés meg otthonról hozott kréta, hanem legyen már végre egy normális, élhető és eredményes oktatási rendszer.
Az oktatási rendszer hibáiról mi is írtunk már jó sok cikket, bele se kezdünk a linkelgetésbe, mert akkor itt ülnénk estig, lényeg, hogy a hermanosok első nyílt levelében is hosszan sorolták a visszásságokat, a gyerekek túlterheltségétől a béna tankönyvekig (amik sokszor jobbakat váltották föl), azoktól a bajoktól, amiket az iskolák KLIK alá rendelése hozott az intézményekre, a tanárok alattvalóként kezeléséig. Vagyis mindazokat a problémákat, amikkel szülőként mi is nap mint nap szembesülünk, amikor a gyerek este hazavánszorog az iskolából.
Néhány nappal ezelőtt tehát, éppen az ő kérésükre létrehozták, és (a sajtó kizárásával) február 9-én megalakították a Köznevelési Kerekasztalt. Ennek már az összetételét is sokan viccnek tartották, a nagycsaládosok például képviselve voltak szervezeti szinten, az egy vagy két gyereket nevelők (a többség) viszont nem. Ott volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a gyerekeket viszont valahogy elfelejtették meghívni.
Miután a miniszter is elismerte, hogy „túltolták a biciklit”, sőt, még a területért felelős államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot is leváltotta múlt vasárnap, (habár ezt senki sem kérte, és nagyjából lényegtelen is, mivel eddig sem ő hozta a döntéseket), sikerült is pár dologban megállapodni a kerekasztalnál. Például abban, hogy a kisebb napi kiadásokra kapnak az iskolaigazgatók egy bankkártyát, átszabják a KLIK költségvetését, vagy, hogy ezentúl kéthetente üléseznek.
A tárgyalóasztaltól felállva a miskolci Herman gimnázium igazgatója hirtelenjében úgy nyilatkozott, hogy „a kerekasztallal széleskörű szakmai egyeztetés indul, ami az ágazat stratégiai szintű újragondolásának tekinthető”, ennek ellenére a nyílt levelet aláíró 737 szervezet nevében (nevezzük mostantól Tanítanék Mozgalomnak, mivel ők is így hivatkoznak magukra) azonban többen nem igazán tudták sikerként értékelni az eredményeket, és elégedetlenségüknek adtak hangot.
Vagyis ezúttal nem jött be, hogy részeredményekkel és hangzatos ígéretekkel lecsitítják az elégedetleneket.
A Tanítanék Mozgalom képviselői szerint a Köznevelési Kerekasztalt nem azért tartották, hogy érdemben tárgyaljanak, és a tényleges változáson gondolkozzanak, hanem csak a közvélemény lecsendesítése és a szombati tüntetés ellehetetlenítése volt a cél a kormányzat részéről.
A Teleki igazgatója, Pukli István, a Herman és a Kölcsey gimi közalkalmazotti tanácsának elnöke, Pilz Olivér és Törley Katalin szerint már eleve az ott megjelent szervezetek sem kompetensek a köznevelés problémáit illetően. Ráadásul úgy sikerült tárgyalóasztalhoz ülni, hogy ott egyetlen döntéshozó sem volt jelen – Balog Zoltán miniszter ugyebár nem dönt pénzről, pénz nélkül pedig nincs oktatás, ez alap. Szerintük „a Köznevelési Kerekasztal működése, szereplői, szándékai elfogadhatatlanok”, nem értek el semmit, alapvető reformokról még szó sem volt.
Úgyhogy nem hátrálnak, és kérnek minden szülőt, diákot, tanárt, szervezeteket, hogy menjenek el a tüntetni február 13-án, 11 órakor a Kossuth térre, és a jelenlétükkel álljanak reformkövetelések mellé.
Most már nem finomkodnak „kérésekkel” meg „igényekkel”, hanem követelésekkel állnak elő:
- új közoktatási törvény megalkotása a régi helyett, a valódi szereplők bevonásával, a szakmai alapoktól kezdve,
- az oktatásra költsék a mindenkori GDP 6 százalékát (jelenleg 4 százalék alatt van, és 2008 óta reálértéken is csökken),
- és azonnal orvosolják a tanárok és gyerekek számára elviselhetetlen helyzetet okozó körülményeket.
Nézzük a másik szálat, a szakszervezeti sztrájkbizottságot. Ez tavaly december óta folytat szakértői szintű tárgyalásokat azért, hogy az általuk megfogalmazott 25 pontból álló javaslatot elfogadtassa a kormánnyal. Az oktatási rendszer hibáit nagyjából ugyanúgy látják, mint a Tanítanék Mozgalom résztvevői, és mivel az oktatásban minden mindennel összefügg, ezért nemcsak a munkavállalói, hanem szakmai oldalról is követelésekkel álltak elő.
A plenáris ülésre éppen ma kerül sor, kíváncsian várjuk a fejleményeket. Arra azonban a Pedagógusok Szakszervezeténél sem számítanak, hogy sikerül mindenben megegyezni, vagyis a tárgyalási folyamat alighanem folytatódni fog – ehhez pedig nagyon fontos nyomásgyakorló eszköz a szombati tüntetés, amit mindenképpen megtartanak.
Jelenleg tehát itt tart az országos tiltakozás az oktatási rendszer ellen – pontosabban egy normális, élhető és sikeres oktatási rendszerért. Ezekben a napokban ismét fel fognak gyorsulni az események, mi pedig időről időre be fogunk számolni a fejleményekről.
