Ezért oltassa be gyerekét szamárköhögés ellen

Rebecca Haremann elgondolkodtató videót töltött fel a facebookjára arról, ahogyan a 4 hónapos gyermeke szenved a szamárköhögéstől és ő nem tud rajta segíteni. A felvétellel arra szeretné felhívni a szülők figyelmét, hogy minél előbb oltassák be a gyereküket, hogy ne kelljen átélnie ugyanazt a szenvedést, amit az ő kisfiának. 

"Több mint három hétig minden egyes köhögési rohama alatt ott voltam a fiam mellett, és attól féltem, hogy leáll a légzése" - mondta Haremann. "Minden egyes köhögésrohamra felkeltem. Mindre. Képtelen lettem volna másra bízni ezt a feladatot, mert nem tudtam aludni. Ha azon vacilláltok, hogy beadassátok-e a gyereketeknek a védőoltást, talán ez a videó segít a döntésben" - írta Facebook bejegyzésében.

Azt is elmondta, hogy a videó már akkor készült, amikor javult a gyerek állapota, 23 nappal az után, hogy megbetegedett. A videón jól látszik, hogy a kisfiú elkezd köhögni, és a könnyei is kicsordulnak, ahogy próbál levegőhöz jutni - az anya azt is leírja, hogy mindez már semmi ahhoz képest, amikor olyan köhögési rohamok gyötörték a fiát, hogy az elkékült, olyan hosszan nem jutott levegőhöz.

Ausztráliában egyre több a hasonló megbetegedés, ami miatt az oltásellenes mozgalmakat is okolják, ezért elég komolyan támadják is azokat, akik nem hajlandóak beoltatni a gyereküket.

"Nem érdekel, ha meg akartok győzni, hogy az oltás és a csordaimmunitás nem ér semmit. Nem érdekelnek, hogy az oltásnak lehetnek mellékhatásai, mert az ételeknek, különböző termékeknek is lehetnek, ahogyan a gyógyszereknek is" -írta az anyuka. Hozzátette, hogy az orvosok szerint az ő fiának segít a kora (nem újszülött), és az, hogy egy oltást már megkapott. De mit tesz ugyanez a betegség egy újszülöttel? - teszi fel a kérdést a nő.

Ausztráliában, Queensland környékén az elmúlt években alig volt hasonló megbetegedés, most viszont egyre növekszik a szamárköhögésben szenvedő gyerekek száma, pedig a hat hónapnál fiatalabb gyerekek esetében gyakran hosszan tartó kórházi kezeléssel és halállal is végződhet a fertőzés, aminek esélyét minimálisra lehet csökkenteni a védőoltással. Éppen ezért Kaliforniában már magzatként megkapják a védőoltást a gyerekek. Azóta több mint 35 ezren osztották meg a videót és legalább 1,7 millióan látták.

Okay so I know I said I'd let the hate go. But I'm tired. Damn tired. I've been on duty for over 3 weeks having to wake...

Szerző: Rebecca Harreman2015. november 13.

Korábban már írtunk arról, milyen hatásai vannak Kaliforniában az oltásellenességnek, és hogyan kapott erőre újra arrafelé a szamárköhögés. Abban a cikkben is találnak egy videót, a Mayo Klinika tette közzé.

Oszd meg másokkal is!
Mustra