Menő vagy ciki a parahas?

Ha bármikor a jövőben megkapná valakitől, hogy önnek milyen sok szabadideje van, csak mutassa meg neki ezt a cikket: a főszereplő, Marie Bradley ugyanis a saját terheshasát formázta meg úgy, mintha a születendő gyermeke ki akarna törni önnan, írja a DailyMail.

A 38 éves nő a Londontól délkeletre található Gillinghamben él, és 15 éve foglalkozik filmekben is használt protézisekkel és a születendő gyermeken kívül amiatt is örült annak, hogy teherbe esett, hogy végre lesz kin kipróbálnia a kicsit bizarr ötletet.

„Ezt az ötletet már évek óta szerettem volna megvalósítani, de még egy nőt sem találtam, aki megengedte volna. Olyan viszont volt már, hogy testfestettem valakinek a hasát" – nyilatkozta.

A kétcsíkos terhességi teszt óta eltelt jó pár hónap – Bradley egészen pontosan a kilencedikben ült modellt saját magának. „Vettem egy használt babát és agyaggal kiöntöttem a fejét – ezt használtam végül a hasamon. A végeredményt alapozóval fedtem be, hogy bőr hatást keltsek" – mondta.

„Több tükröt, illetve mindkét kezem használtam a művelethez" – tette hozzá. A nő egyébként azt is elmondta, hogy vegyes reakciók érkeztek a "műre": volt, aki szerint undorító, amit csinál, és olyan is akadt, aki szerint nagyon ötletes és jópofa dolgot vitt véghez.

Ön hogy van vele? Ha imádja Bradley művét, kattintson a MENŐ gombra, ha viszont rosszul van tőle vagy csak egyszerűen nem érti, miért kell ezt, akkor irány a CIKI itt a poszt alatt!

Oszd meg másokkal is!
Menő! (3432) (3600) Ciki!
Mustra