Agárdon halálra éheztettek egy másfél éves gyereket. Az, hogy fényevésből-e, vagy sem - lényegtelen. A magam részéről ehhez annyit tudok hozzátenni, hogy még nem jutott eszembe, mi lenne a megfelelően kegyetlen kínzás a szülőknek, mert a simán addig ütni, amíg mozog túlságosan is megengedőnek tűnik.
De tulajdonképpen hogyan fordulhat elő egyáltalán egy ilyen eset? Hogyan létezik az, hogy egy gyerek másfél éves korában négy és fél kilósan hal éhen, egy olyan gyerek, amelyik fél éves korában még hat kiló volt, és akinek akkor is minimum 10-11 kilósnak kéne lennie, ha filigrán.
Lukak vannak a rendszerben, és úgy néz ki, ezeken néhány évente legalább egy ilyen eset átcsúszik. 2007-ben egy gyerek éppenhogy, de túlélte, az ő apját azóta is kényszergyógykezelik.
1. A védőnő
Első gondolata ilyen esetben mindenkinek a védőnő. Logikus is, csakhogy, amint azt a legtöbben nem is tudjuk, a védőnő gondozásáról írásban le lehet mondani. Ha ez történik, a védőnő az ügyben a továbbiakban nem játszik szerepet. Ilyenkor az ESzCsM vonatkozó 2004-es rendelete alapján a védőnőnek jelezni kell a gyermekjóléti szolgálat és a háziorvos felé, hogy ez történt.
Így fogalmaz a rendelet: "A védőnő feladata: (...) a gyermekjóléti szolgálat és a háziorvos írásos értesítése, ha a törvényes képviselő a területi védőnői ellátás (a családlátogatás) igénybevételét megtagadja, illetve hatósági eljárás kezdeményezése a gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása, a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása vagy egyéb súlyos veszélyeztető ok fennállása esetén (...)"
Agárdi anyukák elmondása szerint az elmúlt években különböző okok miatt többször is volt védőnő-váltás, de azt is elmondták: mind a három védőnő, akivel kapcsolatba kerültek, lelkiismeretesen látta el a munkáját.
Az egymásnak kissé ellentmondó nyilatkozatok alapján nem világos, mi volt a helyzet ennél a családnál, ténylegesen visszautasították-e a védőnői gondozást, vagy sem. A területileg illetékes védőnő egyszer bejutott a családhoz, ezt követően azonban már nem, ennyi biztos. Egyes nyilatkozatok szerint a Védőnői szolgálat többször is jelezte az esetet a gyermekjóléti szolgálatnak, szintén sajtóhírek szerint a rendőrség le is foglalta az ezt bizonyító iratokat. Az index riportja szerint viszont ez nem nyilvánvaló.
2. A gyerekorvos
A második védővonal elvileg a gyerekorvos, akinek legalább a kötelező oltások és a státuszvizsgálatok idején látnia és vizsgálnia kell a gyereket. De sajnos ez is kijátszható, többféleképpen is.
Az egyik eset, ha a szülők egyszerűen hamisítják az orvosi ellátásról szóló dokumentumokat. Mivel az érintett agárdi család gyerekorvosa elvileg pesti volt, ez ügyes hamisítás mellett akkor sem feltétlenül derül ki, ha a védőnő látja a gyerek papírjait. Ha nincs védőnő, duplán esélytelen.
A másik, szélsőségesen oltásellenes családokban ismert praktika például az, hogy keresnek egy orvost, aki némi anyagi ellenszolgáltatás fejében bepecsételi a gyerek oltási könyvébe a szükségest.
A státuszvizsgálatok elvileg 1-3-6 hónapos korban, egy évesen, majd ezt követően évente kötelezőek, ezt az egészséges rendelésen kell megejteni, mindegyiknek része az általános orvosi vizsgálat, amelyet előírás szerint gyerekorvosnak kell végeznie.
A jelenlegi esetben egyelőre nem ismert, volt-e a gyereknek ténylegesen egy orvosa, vagy csak hamisították/lefizették. Ha volt, akkor felmerül a kérdés, megkapta-e a gyerek a 15 hónapos kötelező MMR oltást. Mert az még csak-csak elképzelhető, hogy a gyerek tökéletesen rendben volt az egy éves státuszvizsgálaton, az utolsó oltás és a halála között viszont már csak 3 hónap telt el. Persze három hónap alatt egy felnőtt is kényelmesen éhenhal, nemhogy egy gyerek. Van olyan feltételezés, amely szerint a család kizárólag anyatejet adott a gyereknek, ha ez volt a helyzet, a gyerek fejlődése már jóval, hónapokkal korábban elmaradt az ideálistól, hat hónapos kor után már nem elegendő csak az anyatej.
3. A gyermekjóléti szolgálat
Ahogy az kiderült, ha a védőnőtől elzárkózik a család, az eset a gyermekjóléti szolgálathoz (köznyelvben: gyámügyhöz) kerül. A gyermekjóléti szolgálat ellenőrzését a védőnővel és gyerekorvossal ellentétben elvileg nem lehet visszautasítani, őket kötelező beengedni.
Csakhogy sajtóhírek szerint az illetékes gyámügy azt nyilatkozta, nem jutott el hozzájuk az éhenhalt gyerek ügye. Illetve, egyszer eljutott, mert ők szólították fel a szülőket írásban arra, hogy anyakönyveztessék otthon született gyereküket. De a későbbiekben a jelenlegi információk szerint nem játszottak szerepet.
Mivel a különböző sajtónyilatkozatokban a Védőnői és a Gyermekjótéli szolgálat egymásnak ellentmondó dolgokat állít, egyelőre nem lehet tisztán látni az ügyben.
4. Az előítéletek, és azok hiánya
Szinte minden híradásban szerepet kapott az, hogy a család rendezett körülmények között, jó anyagi helyzetben élt. Ilyenkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy működik valamiféle fordított-előítélet. Védőnénink rengeteget tudna mesélni arról, hogyan reagálnak az emberek, ha szóba kerül, hogy egy cigány család a harmadik gyerekét viszi haza az egyszobás házába. Ilyenkor mindenki aggódik, mindenki azt várja, hogy legyen nagyon ellenőrizve minden. Rendszeresen elhangzik a kérdés, hogy vajon miért adják egyáltalán haza a gyereket ilyen körülmények közé.
Amikor viszont a jómódú fehér család a szép házikójában éldegél, akkor úgy látszik oké az, hogy se védőnő, se gyerekorvos, se semmi.
Így ír erről a szakemberek részére készült, a bántalmazás, elhanyagolás felismerését segítő anyag:
"A gyermekbántalmazás minden társadalmi rétegben előfordul, de vannak fokozott figyelemre okot adó családi és egyéni rizikófaktorok. A magasabb társadalmi helyzetű családok esetében nem feltétlenül kevesebb a bántalmazás, a visszaélés, felfedésük és a gyermek védelme azonban nehezebb. Ezek a családok ugyanis tájékozottabbak, jobb érdekérvényesítők. A szakemberek kevésbé gyanakodnak rájuk, esetleg a szülők társadalmi helyzete miatt jobban félnek eleget tenni jelentési kötelezettségüknek."
5. A környezet
Az éhenhalt kisgyerek négy felnőttel élt együtt, a szüleivel, és az egyik pár nagyszülővel. A hírek szerint a ház melletti melléképületben lakott egy kertész, aki szintén a hírek szerint elmondta, hogy a gyerek állandóan be volt zárva a szobába. Feltételezhetően vannak rokonaik. Szomszédaik, akiktől a bulvárlapok hallottak a kertész által elmondottaktól. Netán barátaik. Kollegáik. És ennyi ember között egyetlen egy sincsen, akinek feltűnne, hogy valami nincs rendben. Hogy a gyerek csontsovány. Vagy hogy soha nem hozzák ki a házból. Hogy nem szerveznek programokat. Hogy nem mutatnak róla fényképeket. Hátborzongató, nem?
Mi a teendő, ha gyanakszunk?
Számtalan olyan esetet hallani, amikor valaki gyanakszik arra, hogy egy családban nincsen minden rendben. Furcsa sérülésekkel van tele állandóan a gyerek, vagy a lakásból dulakodás, verekedés, sírás, sikoltozás hallatszik. Ezek nagyon nehéz helyzetek, mert most álljunk oda a szomszédasszony elé, hogy tessék mondani, tényleg szokta verni esténként a kis Józsikát?
Ha csak gyanakszunk arra, hogy valami nem stimmel, akkor a területileg illetékes védőnőnek érdemes szólni, aki normál esetben a gyerek 6 éves koráig gondoz, és (általában) be is jut a lakásba. Ilyenkor a védőnő is utánajár a helyzetnek, és ha osztja a gyanút, akkor továbbadja az ügyet a gyermekjóléti szolgálatnak, vagy súlyosabb esetben a rendőrségnek. Ha a védőnő nem gondozza az adott családot, akkor érdemes eggyel továbblépni:
Ha viszonylag biztosak vagyunk a dolgunkban, jöhet rögtön a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálat értesítése.
Ha pedig a helyzet teljesen egyértelmű, és a gyerek számára életveszélyes, akkor kell rögtön a rendőrséghez fordulni.
