TSMT és Delacato - mozgásterápiák, harmadik rész

Harmadik részéhez érkezett mozgásterápiákat bemutató sorozatunk. Először a HRG terápiáról írtunk, a második részben pedig a Dévény és az Ayres módszer került sorra. Ezúttal a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning) és a Delacato terápia bemutatásával folytatjuk.

stockfresh 1302851 drawing sizeM

TSMT

A TSMT rövidítés Tervezett Szenzomotoros Tréninget jelent, Lakatos Katalin által kidolgozott módszer. Ez már nem az önfeledt játszadozással, hanem konkrét feladatok elvégzésével fejleszt. Mielőtt elkezdjük ezt a foglalkozás típust, felmérik a gyerek állapotát, és ezekhez igazítják a neki megfelelő, egyéni feladatsort. Ennek a tréningnek is van egy másik neve, sok helyen Okosító torna néven fut.

A TSMT terápia kapcsán sok helyen olvastam olyan megjegyzést, hogy (az előző részben már említett) szenzoros terápiákon célszerű megszerezni az alapokat, és utána menni TSMT-re. Vannak egyéni és kiscsoportos TSMT foglalkozások, de az elején érdemes egyénileg kezdeni. Ekkor személyes konzultáció során segítenek egy, a gyerek fejlettségi szintjének megfelelő feladatsort begyakorolni, majd ezt a szülőnek otthon kell elvégeztetni napi szinten. 6-8 hét múlva kell újra találkozni a szakértővel, aki megnézni a fejlődés mértékét, és egy újabb, nehezebb feladatsort állít össze.

Ennek előnye, hogy nem kell utazni és fizetni a heti többszöri foglalkozásokért, viszont hátránya, hogy sok múlik a szülőn. Ha nem következetes, nem tudja rábírni a gyereket a feladatok elvégzésére, vagy mondjuk fáradság miatt nem végzik el a feladatokat becsülettel, nem is várható számottevő fejlődés.

Miben tud segíteni a TSMT? Megkésett beszédfejlődés, súlyos beszédhiba, tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarok, hiperaktivitás, figyelemzavar, egyensúlyi zavar, ügyetlen mozgás, feladat- és szabálytudat hiánya, önbizalom, önismeret fejlesztés.

Hány éves korban? 1-12 éves kor között

Hol van ilyen foglalkozás?

 Mackórendelő Budapest, 2. kerület Vizsgálat+1. feladatsor 8500 Ft, Feladat átírás 6000 Ft
 BHRG Alapítvány Budapest, 3. kerület Vizsgálat+ feladatsor (15-17 ezer Ft) Feladat átírás 9200 Ft Kiscsoportos foglalkozás 45 perc 2000 Ft
 Budapesti Korai Fejlesztő Központ Budapest 11. kerület, 14. kerület n.a.
 Lurkóvár Gyermekfejlesztő Központ Budapest, 16. kerület Havi bérlet heti 1 alkalommal 12 ezer Ft Napijegy 3500 Ft
 Napraforgóház  Budapest, 2. kerület Egyéni TSMT 4500 Ft Csoportos 12 500Ft/5 alkalom
 Pipitér Képességfejlesztő Kuckó  Budapest, 19. kerület 2800FT/alkalom 9600Ft/4 alkalmas bérlet
 Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány Dunakeszi n.a.
 Játszoda Sport és Kulturális Közhasznú Egyesület Göd Egyéni foglalkozás 4000 Ft/alkalom Kiscsoportos havi bérlet heti 1 alkalmas 10 000 Ft
 Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ Kaposvár n.a.
 Észpörgető Fejlesztőház Miskolc n.a.
 Csodavár Korai Fejlesztő Centrum Nyíregyháza 4000 Ft/alkalom
 Mocorgó Családi Napközi és Fejlesztőház Székesfehérvár Egy alkalom ára 1400 Ft 8 alkalmas bérlet ára 10 000 Ft
 Manóház Kozármisleny Egyéni foglalkozás 3000/alkalom Kiscsoportos 8x50 perc 6000Ft

Delacato

A Delacato terápia kidolgozója, Carl Henry Delacato amerikai neurológus azt vallotta, hogy ha a csecsemő, kisgyerek mozgásfejlődése nem egymásra épülve haladt, tehát kimarad egy fázis  (pl. a kúszás), akkor ez az idegrendszerben, és ezáltal valamilyen készségben is meg tud mutatkozni.

Terápiája során a gyerekekkel az emberi mozgásfejlődés minden egyes szakaszát újra átveszik, s így lehetőség van a korábban „kimaradt” agyi, idegrendszeri pályákat „újraírni”. Ezt a módszert vette alapul Dr. Marton-Dévényi Éva, Tóth Gábor és Szerdahelyi Márton is, akik a Delacato terápia továbbfejlesztett változatát Alapozó terápiának nevezték el.

Ez egy olyan komplex idegrendszert fejlesztő terápia, amely során újraindítják az emberi fejlődéstani mozgásokat, így a gyerekek magas fokú mozgásügyességig képesek eljutni. Az alapozó terápia gyakorlatsoraival a beszéd működéséért felelős agyi területek is fejlődnek, illetve más fejlesztő pedagógia gyakorlatokkal is kiegészítik a foglalkozásokat (pl. tér, idő, emlékezet fejlesztés).

Miben segít az Alapozó terápia? Megkésett és/vagy hibás, akadályozott beszédfejlődésnél, kiejtési hibával, pöszeséggel küzdő gyermekeknél, diszlexiánál, alaki diszgráfiánál (olvasás és/vagy írásgyengeségnél), figyelemzavaros gyermekeknél, fejlődésben, érésben elmaradt óvodásoknál, enyhe fokú értelmi fogyatékossággal élő gyermekeknél, illetve minden olyan gyermeknél, aki mozgásügyetlenségben szenved bármilyen okból.

Hány éves korban ajánlott?

5 éves kortól 16 éves korig

További információ: Alapozó Terápiák Alapítvány

Oszd meg másokkal is!
Mustra