A csokis müzli a barátod, na persze - 5 finomság, amivel átvernek

Az egészséges táplálkozás olyan hívószó lett a köztudatban és a kereskedelemben is, amivel úgy tűnik, szinte bármit el lehet adni, főleg akkor, ha finom. A gyerekednek pedig természetes, hogy mindenből, az élelmiszerekből is csak a legjobbat szeretnéd adni. Légy mégis résen, mert akad jó néhány olyan termék, amiről túlzás lenne azt állítani, hogy ha ezt eszi, akkor biztosan egészséges marad. Összegyűjtöttük a leggyakoribb csúsztatásokat.

Előljáróban azért le kell szögeznem, hogy ezen termékek egyike sem káros az egészségre, hiszen az egészségre ártalmas élelmiszer a hatósági ellenőrzéseknek hála, nem jelenhet meg a piacon. Ha mégis, annak komoly szankciói vannak, gondolj csak a korábbi évek élelmiszerbotrányaira.

Amiért mégis érdemes komolyabban elgondolkodni, hogy ha ezek közül vagy hasonló termékek közül válogatnád össze a gyereked napi menüjét, az az, hogy a szép, színes csomagolás, az egészséget sugárzó reklámszlogenek néha kicsit megtévesztőek is lehetnek. Hazudni persze nem lehet, ami benne van, azt rá lehet és kell is írni a címkére, ami nincs, azt nem. A kérdés csak az, hogy egy nagyon egészségesnek feltüntetett, ám inkább csak mértéktartó fogyasztásra szánt élelmiszert milyen gyakran emelsz le a polcról. Néha-néha elmegy, de nem napi rendszerességgel.

Lássunk néhány konkrét és általános példát, mivel etetnek a gyártók, szó szerint.

1. Tönkölylisztes kalács

Ez egy kiváló példa arra, hogy a tönköly, tönkölyliszt milyen jól hangzik a címkén és az amúgy zömmel fehérlisztből készült, cukros kalács milyen jól eladható egy kis változtatással. Az ötlet nem is lenne rossz, ízre sem az, de sajnos, ha a csomagoláson elolvasod a mikronnyi összetevők listáját, már kevésbé tűnik jó cuccnak.

Benne van minden, amire sokan allergiások: glutén (búza-, tönkölyliszt), tojás, szója, stb., így máris lecsökken azon gyerekek száma, akiknek ezt bátran javasolnám. A lisztkezelő-, javítószer már csak hab a tortán, ennél szinte már az is jobb lenne, ha a hagyományos, ám de frissen, házilag készített kalácsot kínálnád a családnak. Ennyit a csomagolt termékekről. Persze tisztelet a kivételnek.

2. Gumicukor

A medve alakú, az édes íz mellett még játékként is funkcionáló örök slágert a gyártók hajlamosak azzal hirdetni és vonzóbbá tenni, hogy nincs benne zsír (honnan is lenne, amikor zselatin, cukor és – többnyire természetes - színezőanyag az egész) és hogy sok értékes fehérjével látja el a szervezetet (a zselatinnak hála, amiről már kevésbé köztudott, hogy állati csontokból vonják ki, azt hiszem, ennyi elég is). Természetesen jobb, mintha a gyerek egész nap a fogorvosoknak állandó munkát adó nyalókával a szájában rohangálna, de azért vegyük figyelembe, hogy ez attól még édesség, még ha a jobbik fajtából is.

3. Csokoládés müzli

A müzli nevének kiejtésével is szinte már kicsit közelebb érzed magad a hőn áhított egészséghez, ráadásul a reform hívők menüje szinte elképzelhetetlen enélkül. Valóban, a teljes kiőrlésű (korpájától nem megfosztott) gabonapehely cukormentes gyümölcslével, natúr joghurttal vagy tejjel kiváló reggeli eledel, mivel a benne lévő rostok hatására a vércukorszint emelkedése, majd csökkenése elnyújtottabb, laktató, még a székrekedéstől is óv.

Igen ám, de azért a hazai fogyasztók többsége, a gyerekek pláne, azért nem alélnak el egyből a kiemelkedően jó glikémiás index hatására, legyen finom is, ami egészséges. A gyártók pedig eladni szeretnének, ebből a képletből születik a csokis, mézes, kandírozott gyümölcsökkel, cukorral dúsított, müzlinek nevezett reggelire való pehely, rosszabb esetben az extrudált gabonapelyhet még cukorba is forgatják.

Ez kell is, mert ettől jobban ropog, nagyobb gasztronómiai élvezetet nyújt. A gond csak az, hogy az önmagában kedvező tápértékű gabonapelyhek szinte minden pozitívumát agyonvágja a sok cukor, a cukrozott kakaópor és a többi édesítő anyag. A végeredmény inkább egy desszert, amit nassolni jó, de már kevésbé telít annyira, mert a sok cukor miatt a délig tartó lendületre ne számítsanak a gyerekek. Persze alkalmanként, mondjuk hétvégén, belefér, de akkor is érdemes némi friss gyümölccsel feljavítani és legfeljebb egy tálkával kínálni, mivel az egy doboznyi rágcsa hamar elfogyhat egyszerre is, csak úgy az íze végett. A hozzáadott cukrot nem tartalmazó, natúr müzli már sokkal jobb, mert kedved szerint ízesíthető és kevesebb felesleges energiával szolgál.

4. Nimm2 cukorka

Ez az édesség, aminél nálam a bicska kinyílna a zsebemben, ha lenne. A reklámja szerint ez a tömény vitaminbomba cukorka kiváló alternatíva az olyan gyermekek számára, akik nem kedvelik a gyümölcsöket, zöldségeket, ráadásul – mint a neve is sugallja – még a repeta is bocsánatos bűn belőle.

Számomra felháborító, hogy arra buzdít, hogy normál, vegyes étrend helyett csak két darab cukorka biztosítsa a gyerek növekedéséhez, testi-szellemi éréséhez szükséges, nélkülözhetetlen tápanyagokat. Innen már csak egy lépés, hogy felnőttként is multivitaminnal tömje magát, energiaitallal helyettesítse az alvást, majd esetleg guminővel vagy egyéb alkalmatosságokkal az igazi partnert. Az édességek helye az étkezés végén van, amikor már jóllakott a rendes ételekkel, persze a desszert is akkor okoz igazán élvezetet, ha nem minden nap kerül a tányérra. Szerintem. Bár az egyéni ízléssel nehéz szembe szállni, nem is vitatéma, de a szülők felelőssége, hogy a gyerekeket jól, megfelelően táplálják.

5. Tejdesszertek:

Szerintem már a legapróbb csemeték is jól tudják, hogy a csokoládébundájú tejszeletben nem kevesebb, mint egy pohár tej van és ez valójában még jobb is annál, tízóraira és uzsonnára is adható, kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Sajnos, egyre több a kövér, rossz fogazatú, cukorbeteg, ízületi problémákkal küzdő gyerek, amiben nagy szerepe van a helytelen étrendnek és a reklámoknak is.

Napjában többször is láthatja az egész család, hogy az igazán jó anyuka a teli hűtőben minden napszakban (különféle ízesítésű) tejszelettel várja a játszótérről, iskolából hazaeső gyerekeit, akik még a nagyi által készített sütiről is lemondanak a pingvines finomság kedvéért. Persze-persze, ne legyek túl szigorú, néha tényleg megérdemlik.

Azonban a hazai táplálkozási felmérésekből már tudjuk, hogy nemcsak a felnőttek, de a kisdedek (1-3 éves korosztály) is túl sok finomított cukrot esznek, mivel a hasonló tejdesszertek a nap bármely szakában előkerülnek, ha kell, ha nem, egy friss zöldségekkel, sajttal vagy éppen sovány sonkával megpakolt szendvics helyett is, a jó, tömény kakaó, a nutellás kenyér mellé, csak nehogy éhezzen az a szegény gyerek (aki aztán órákat tölt a képernyők valamelyik fajtája előtt)! Súlyos gond a túlsúly, de megelőzni mindig egyszerűbb. Lehet nasi a gyümölcsből is, és a tejes finomságok házilagos elkészítése sem ördöngösség (például egy gyümölcsös túrókrémé), ne sajnáljuk rá az időt, energiát (még spórolásnak sem rossz).

Ha mégis a fentiek vagy hasonlók közül választanál, akkor ne érezd magad rossz anyának, ez a legfontosabb.

Oszd meg másokkal is!
Mustra