Sok pici terrorista: amikor a gyerek az úr a családban

Zanza!

El tudja-e bárki képzelni, amikor kibújik apuci-anyuci szeme fénye, hogy másfél év múlva egy apró terroristával kell majd együtt élnie? Nem, dehogy, soha! Bár néhány apró intő jelből már egyéves kor körül sejteni lehet, hogy mi következik, de valójában olyankor még csak legyint a tapasztalatlan szülő, mondván, hogy oké, hogy az összes ismerős kétéves gyereke megőrül, de azokat biztosan rosszul nevelik, túl sokat vannak a nagyszülőknél, túl sok tévét néznek, és különben is, a mienk nem olyan. Pedig de. Lehet, hogy még olyanabb!

A „terrible two”, azaz a borzalmas második év

Azt hinné az ember, hogy nincs cukibb, mint a totyogó egyéves, pedig van: kétéves korában mintha meglódulna a fejlődés – fizikálisan és verbálisan egyaránt. Dumál mindenféléről, érdekli egy csomó minden, olyan dolgok is, amiről nem is álmodna az ember, és sokkal több mindent megért már, mint előtte. Amíg a másfél éves gyerekkel nyugodt, mosolygós, és félnapos plázázásokat nyomtatok le feleségeddel, és huncutul kacsintottatok össze, amikor egy földön fetrengő hisztis kölköt láttatok tehetetlen anyukájával, most már nem annyira vicces a dolog: kb. ugyanezt csinálja a sajátod, megspékelve egy kis almalé-köpködéssel a szökőkút előtt.

Hogy is várhatjuk el, hogy pont ebben az érzékeny korban ne legyenek akkora ázalék rosszak, amilyet még nem hordott hátán a Föld? Próbáljuk felfogni – mégha oly nehéz is –, hogy a gyereket nem fogja szórakoztatni, ha végigrángatjuk a szupermarketek unalmas polcai, vagy a csinirucis boltok sorai között. Persze egy idő után már tetszik nekik a shoppingolás, legalább is a lécci-lécci típusú könyörgések szintjén. És ezt a fajta érzelmi hullámot aztán előszeretettel lovagolják meg a kereskedők a gyerekek szemmagasságára tett Transformers, Barbie, csoki, stb. termékekkel.

A nem alvás=halál

Ha nem is szó szerint, de majdnem. Amikor nem alussza ki magát a gyerek, annál rosszabb nincs, és érdekes, hogy sokkal jobban pörög, mint egyébként, viszont minden energiáját az ember kiborítására koncentrálja. Egy ilyen nap a következőképpen néz ki:
Reggel fél hét, már ötkor áthoztuk a kiságyból a mienkbe, mert nem bírt magával (egyébként nyolcig alszik, de ma nem). Apró de nagyon éles sarkak ékelődnek a 10. és 11. bordám közé. Kérésre, szólongatásra, majd rámordulásra a fájdalmas sarok-csapások hatványozódnak. Nincs mese, „Tatóó” kell a gyilkos puttónak. A kakaó elfogyasztása sem egy egyszerű dolog, mert először meg kell ízlelnie a hideg tejet, s majd csak ezután kapok engedélyt a tej megmelegítésére. Lassan kivánszorog Anyu is, és ekkor tovább romlik a helyzet, mert persze Anyu sem könnyű eset, ha álmos, s ezt a mi kis mosolygós gyilkosunk azonnal megérzi. Ilyenkor jön a falat azonnali kiköpése, ha valami mást enne hirtelen, amit meglát nálunk, vagy csak módszeresen keni szét a margarint az etetőszékén, a lemoshatatlan bemélyedésekre különös figyelmet szentelve.
Rettentően naiv elképzelés az – amely gondolatot azelőtt magam is előszeretettel hangoztattam –, hogy nincs az a gyerek, akivel ne lehetne beszélni, és nyugodt, de határozott szavakkal lenyugtatni, majd az általunk helyesnek vélt pályára visszaterelni... Nagy tévedés, legalábbis ezt kellett tapasztalnom, ugyanis nincs az a mélyen szemébe nézős, térdre ültetős, őszinte, lélekre hatós hegyibeszéd, amit végigvárva ne csinálná ugyanazt a gyerek, mint annak előtte. A makarenkói módszerek még rosszabb hatásfokkal működnek.

Apának, aki mindig cool, és soha sem lehet kihozni a sodrából, szintén vannak Achilles-pontjai. Ilyen az általános szófogadatlanság, amely az említett nemalvós napokon a tetőfokára hág. Ilyenkor lányunknak elszánt tekintete lesz, és direkt genyó. Mini terminátor, aki csupasz popóval elrohan a wc elől, direkt leveszi a zokniját, és másfél óra vele elindulni a játszótérre, mert képtelenség rávenni az öltözésre. Az ilyen napokon a játszótér egyébként a szülő oázisa, ugyanis ott érdekes módon nem jelentkeznek az őrület jelei. Az ábécében viszont újult erővel jön rá a kölyökre a hoppáré, és nincs az a tejes hűtő, és sorban szépen elrendezett túró, amely ne sínylené meg a boltba beszabadult és fékevesztett gyermeket.

Miután a különösen gyermek-nyugtató túrórudit nem lehet anyu-apu elvei szerint vacsora előtt elfogyasztani, az idegi sáskajárás folytatódik a boltból kiérve, ilyenkor a legrosszabb a helyzet, hisz el kell érni a buszt, és már mindannyian fáradtak vagyunk.

Ha sikerült átvészelni az ilyenkor szokásos altatás közbeni óriáshisztit, és végre elaludt, próbáljon az éltetni bennünket, hogy holnap egy új nap elé nézünk, ami az előző hullámvölgy után csak egy nyugisabb napot és egy szófogadóbb gyereket jelenthet, és minden visszatérhet a normális kerékvágásba.

Vagy nem.

Blogmustra