Johanna már érti, mit is jelent a kívánósság fogalma, a fagyi például teljesen új megvilágításba került. A baba viszont nyomja a veséjét. Terhesnapló, 8. rész
Mióta terhes vagyok, nincs olyan hét, ami eseménytelenül telne el. (Jéééé.) Voltam megint védőnőnél, akit egyre jobban kedvelek. Vittem neki sütit is, érezze a szeretetet. A végén megint jött a mérlegre állás, és terhesség ide vagy oda, de ez rosszul érinti az embert. Mondta, hogy tök normális, amit eddig híztam (4 kg), ne akadjak ki ezen.
Imádom egyébként az életmódtanácsokat. Például ne egyek sok szénhidrátot! Eddig sem voltam egy "cézár salit kérek mentes vízzel" típus, most meg aztán végképp nem tudom megállni, hogy ne csússzon le egy kis sült császár lilahagymával, vagy egy jó pöri nokedlivel. Pláne, hogy újabban bográcsozunk is.
Az új szerelmem egyébként a fagylalt. A finom, habos süteményeket is nagyon kívánom, mindig teker is az agyam, hogy mit kellene sütni, de ha fagylaltról van szó, akkor az mindent ver. Terhesség előtt finoman szólva sem voltam édesszájú, de most!
Szóval a kívánósság, az nem handabanda.
A heti rossz: csütörtök éjjel arra ébredtem, hogy iszonyatosan begörcsölt a jobb oldalam. Nem a derekam, hanem a hasam alsó jobb oldala. Nagyon beparáztunk, már arra gondoltunk, bemegyünk a kórházba. Aztán kicsit jobban lettem, de semmit nem aludtam. Másnap végig feküdtem, persze orvossal és védőnővel is beszéltem telefonon, de ez most nem is érdekes, hanem az, amit a nőgyógyi mondott ma, mikor mentem terhesgondozásra.
A helyszín a szokásos, szakrendelő, nőgyógyászat. Ma „csak” 7:30-ra sikerült odaérnem, így már voltak előttem 13-an. Sorszámosztás 8:30-tól, doki érkezett 10:20-kor. Azaz mire elkezdődött a rendelés, már ültem közel 3 órát. 11:30 körül jutottam be úgy, hogy szerencsém volt, mert megint behívtak előbb (a hét egy napján a kismamákat próbálják előbbre venni), egyébként átcsúsztam volna a délutáni rendelésre. Tuti.
Ilyenkor egyébként szép lassan nő egyre nagyobbra a fejem, hogy miért nem lehet ezt csak egy KICSIT jobban megoldani. Mire behívtak, már teljesen megsemmisültem idegileg. És a „mit kéne kérdezni” listámat is összegyűrve a zsebembe süllyesztettem. Persze a legfontosabbat, a görcsölést részletesen elmondtam neki, megtapogatott belülről, és azt mondta, hogy ez valószínűleg amiatt van, hogy a gyerek nyomja a vesevezetékemet (legalábbis azt hiszem, ez hangzott el), és speckó pózban, mint egy csüngőhasú kismalac (ez az én terminusom persze, nem az övé), úgy nézzem a tévét, meg szedjek no-spát, és magnéziumot, és egy hét múlva menjek vissza. Hát ez történt. Remélem, elmúlik, mert nagyon idegesítő, nyilall és nyomásérzékeny is.
Johanna
