A nagyim meghalt, anyukám stroke-ot kapott, de a baba jól van

Johannának még mindig hiányzik a cigi, de sokkal nagyobb baja, hogy elment a nagyi, és stroke csapott le az anyukájára. Johanna terhesnaplója, 3. rész.

Fotó: Marta Menso
Fotó: Marta Menso

Voltam nőgyógyinál, fél nyolcra mentem és fél tizenegyre végeztem is. Ez három óra. És örülhetek, mert most jól jártam. Na mindegy, már beletörődtem ebbe a részébe. Vittem a kis reggelimet, rejtvényt, meg könyvet is, aztán szép lassan elment az idő. A nődoki mindig el van úszva, ez most is így volt, úgyhogy gyorsan megnézett ultrahanggal, és már ki is rúgott. Mindent rendben talált, bár ilyenkor csak azt nézik, hogy vannak-e életjelek. Szívhang, mozgás ilyenek. Holnap lesz kész a vérképem, baromi kíváncsi vagyok rá, hogy a nagy egészséges életmódom javított-e valamit rajta, hihi. Jövő héten pedig megyek a 12 hetes ultrahangra, ez az első nagyobb ultrahang, lehet vinni dvd-t, és akkor felveszik neked. Nagyon kíváncsi vagyok.

A rossz hír, hogy meghalt a nagymamám, és anyum eléggé kivan, ennek hatására kapott egy kisebb stroke-ot is, úgyhogy most ezerféle gyógyszert kell szednie. Elég gyenge, meg bizonytalanul is jár emiatt. Ezért is örülök, hogy anyuméknak meglepetés ez az egész gyerekesdi, mert ez majd felvidítja egy kicsit a családot.
Továbbra sincs amúgy semmi különösebb tünetem, jól vagyok, nem érzem magam terhesnek. A cigi még mindig nagyon hiányzik. Úgy látszik, ez így is marad, pedig nagyon tapasztalt anyamacskák azt mondták, hogy ááá, úgysem fogom kívánni, sőt, undorodom majd tőle. Túrót. Ez egy nagy baromság.

Johanna

Oszd meg másokkal is!
Mustra