Az első gyerekkel, Effel nem volt kérdéses, hogy megy-e bölcsibe. Mennie kellett. Egyrészt természetesen anyagi okokból, másrészt azért is, mert kifejezetten társasági lény, és kezdtük úgy érezni, hogy már nem elégíti ki a mi társaságunk, hanem jó lenne több gyerek között.
Az viszont kérdéses volt, mehet-e az általunk kinézett, legkönnyebben megközelíthető bölcsibe, ahova első helyen jelentkeztünk. Megoldódott, be kell valljam úgy, hogy ismertünk valakit, aki ismert valakit, aki ismerte azt, aki segíteni tudott abban, hogy beleférjen a keretbe. Ez sajna sokszor így megy.
Külcsín és belbecs
Maga a bölcsőde épülete semmi különös. Se kívül, se belül. Viszont jó nagy udvar tartozik hozzá, homokozóval, játékokkal, kisházzal. Bőven van tér rohangálásra és motorozásra. Egyik tavasszal még a kert rendbetételében is segítettem, társadalmi munka keretében.
És persze ami mindennél fontosabb, az a gondozónők milyensége. Ebben pedig nagy szerencsénk volt, annak ellenére, hogy többször is volt változott a felállás. Eff és a többi gyerek viszont kifejezetten rugalmasan vette a változásokat. Az első összeállításban egy “öreg róka” és egy kedves fiatalabb gondozó volt. Az idősebb a lehető legjobb ebből a típusból, nagyjából mindent látott már. Határozott volt, amikor kellett, és a kicsik is hallgattak rá. A fiatalról pedig nem sok derült ki számunkra, mert különösen az első hónapokban, de az első évben végig Eff a betegségek miatt többet volt otthon, mint a bölcsiben. Aztán a fiatalabb gondozónő terhes lett és elment szülni. Jött helyette egy nagyon fiatal, ránézésre kislánynak tűnő, aki ennek ellenére vérprofi volt. Következetes, kedves, egyszerűen imádták a gyerekek. Amikor ő volt ott reggelente, akkor tudtam, hogy minden rendben lesz. És mellé, az idősebbet lecserélve jött egy másik fiatal, aki szintén nagyon kedves volt, de nem túl határozott. Ezt a gyerekek is egyből levették, nem volt annyira nagy a biztonságérzetem nekem sem, de persze gond nem volt.
Minden rendben
A kéthetes beszoktatás a maga módján zökkenőmentesen történt. Eff kicsivel több, mint másfél éves volt, még nagyon kisbabának gondoltuk. Néhány szót beszélt csak, félig-meddig evett egyedül. Voltak kisebb hisztik az elején, de semmi extrém. Az önnállósodásban, egyedül evésben, kézmosásban pedig ugrásszerű volt a fejlődés. Két teljes évadot nyomtunk le a bölcsiben, a másodikból sokkal többet, mert akkorra kicsit hozzáedződött az ottani nyavalyákhoz. A bölcsis/ovis fertőzések amúgy külön kategóriát jelentenek. Néhány annyira durva, hogy amikor elkaptam valamelyiket, hetekig alig másztam ki belőle. A lényeg, hogy nagyon jó kis korszak volt. A gyerek sokszor annyira élvezte az ottlétet, hogy haza se akart jönni, még ott játszott az udvaron. És jó kis közösség lett a bölcsistársakból, akik egy szerencsés konstellációnak köszönhetően, Effel egyetemben, nyolcan egy oviba, sőt egy csoportba mehettek tovább, együtt.
Tragédia
A sok jó dologhoz egy nagyon szomorú esemény is kapcsolódik. Megvolt a bölcsis ballagás, és utána nyár végén, még ovi előtt lehetett volna vinni a gyerekeket felvigyázásra. De már nem a mindenki általt kedvelt, nagyon fiatal és nagyon kedves gondozóhoz. Ő ugyanis egy teljesen banális, ki nem kezelt betegség miatt meghalt a nyár közepén. 22 éves volt. Á. és én napokig csak kóvályogtunk a hír hallatán. Úgy éreztük, hogy valaki olyat vesztettünk el, aki az életünk része volt. Mert az is volt, és természetesen az is marad.
Jön a következő kör
Az óvoda első hónapjaiban Eff folyton azt mondogatta, hogy ő bölcsibe szeret járni, az ovi unalmas, de azóta igazi ovis nagyfiú lett. De már nincs hátra egy év sem, és úgy tervezzük, Jé is megy bölcsibe. Kicsit több, mint másfél éves lesz akkor. Mindenesetre én úgy érzem, meghatározó persze maga az intézmény, a körülmények, de mindenek fölött áll az emberi vonatkozás. És eddig mindig úgy éreztem, jó kezekben van a gyerek, többet használ, mint árt a bölcsőde. Nekünk, legalábbis eddig, bejött.
