Az embernek, ha szülő, nem csupán tudatosnak, felkészültnek és gondoskodónak kell lennie, de bizony az okkult tudományokban is illő a járatosság. Kell varázsolni (hol kosztpénzt, hol nyulat a kalapból, vagy akár meséket a párna alá), kell látni dolgokat, amelyek nincsenek ott (ki ne látott még volna vasúti sínt komplett akadálypályával és Kövér Ellenőrrel a kanapén?!), és még sorolhatnám. Vannak viszont olyan részei ezen varázslásos dolgoknak, amelyekről néha még beszélni is ciki. Aztán mégis itt vagyunk.
Ahogyan szülővé válik az ember, hamar megtanul hinni dolgokban. Két hetes pici babámnak volt olyan fulladása éjszaka, amelyet egyetlen fülorrgégész sem hitt el, lévén a gyerek szigorúan csak éjjel 1 és 4 között produkálta a tüneteket. Akkor viszont úgy, mint egy asztmás öregember és egy sánta gőzmozdony keveréke. Rettegtünk az ágya felett, aggódva néztük a légzésfigyelőt, és persze minden éjjel órákon át a gyerek a karomban volt, mert ott függőlegesebb tetshelyzetben tudhattam. Napközben aztán semmi.
A háziorvos azt mondta – anyuka aggódós. A specialista azt mondta, túl nagy a mandulája, majd kinövi. A másik szakorvos szerint nincs baj, ha nagyobb lesz a feje, nem hallunk majd ilyen hangokat. És így tovább... Négy szakorvos és egy gyerekorvos konkludálta a helyzetet nagyjából úgy, hogy elsőgyerekes anyuka túlaggódja a dolgot.
A harmadik vizitnél a gyerekorvos nekem írt fel gyógyszert. Antidepresszánst. Gyakorlatilag kiröhögtek, még akkor is, amikor hangfelvétellel mutattam: a gyerek TÉNYLEG nem kap levegőt.
Ekkor kezdtem el másfelé keresni
Az vesse rám az első követ, aki a gyerekéért aggódva nem tenne meg mindent, ami a lehetőségében áll. Így hát voltunk biorezonancia-vizsgálaton, járt nálunk angyallátó, és én elmentem volna akár a sámántáncig, ha szükséges, de egy úgynevezett Nelson-terápia lett a megoldás: a második látogatás után gyakorlatilag megszűntek a gyerek tünetei (nem, nem nőtte ki). És még az okokra is fény derült. Amely okokra a hagyományos orvoslás nem talált volna rá.
Ez az egész tulajdonképpen nincs messze a homeopátiás szerektől
Én speciel a homeopátiás szerekben nem hiszek, de azért csak megpróbálom őket, mielőtt a durvább anyagokhoz nyúlnék a gyerek betegsége esetén. Persze szigorúan a doktornéni javaslata alapján haladunk, de speciel a Nelsont a dokinéni is javallotta, már amennyiben annak lehet venni a tűnődő bólogatással egybekötött vállvonogatást. De alapvetően a homeopátiára is sokan mondják, hogy humbug.
És nem tudom, van-e még ország, ahol ennyire bevett dolog homeopátiás szereket alkalmazni (én öt különböző országban éltem hosszabb-rövidebb ideig, és egyikben sem volt az).
Azután körülnéztem, más mit gondol
És érdekes volt, hogy amint anyukák lettünk (mert azért valljuk be, a dologban az anyukák hormonális viccelődései jó eséllyel játszanak komoly szerepet), egyszercsak komolyan kezdtünk venni egy csomó olyan dolgot, amit addig sohasem. Nekem ez volt a homeopátia, több barátnőm pedig méregdrága laminált A4-eseket ragasztgatott bizonyos helyiségekben, esetenként úgy, hogy azok még a szoba hangulatán is csorbítottak (szerintem).
De szerintük ezek a földsugárzás-árnyékoló lapok (melyek minden geopatikus hatással szemben védelmet nyújtanak) igenis fontos részei a gyerekszobának. Illetve, ahogy egyikük fogalmazott: „az anyósom bemérette, és megvette őket, és ha már ilyen baromi drága volt, hát csak van valami haszna!” Mondjuk a költözés után a lapok már nem lettek visszahelyezve, de addigra bizonyára megoldódott Kornél mindösszes légköri problémája. De persze van, aki ezt veszi komolyan, és tulajdonképpen minden működik legalább egy kicsit, ha hiszünk benne. És én biztos nem leszek az, aki rájuk követ vet.
Nálunk ugyanis tegnap este tisztító járt
A kérdéses leányzót, mint minden ilyen árnyéktudománnyal foglalkozó szakembert ismerősök ajánlották. És ha már a múltkor említett Fekete Ember ennyire beparáztatott minket, úgy gondoltuk, jobb utánajárni, vajon lehet-e tényleg valami (valaki?) a lakásunkban. Még mielőtt úgy járunk, mint a férjem egy kollégája, ahol a gyerek egyszercsak nem csupán az ottani Fekete Embert látta, de beszélgetett is vele, sőt egyszer még azt is kérte az anyjától, hogy Matild néninek is terítsen (!). Úgyhogy a tisztítást választottuk.
Így utólag már beismerem, a hölgy nem boszorkány, mint ahogy azt a múlt héten állítottam, és bár nevesíteni nem tudtam, nem is az volt a lényeg. Ingát és egy füzetkét használva alaposan megvizsgált mindent, nem csupán a lakást, de letisztítva rólunk mindenféle, akár előző élet(ek)ből származó rossz emléket, lelki zúzódást és fizikális betegséget. És mindegy, hogy hülyeségnek hangzik-e vagy sem, az volt az érdekes, hogy ezek az emberek, akár ő, akár az angyallátó vagy éppen egy-egy esetben az orvos mind ugyanazokat a dolgokat említették mindannyiunknál.
Hogy lehet, hogy egy inga kihozza azt a szervi bajt, amit egy orvos heteken keresztül vizsgál? Nem mondom, hogy az ingás módszer a Nagy Megoldás, és az is biztos, hogy a torokgyulladásommal a háziorvoshoz megyek majd először, de azért ezek a dolgok időről időre megrengetik bennem azt az elgondolást, miszerint mindez humbug. Mert nagyon úgy tűnik, nem az.
Zita
