Ahogy múlt heti anyagunkban is megírtuk, a zenei fejlesztés sok szempontból rendkívül pozitív hatással van a gyerekekre. De hogyan is fogjunk ehhez hozzá? Hogyan vezessük be gyerekünket a zene világába?
„Abból a sajátosan emberi megnyilatkozásból, amit nyelvnek, beszédnek nevezünk, abból a kisgyerek először a hangokat és ritmusokat érzékeli.” (Vekerdy Tamás)
Az éneklés a zenepedagógusok szerint mindenki anyanyelve, hiszen saját testünkben van a hangszerünk. A gyermek zenei érdeklődésének elindítására az énekelgetés és az énekes játék a legjobb módszer. Az énekelgető édesanya, nagymama személyes játéka érzelmileg hat a gyermekre, kíváncsivá teszi, megnyugtatja, fejleszti. A gyermeket körülvevő zenei énekhang felkelti figyelmét és pozitív hatással van rá. Nem baj ha nincs biztonságos szép énekhangod, és nem baj, ha nem mersz senki másnak énekelni – hiszen senkinek sem kell megfelelned, a gyerek pedig nem kritizál (az később jön). Énekelj bármit, ami jön, népdaltól a slágerekig bármit, és hidd el, ő figyelni fog, hamarosan pedig kialakul kettőtök között a figyelem és egy bensőségesebb kapcsolat.
A gyermeket sokféle hanghatás éri. Sokkal több gépzene, zaj (televízió, porszívó, kalapálás, mosógép, stb.) jut be az otthonokba manapság. Ezért kell törekednünk arra, hogy minél több értékes zenei anyaggal tápláljuk gyermekünket. A belső énekhang mindenkiben megvan, velünk születik. Sajnos zömében ezt a hangot sokakban már a gyermekkorban elnémítják, de akiben akkor még megvan jellemzően később az is „elveszti”. Pedig nem kéne, hogy így legyen, hiszen az éneklés később mindenféle frusztrációk levezetésére is szolgálhat. Az éneklésnek pedig egyszerre két funkciója is lehet: éneklünk magáért az éneklés öröméért, és boldogabbá tesszük vele gyermekünket.
Néhány hónapos babáknak zenét tanítani még nem lehet, viszont élményt adhatunk vele, és ő majd automatikusan megtanul belőle dolgokat. Egyre több zenei foglalkozás nyújt lehetőséget arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön a gyerek a zenével. Ilyenek a különféle Ringató, Tücsökzene és az ezekhez hasonló foglalkozások vagy a babakoncertek. Ezekben nagyrészt nincs alsó korhatár, itt a gyerek életkorából fakadóan passzív szemlélője és befogadója a zenének. Kellő odafigyeléssel észre lehet venni, hogy a gyerek szinte alkalomról-alkalomra változik. Ezek a gyerekek érzékenyebbek a környezet rezdüléseire és nyitottabbak a világra. Ez kihat a gyerek és a szülő kapcsolatára. A foglalkozásokon a gyerek megismerkedik a hangszerekkel, az élő zenével, később ezekből a zenei ingerekből, hangulatokból, élményekből táplálkozik majd. A dalok hallgatása és éneklése közben pedig fejlődik hallása, ritmusérzéke, éneklési készsége, alkotókedve.
A zenepedagógusok szerint nem kell messzire menni: a néphagyományokból kellene kiindulni. Lehetőleg népdalokat, énekes játékokat, mondókákat énekeljünk a gyereknek, és csak végső esetben nyúljunk a slágerekhez. Az éneklés pszichésen is igen jó hatást gyakorol a gyerekre. Például egy nyűgös gyereket ölbe véve a fülébe dúdolgatva, énekelgetve lehet a legkönnyebben megnyugtatni. A gyermeknek a sok ismételt dallam is biztonságot nyújt számára, úgyhogy legyen időnk és türelmünk többször is elismételni egy-egy éneket. A tapsolás, dobolás, éneklés módot ad a kisgyermekek számára, például arra, hogy levezessék haragjukat, illetve kimutassák szomorú vagy boldog érzelmeiket. A szülő énekelhet úgy is hogy valamilyen tárggyal vagy játékszerrel játszik éneklés közben. Másfél éves korától szinte bármivel elkezd önállóan zenélni, ami csak a kezébe kerül. Ritmusokat játszik, ütöget, így már nem csak a saját hangjával alkot hangokat, hanem különböző eszközök segítségével is. Adjunk a kezébe minél több olyan eszközt, amellyel tud zenélni. Óvodás koromban emlékszem, hogy a mackósajtos dobozok voltak bevonva színes papírokkal. Ez volt a dobunk, és kis faütőket kaptunk hozzá. Kiváló ritmus hangszernek bizonyult. A csörgős dob imitálására műanyag kis flakonokba babot illetve lencsét szórhattunk.
A meseolvasás közben is nyugodtan beleépíthetünk különféle dalokat-mondókákat a történetbe, attól sokkal élvezetesebb lesz. Nem azzal kell mérnünk a bölcsődés korú gyermekeknél a zenei fejlettséget, hogy hány dalt tanult meg, hanem, hogy szívesen hallgatja-e az éneket, érzékeny-e a hangokra, zörejekre, dúdolgat-e saját maga. Kodály kiemeli a zene nemzetnevelő szerepét. Szerinte „az óvodás korban kell lerakni a nemzeti hovatartozás alapjait. A tudatalatti nemzeti vonások legjobb megalapozója a néphagyomány, elsősorban a játék- és gyermekdalaival.”
Elsősorban azonban a zenének, az éneknek a gyermek lelki életére, hangulatára gyakorolt hatása jelentős. Zenei élményt az óvodában elsősorban a közös éneklés nyújt. Ez határozza meg valójában a zenei nevelés feladatait: a zenei képességek fejlesztését, az énekhang ápolását, a zenei továbbfejlődés megalapozását, a zene megkedveltetését, az esztétikai érzék fejlesztését. Zenére fel!
