Zanza!

Hiperaktivitást bemutató cikksorozatunk első részében arra kaptunk választ Dr. Földi Rita klinikai szakpszichológus és neuropszichológus segítségével, hogy melyek a hiperaktivitás tünetei, és hogyan éli meg egy ilyen gyermek a világot. A második részben azt járjuk körbe, hogy mit tehet a szülő ilyen esetben, és milyen fejlesztő módszerek léteznek ma Magyarországon.

Mit tehet otthon a szülő, ha felismerte a problémát?

Fontos lenne az odafigyelés, és hogy ezek a gyerekek ne elutasítást, hanem megértést és segítséget kapjanak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nekik minden lehet, sőt az ő számukra kiemelkedően fontosak a szabályok. Nem sok korlátról beszélek, hanem mindössze néhány kiemelkedően fontos szabályozásról, hiszen a korlát nemcsak lekorlátoz, vagy gátol, hanem biztonságot is ad. A napi rutinra gondolok elsősorban, hiszen azt látom, hogy borzasztóan sok szülő bizonytalan ebben. Nem szabad hagyni, hogy a gyerek diktáljon, pedig sajnos sok példát látok erre is. Ezzel az a probléma, hogy ezeket a szülőket ráadásul ingerli a gyerek viselkedése, és ezt a dühöt automatikusan a gyermek felé fordítják. Ő ezt megérzi, és ennek súlyos következményei lesznek a személyiségfejlődés szempontjából. Ez egyébként nemcsak a hiperaktivitás esetében fontos. A szülők nem képesek korlátozni, mert lelkiismeretfurdalásuk van amiatt, mert kevés időt töltenek a gyermekükkel, iszonyú fáradtak, vagy ezer más ok miatt.

Mire érdemes odafigyelni a korai életszakaszban?

Vannak olyan gyerekek, akik könnyű csecsemők, szabályosan táplálkoznak, rendszeresen és nagyjából ugyanakkor esznek, alszanak, ürítenek. Ők jól alkalmazkodnak a környezetükhöz. A hiperaktív gyerekeknél ez nincs így, és a szülők általában nem tudják, hogy mit tegyenek. Tehát sokszor a gyermeket mindig megszoptatják, ha nyűgös, pedig például minek egy nyolc kilós gyereket mindig megszoptatni? A gyermek életkora is számít, a szükségletkielégítés borzasztóan fontos az első hat hónapban, de utána már lehet egy kicsit szabályozni az éretlen gyerekek esetében.

Mikor és hogyan érdemes elkezdeni a szabályozást?

Hat hónapos korig tart a szimbiózis időszaka, azonban utána már kicsit nyugodtan el lehet kezdeni, hiszen az már az individualizáció korszaka. A szülők elkezdhetik kicsit késleltetni a táplálást, időben lefektethetik, elsimogathatják, ha nem akar aludni. A lényeg, hogy ne mindent a gyerek döntsön el, hiszen így nem alakul ki a szervezet homeosztázisának szabályozása, ami alapvető a jó közérzethez. Az általános elégedettség biokémiája ilyenkor alakul ki, a gyomor teltségérzete, a meleg tej az a nervus vaguson keresztül olyan információkat juttat az agyba, ami ópiát felszabadulásához vezet, ez fájdalomcsillapító hatású és eufóriát, vagyis örömérzetet közvetít. Ha a problémás gyermekek esetében nem segítjük ezt a szabályozást, vagyis a ritmus kialakulását, akkor a gyermek folyamatosan bizonytalan helyzetbe fogja magát érezni. Amikor azt mondják, hogy mindig meg kell etetni, vagy mindig fel kell venni, akkor pontosan a szabályozás nem valósul meg.

Felmerülhet az is, hogy nem elég-e, ha a gyermek levezeti az energiáit és sokat mozog a szabad levegőn?

Ez bizony egy nagyon jó gondolat, azonban nem mindegy, hogy ez hogyan történik. A mozgás egyfajta öngyógyító tendencia, ezzel próbálja a gyerek a saját ébrenléti szintjét szabályozni. A hiperaktív gyerek belső kényszert érez fiziológiailag, hogy az éberségi szintjét feltornázza, hiszen náluk érdekes módon az agy alvás-ébrenlétet szabályozó része sokszor alulműködik, vagyis a serkentés-gátlás egyensúlya nem megfelelő. Az tehát nagyon jó, ha hagyjuk mozogni, viszont érdemes nem egyedül kicsapni a gyereket a levegőre, hiszen a szaladgálás mellett az ügyességi mozgások fejlesztésére is szükség van. Lehet, hogy jó erősen bele tud rúgni a labdába, de nem biztos, hogy irányítani tudja.

Milyen játékokkal fejleszthet a szülő?

Menjünk ki vele focizni, gurítani, vagy kidobózni, hiszen ez az ügyesség mellett a szociális kapcsolatokat is fejleszti. Az apa-gyerek kapcsolatra ezek rendkívül jó hatással vannak, ráadásul a gyereknél ez a legnagyobb jutalom. Általánosságban is elmondhatjuk, hogy ha játszunk a gyerekkel, azt mindig jutalomnak éli meg, egy szemkontaktus, bólintás és egy simogatás rengeteget jelent. Azonban tegyük hozzá, hogy a jutalom önmagában nem elég, a megfelelő büntetés is fontos, ami jó esetben nem fizikai, nem veszekedés, de még csak nem is szeretetmegvonás. Ha például a hibás cselekedet után közvetlenül azt mondjuk a gyereknek, hogy most két napig a közös 'Gazdálkodj okosan' játékunk el fog maradni, akkor megéli, hogy hibásan cselekedett, amire szüksége van. Sokan csak fizikai agresszióban és konkrét fizikai jutalomban tudnak gondolkodni, pedig a gyereknek nem ez kellene, és nem is ez jelenti az örömöt.

Hány éves korig lehet fejleszteni a hiperaktív gyerekeket?

Minél korábban kezdik el, annál jobb, hiszen az idegrendszer gyorsan fejlődik, és nem jó, ha rossz kapcsolatok alakulnak ki az agyban. A korai fejlesztést az is indokolja, hogy idővel maga a személyiség fejlődése is torzul, amit később nehéz visszafordítani. A mozgásterápia a legfontosabb, a hagyományos mellett létezik például speciális hidroterápiás gimnasztika, amikor vízben tanulnak mozogni és egyensúlyozni. Az alapozó terápia során a gyermek a  csecsemőkori mozgásformákat gyakorolja, de létezik labdaterápia is, tehát több lehetőség is van, a lényeg, hogy minél korábban elinduljon a szakszerű fejlesztés. Egy érzékenyebb idegrendszer mindig máshogy reagál a környezet jelzéseire, és hiperaktivitás esetén a környezettel való konfliktus fokozódik. Ilyenkor egész drámai helyzet alakulhat ki egy családban. Az is nagyon fontos, hogy a gyermek mellett a szülők is segítséget kapjanak, tehát az egész rendszert kell megváltoztatni. Ami megnehezíti a helyzetet, hogy a gyermekkori bipoláris formák ide beszivárognak és elég komoly probléma, ha a gyermek elindul egy pszichopátiás személyiségfejlődés irányába. Sajnos ilyen esetből több van, mint gondolnánk.

Valószínűleg sok szülő aggódna azon, hogy a gyermek mindenképpen gyógyszert kap...

Azt kell, hogy mondjam, hogy nem alaptalan az aggodalmuk. Ezért is emeltem ki a diagnózis fontosságát. Én nem vagyok teljesen gyógyszerellenes, hiszen én is láttam olyan esetet, amikor a két rossz közül kellett választani, mert gátolhatatlan volt a mozgáskényszer és mindenfajta odafigyelés, tehát nem lehetett fejleszteni a gyereket, az ilyen esetekben én is úgy gondolom, hogy a gyógyszer indokolt. Ilyenkor addig érdemes szedni, ameddig el nem tudja kezdeni a megfelelő terápiát. Azonban fontos megjegyezni, hogy a gyógyszeres kezelés önmagában nem oldja meg a problémát, valamilyen kiegészítő terápiára mindenképpen szükség van.

Hova fordulhat egy szülő, ha az anyagi körülményei nem teszik lehetővé az egyéni terápiát?

Nagyon régóta küzdünk azért, hogy TB-támogatott legyen a rendszer. Jelenleg az ADHD Magyarország Alapítványhoz fordulhatnak segítségért, de itt van például a Pozitív Egyesület is. Tehát civil szerveződés szintjén vannak megmozdulások, de sajnos államilag nincs finanszírozva a fejlesztés. Sajnos ugyanez a helyzet a tanulási zavarokkal, valamint a részképesség zavarokkal is. A szenzoros integrációs terápia Németországban például TB- támogatott, náluk rengeteg lehetőség létezik. Itt azt is fontos kiemelni, hogy a hiperaktív gyerekeknél heti egy alkalom fejlesztés szempontjából semmit nem ér, szinte minden nap kellene a két-három éves gyerekekkel foglalkozni játékos feladatok segítségével. Szomorú, hogy tényleg nagyon kevés helyre tudnak fordulni azok a szülők, akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik.

Mi lehetne a megoldás?

Nagyon régen van egy álmom, ami nem nagyon látszik megvalósulni. Olyan központokat kellene létrehozni, ahol a gyerekek teljesen korrekt kivizsgálást és fejlesztést kapnak. Hiába van sok jó szándékú fejlesztőpedagógus és gyógypedagógus, de ők sajnos nem tanulnak olyan szintű pszichodiagnosztikát, hogy meg tudják állapítani, hogy hol van elmaradása a gyermeknek. Ha globálisan gondolkodunk, akkor azt is nézni kellene, hogy a személyiség fejlődésében milyen elakadások vannak, és a családot is meg kellene segíteni nemcsak tanácsadással, hanem napi rutin szintjén is, vagyis gyakoroltatni kellene a feladatokat. Erre a legjobb példa Németország, ahol a fejlesztőközpontok több épületből állnak egy nagy park közepén, ezekben vannak baba-mama szobák és foglalkoztatók. Én ugyan siket gyerekeknél figyeltem meg ezt a kinti gyakorlatot, de a hiperaktívitás esetében is rendkívül hatékony lehetne.

Hogyan működik a német rendszer és milyen példát nyújthat a hazai gyakorlatban?

Itt a fejlesztés úgy történik, hogy elvégzik a szűrést, majd a tartományban nyilvántartott gyerekeket és a szüleiket behívják ezekbe a központokba. Kapnak egy szobát, itt laknak az ott töltött időszak alatt, és egy foglalkoztatót, ahol körülbelül öt gyerek és öt szülő, valamint egy terapeuta együtt játszanak. Ezalatt azt értem, hogy körbeülnek, és szó szerint megtanulják azokat a feladatokat, amit gyakorolni kell otthon a gyerekekkel. Ott vannak egy, vagy két hétig, gyakorolnak, aztán hazamennek, majd három-négy hónap múlva visszajönnek kontrollra, és újabb feladatokat sajátítanak el. Mindez ingyenesen történik, és sok probléma esetében nagyon hatékonyan működik. Meg kellene nézni, hogy hány ilyen gyerek van Magyarországon, ki kellene dolgozni a konkrét vizsgálati részét, kellene keresni hozzá megfelelő szakembereket, és persze mindenekelőtt szükség lenne az anyagi finanszírozásra. Ennek az előnye, hogy a szülők megtanulják a gyakorlatokat, és saját maguk tudják fejleszteni a gyereket. A hiperaktivitás tünetei tehát teljesen megszüntethetőek, amire a gyermekek mellett a szülőknek is szüksége van, ehhez azonban a minél előbbi felismerés, és hatékony segítség szükséges.

A legfontosabb a minél gyorsabb felismerés, hiszen csak így lehet hatékonyan fejleszteni a gyermeket. Azonban még akkor is javíthatunk a helyzeten, ha már kialakult a hiperaktivitás, hiszen megfelelő szülői hozzáállással és szakértői segítséggel könnyebbé tehetjük a gyermek életét, és persze a saját életünket is.

Fotó: Kováts Dániel

Blogmustra