Azzal a szlogenemmel kezdem, hogy teljesen nyilvánvalóan szükség van egy szülészeti reformra Magyarországon, és hogy sok minden főleg nem pénzről, hanem a szemléletről szólna. Megtapasztaltam, hogy egy magyar és egy kanadai vagy amerikai orvos közt a konkrét szakmai tudást tekintve semmilyen különbség nincs (és tudjuk, hogy a magyar orvosok milyen könnyen elhelyezkednek külföldön, ugye...). Fogadni mernék, hogy ha az orvosok után a pácienseket hasonlítjuk össze, akkor egy magyar és egy kanadai vagy amerikai nő közt sem lesz lényeges különbség abban, hogy mire vágyna, amikor színvonalas ellátásra vágyik. Philadelphiában a tavaszi bábakonferencián elhangzott, hogy egy kanadai vizsgálat szerint a terhesség alatt a nők az orvosuktól és a bábájuktól elsősorban tanácsadó beszélgetéseket várnának, egy amerikai vizsgálat végeredménye pedig ugyanez lett pepitában: a nők szerint a legfontosabb dolog, amit az orvostól vagy a bábától kaptak a terhességük alatt, az a rájuk szánt idő volt. A terhesgondozásban tehát az egészséges életmód (és annak propagálása) mellett a másik kiemelendő dolog a szülés előtti és utáni lelki és társas támogatás fontossága.
A bábai modell leglényegesebb megkülönböztető jellemzője a szemlélet: tiszteletteljes gondoskodás, folyamatos ellátás a teljes terhességi ciklusban a fogantatástól a gyermekágy végéig, fizikai, lelki és szociális szempontok figyelembe vételével; rengeteg információ átadása és állandó párbeszéd a kliensekkel, a szakmai tudás legjavának nyújtása szolgálatként, javaslatok és ajánlások formájában, az irányítás szándéka nélkül. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ameddig minden rendben van, addig ennek szellemében járunk el, ugyanakkor a bába mégiscsak egészségügyi szakember, tehát az ő felelőssége az is, hogy a szűrővizsgálatokról információt adjon, illetve azokat elvégezze; észrevegye, ha valami probléma adódott, szükség esetén orvosi konzultációt ajánljon, illetve át is adja a kliens további ellátását egy orvosnak, ha a probléma túllépte az ő tudását vagy hatáskörét. A holland terhesgondozási és szülészeti gyakorlat sikerének egyik titka az, hogy ott egyrészt nagyon sok orvos is "bábaszemléletű", másrészt a szakmában dolgozók széles körben felismerték, hogy ugyanazon közös cél érdekében töltenek be egymást kiegészítő szerepköröket, tehát elemi érdekük együttműködni és valódi szakmai kapcsolatban állni egymással. Az angol szakirodalom nagyon szereti az alliteráló kifejezéseket, és most kivételesen fordításban is pontosan közzétehető a modell: komplementaritás = kollegialitás, kooperáció, kommunikáció.
"Szeresd a szülészorvost" – hangzott el a bábakonferencián többször is. – „Tiszteld a pozícióját és az álláspontját, hacsak nem akarod te csinálni a császármetszéseket is: és ugye, hogy nem akarod; ha akarnád, nem bába lennél, hanem te is orvosnak mentél volna.” Akit pedig a bábák még a szülészorvosnál is jobban szeretnek, az a kliens meg a kisbabája, illetve a születés maga. Nagyon érdekes volt megtapasztalni a konferencián, hogy a – mégoly radikális – szakmai nézetkülönbségeknek nem kell együtt járniuk a közös munkára való képtelenséggel: egyszerűen el lehet könyvelni, hogy te így látod, én úgy, tehát hozzád majd az ezt igénylő kliensek mennek, hozzám meg a többiek, és ha valami módszerem mégse működik valakinél, akkor majd megkérdezlek téged, hogy te hogyan csinálod.
Ahol van törvényi szabályozás és szervezett bábaképzés, ott a bábák szakmai kollégiumokba tömörülnek és be kell tartaniuk a protokollokat. A szakmai protokoll egy része kötelező érvényű: például magától értetődően nem lehet igazolt végzettség és hatósági működési engedély nélkül szülészeti ellátást nyújtani, se kórházban, se kórházon kívül, és a szakmai protokoll azt is előírja, hogy ki milyen klienseket vállalhat el, hol. Más szóval, a szakmai és jogi szabályozás nem a kliensről szól, és nem azt tiltja meg, hogy én 45 évesen az erdőszélen akarjam megszülni a farfekvéses ikreimet. (Konyhanyelvi átirat: mindenki úgy hülye, ahogy akar, aztán viseli ennek jogi és egyéb következményeit). Az ilyen esetekhez egy működő rendszerben a bábaszakmának semmi köze nem lesz, mert a szakmai és jogi szabályozás megtiltja a segítőknek, hogy az egészségügyi protokollok által felsorolt nyilvánvaló felelőtlenségekhez asszisztáljanak. Ha valaki ezt mégis megteszi, akkor őt első körben a szakmai kollégium figyelmezteti, eltiltja, kizárja, súlyosabb esetben pedig büntetőeljárás indul és az illetőt veszélyeztetésért bíróság elé állítják.
A kötelező szabályozáson felül a szakmai protokoll másik fele ajánlás. A bábai szemléletmód lényege, hogy ami ajánlás, azt úgy mutatjuk be a kliensnek, mint választhatót; tehát ami a protokollban úgy szerepel, mint lehetőség (szűrővizsgálattól oxitocinnal gyorsított lepényi szakaszig), az nem lehet kötelezően végrehajtandó. Ebből az következik, hogy a bábák sokfélék, a bábaság sokféle: van olyan bába, aki egyúttal diplomás nővér is, és a praxisában rutinszerűen használ és esetleg fel is írhat gyógyszereket; de van olyan bába is, aki csak tradicionális módszerekkel dolgozik (gyógynövényekkel, masszázzsal, fürdőkkel) és a kliense szűrővizsgálatait a közeli orvosi praxis végzi el, ahová ő csak beutalja a kliensét amikor ezt az illető igényli. A tradicionális bábapraxisokba egyébként jellemzően olyan nők mennek, akik lehetőleg kerülni szeretnék a szűrővizsgálatokat, ultrahangot, és nagyon örülnek, hogy van olyan hely, ahol ezt huzavonák és rémisztgetés nélkül, egy-két formanyomtatványt aláírva legálisan megtehetik.
A kliensközpontú gyakorlat lényege annak belátása, hogy sokféle kliens van: mindenkinek azt kell adni, ami őt legjobban hozzásegíti egy testileg-lelkileg egészségesen végighordott terhességhez. A bábai modell nem a kötelezően előírt és mindenáron végrehajtott háborítatlan szülés modellje (ez egy népszerű, de totális félreértés); bábás terhesgondozás után nyugodtan választhatsz császárt a farfekvéses babáddal: a bába ott lesz veled a műtétnél, ő fogja a neonatológussal együtt ellátni a gyerekedet, segít neked elkezdeni szoptatni, minden nap bemegy hozzád a kórházba, hazamenetel után otthon fog látogatni, segít a felépülésben... ez az egész egyáltalán nem csak a szülésről szól. A szülés nagyon fontos, de nem kizárólagos momentum. A bábaszakma teljesen nyilvánvaló okokból nagyon védi és minden lehetséges fórumon propagálja a háborítatlan szülést, de az írásaik értelmezésekor maradjunk meg a ló hátán: a háborítatlan szülés egy jog, nem kötelesség.
Ami a kliensekben közös, az nem egy bizonyos fajta protokoll preferálása, hanem a jogaik tiszteletben tartásának igénye, és a törődés, odafigyelés iránti vágy.
Philadelphiában nagyon sok szeminárium foglalkozott azzal, hogy a klienssel töltött idő hogyan tud hatékony lenni: ennek van egy módszertana, hogy hogyan dolgozunk magán a bába-kliens kapcsolaton, bizalomkérdésen, az intim beszédtémák gördülékennyé tételén és a fizikai érintés biztonságossá tételén; hogyan lehet nem megmaradni általánosságoknál, hanem célzottan rákérdezni problémákra és tényleges megelőző munkát végezni a szülés utáni depresszióval, szülési traumával, a kliens saját személyes múltjából adódó problémákkal kapcsolatban. Az orvosokat reménytelen helyzetbe hozná, ha mindenkivel minden találkozáskor 40-60 percet kéne eltölteniük, és ráadásul egyrészt nem ezt tanulták, másrészt komoly luxus volna a tudásukat és a munkaidejüket életmód-tanácsadásra használni. Ugyanakkor, egy bábapraxis elkezdheti az így elvégzett munkával felépíteni a jó hírnevét, és még ha nincs is szülészeti ellátásra engedélyük, tehát a kórház az egyetlen törvényes választás, és a bába csak mint dúla lehet jelen a szülésnél (ez egy-két amerikai államban is így van), akkor se mindegy, hogy az illető nő testi és lelki egészségi állapota milyen, és a kísérőjéről mennyire érzik az orvosok meg a kórházi szülésznők, hogy a jelenléte valódi segítséget jelent egy közös cél érdekében.
Ina May Gaskin szerint a legtöbb munkát a fejekben kell elvégezni, és a bábák úgy tudnak a szakmában teret nyerni, ha az orvosokkal is, a nőkkel is az egészségmegőrzésről, megelőzésről kezdik a mindennapi gyakorlati munkát és párbeszédet. Nem arról, hogy "helyes táplálkozás", és aztán általánosságokba fulladunk, hanem célzottan, tematikusan kellene konferenciákon is meg a női magazinjainkban is sorra venni olyan problémákat, mint például hogy milyen táplálkozási problémák, hiányállapotok, korábbi betegségek vagy jelen életmódbeli hanyagságok hogyan és miért okozhatnak koraszülést, szülés utáni vérzést, korai burokrepedést, vagy a babánál alacsony születési súlyt, korai anyagcserezavarokat, csecsemőkori vérszegénységet stb. Az orvosok erről sokat tudnak, és az orvosi ellátás egész lényege a kockázatcsökkentés. A potenciális kockázatokra és azok kiküszöbölésére fókuszáló szemlélet nagyon kártékony is tud lenni, amikor egy normális szülésre is ab ovo úgy nézünk miatta, mint időzített bombára – de amikor az orvosok kockázatcsökkentésre épülő szemléletmódja előny, akkor ott azonnal be lehet szállni segíteni, és mindenki jobban fogja magát érezni. A konkrét tényekre épülő megelőző munkát ugyanis az orvosoknak nincs idejük elvégezni: ezt valaki másnak kellene megcsinálnia – rutinszerűen, állandóan –, de kategorikus riogatás vagy semmitmondó általánosságok nélkül. Vagyis, a hatékony egészségnevelő és megelőző munkához – és lényegében az egész terhesgondozás ez – két dolog kell: magas szintű szakmai tudás, és sok idő. A bábáknak mindkettő megvan. És a bábai modellre azért van igény, mert a szülészeti ellátásban ők az egyetlen csoport, amelynek mindkettő megvan, sőt, a protokolljukban előírás, hogy meglegyen. Ha ebből az egészségnevelő irányból sikerülne szervezett munkába kezdeni, az azonnal javítani fog a szülés körüli egészségügyi statisztikáinkon (szövődmények, szülés utáni depresszió stb.), és az így elért eredmény megteremtheti az orvosok és a bábák közti valódi kollegiális kapcsolatok alapját, addig is, amíg a konkrétabb értelemben vett szülészeti ellátásban is elkezdhetnek legálisan együttműködni.
A terhesgondozás bábai modelljéről a saját, Kanadában szerzett tapasztalatomat itt lehet elolvasni.
Felicitász
