Férjhez mész, rózsaszín ködben lebegsz, gyereket szülsz, visszamész dolgozni, éled a kis életed. Aztán egyszer csak ráeszmélsz, hogy az oly szeretett esti beszélgetések elmaradnak, a szex is konvergál a nullához, és már önkielégítés közben sem a férjedre gondolsz. Együtt mentek ugyan a családi ebédekre, látogatókba, de a napi munkahelyi vagy gyereknevelési gondjaid már nem neki meséled, hanem Gizikének a számlázásról. Ha eszedbe jut a férjed, már nem bizseregsz egyáltalán: hogy is érezhetnél fizikai vonzalmat a bátyád iránt? Ha nem veszed észre időben a jeleket, hamar vesztes helyzetbe kerülsz: vagy boldogtalan leszel, vagy elcsábulsz, máshol keresed a vonzalmat, a lángoló érzelmeket és egyre kevésbé fogsz visszavágyni a családi fészekbe, amelyből időközben talán már a fiókák is kirepültek.
Vágyakozva böngészed az iwiwen az ismerősöket, irigykedsz az expasikra, akik fényképalbumában boldog családot látsz, vajon miért nem te mentél feleségül Attilához vagy Gáborhoz? Aztán telik-múlik az idő, a pasid is új vizekre evez, már ő is Gizikével osztja meg a gondjait, az ágyát, majd menetrendszerűen hozzátok az egyre romló válási statisztikát.
Sokan állítják, van élet a válás után is, de ez talán leginkább az ügyvédekre igaz, akiknek telepakoltátok a zsebét, hogy megszerezze a lakást, a kocsit, a gyereket. Az exférj pedig ugyanolyan arccá válik az iwiwen, mint a többiek. Az új hapsi pedig, akivel összejössz, idegesítően horkol, hülye szokásai vannak, amiket 30-40-50 évesen már képtelen vagy elfogadni. Ekkor újra az iwiwet nézegeted és kurvára sajnálni fogod magad, amiért egyedül maradtál. Előbb-utóbb tanulsz a hibáidból. De mikor?
