A méltán sok elismerést bezsebelt Nyomozó című film után Gigor Attila új alkotással rukkolt elő, aminek a reklámkampányára is rendesen odafigyelt, így aztán a nyarunk arról is szólt, hogy vártuk ezt a magyar sivatag közepén játszódó, furcsa képi világgal operáló Kút című művet. Annál is inkább, mert Jankovics Péter karaktere már hosszú idő óta filmfőszerep után kiált és örültünk neki, hogy a főszereplők kiválasztásában eddig is ügyes Gigor végre felfedezte magának a korábban Bodó Viktor Szputnyik Hajózási Társaságában játszó színészt.
Aztán rögtön dühöngéssel kezdtük a mozizást, mert az azért felháborító, hogy 2016-ban még mindig traileren kell felvenni egy autós jelenetet, a Kút márpedig ezzel indul: Laci és anyja (Udvaros Dorottya) autókáznak a semmibe, hogy a kallódó, érzékeny fiút lerakják iszákos, a gyereket még kétévesen elhagyó apjánál, a benzinkutasnál (Kovács Zsolt). Anyuka aztán füstölgő kerekekkel jobbra el, apa és fia, meg egy láthatóan folyamatosan ott lébecoló béna (Tzafetás Roland) meg egymásra maradnak a helyszín alapján valahol félúton Las Vegas és az osztrák határ között (látvány: Pater Sparrow), de az biztos, hogy nem a mosoni pihenőhelyen.
Aztán jön egy kisbusz, vele a kurvák, meg a krimiszerű problémák, valamint egy teljességgel érdektelen, rosszul eljátszott és nagyon, nagyon hosszan folytatódó történet a történetben, aminek megértésére kilencven percet kell várnunk, de minek. Szóval, ott tartunk, hogy a kisbusz lerobban a Svejcba tartó kurvákkal (a kötelező klisék: Pokorny Lia - kiöregedettre sminkelt kurva, otthon gyerekkel; Trokán Nóra - nagypofájú, cigány kurva; Kurta Niké - dugni kedvelő, kezdő kurva; Irma Milovic - külföldi kurva, kb. a Macskafogó című rajzfilmből Pissy) és mindenki nagyon feszült lesz ettől a helyzettől. Ráadásul az egész amiatt van, mert a társaságot vezető strici (Horváth Csaba) haragszik valamiért a főszereplő apukájára, a kutasra.
A két éjszakát magába ölelő filmben kialakul egy szerelem, jut nettó 27 perc egy dögunalmas mesére, amit a színészek olyan őrült izgalommal hallgatnak minden esetben, mintha George R.R. Martin diktálná nekik halálos ágyán a Trónok harca befejező kötetét, míg végre megérkezik László Zsolt és történik valami váratlan.
Mi sajnáljuk a legjobban, hogy ez így történik, de a film sajnos nélkülözi a valódi izgalmakat, de még a valódi helyzeteket is. A rendező nem engedte kivágni Tzafetás Roland jeleneteinek negyven százalékát, igaz a fogyatékos karakter olykor még hihető neki (itt jegyeznénk meg, hogy van ám tök jó, igazi fogyatékos színészünk is, épp Oscarra készül). Tzafetás összes energiája arra ment el, hogy a megnyomorítottat játssza, így elfelejtette tartalommal megtölteni a folyamatosan újra előrángatott, halál unalmas történetet, amiről a legvégén ráadásul kiderül, hogy van slusszpoénja. Sőt, ez volna az egész film mondanivalója. Csak hát annak gyenge.
Mert más mondanivalója nagyon nincs. A jellemek úgy fejlődnek, hogy nincs rá a világon semmi okuk; Kurta Niké először még a falat is megdugná, de a végére már sértett menyasszonyt játszik, aki László Zsoltot is alig csókolja meg, Trokán Nóra is ki-kiesik a prolikurva szerepből és kiderül, hogy már majdnem érző lény, de hogy ezt mi váltja ki belőle, az homály marad; a többiek meg nagyjából csak asszisztálnak ahhoz, hogy kirobbanhasson végre a dráma és folyhasson a vér, amolyan Tarantinósan.
Kovács Zsolt ugyan egy másik történetben játszik, de legalább jól, és Jankovics is beváltja a hozzá fűzött reményeket: tettei ellenére ő az egyedüli, akinek érzelmeit valamelyest meg lehet érteni, azaz az egyetlen rendesen kidolgozott karakter a filmben. A film zenéje (Kunert Péter) dob valamit a Kúton, de meg nem mentheti, azaz ez megint egy olyan alkotás, ami talán a forgatáson még megállta a helyét, de a vágóasztalon aztán annyira darabjaira hullott, hogy semmi nem tudta összerakni.
