Fredrik Backman világhírű bestsellere, Az ember, akit Ovénak hívnak több mint 25 nyelven jelent meg és borítékolható volt, hogy film is születik belőle. Hogy sikerült-e Hannes Holm rendezőnek a könyvhöz hasonlóan átütőt alkotnia? Ezt majd megmondják azok, akik olvasták a regényt is, mi a könyvtől független benyomásainkat osztjuk meg Önökkel.
Az már biztos, hogy Svédországban a film óriási népszerűségnek örvend, 1.6 millióan látták eddig és három kategóriában is elnyerte a svéd nemzeti filmdíjat. A címszerepet alakító Rolf Lassgård megkapta a legjobb színész díját, az alkotás pedig elnyerte a legjobb smink elismerését, valamint a közönségdíjat is. Rolf Lassgardnak tényleg járt az elismerés, zseniálisan hozza a zsémbes, érzéketlen(nek tűnő) vénembert, aki egyébként rettentően szenved a felesége hiányától, akit pár hónapja veszített el.
A tragédiát csak tetőzi egy munkahelyi krach: a hozzá képest tejfelesszájú főnökei megválnak tőle 43 év után és búcsúajándékként egy ásót nyújtanak át neki. Ovénál itt szakad el a cérna és kezdi el végképp rühellni az életét, úgyhogy hazafelé menet el is határozza, hogy a felesége után megy, azaz megöli magát. Azt gondolnánk, hogy egy öngyilkosság simán megy, de még ha ez igaz is volna, Ovéra egyáltalán nem érvényes: szomszédai ugyanis folyton beleköpnek a levesébe, és hiába próbálkozik különféle eszközökkel, módszerekkel, egyszerűen nem, nem és nem megy neki a meghalás.
A könyv szerzőjéről
Mielőtt írni kezdett volna, Fredrik Backman volt pincérsegéd és targoncavezető is. Később magazinoknak kezdett el dolgozni, majd debütáló regénye, Az ember, akit Ovénak hívnak 2012 őszén jelent meg. Azóta hatszázezer példány kelt el belőle Svédországban, és még 25 országban aratott óriási sikert. Következő kötete sajnos nem jelent meg itthon, de még angolul sem, bár ígéretesnek tűnik: a Saker min son behöver veta om världen (azaz kb. Minden, amit a fiamnak tudnia kell a világról) című könyv a kiadó szerint egy igazi diszfunkcionális nevelési tanácsadó. Harmadik és negyedik könyve azonban, az A nagymamám azt üzeni, bocs és az Itt járt Britt-Marie már szintén kaphatóak itthon is.
Mindeközben szépen kinyílik a történet, a halálközeli élményei során nemcsak visszamegyünk az időben és magyarázatot kapunk, miért keményedett meg ennyire Ove, de megismerjük a lakópark közösségét is, akik rendíthetetlenül szimpatizálnak vele, annak ellenére, hogy az öreg tényleg mindent megtesz, hogy közutálat tárgya legyen. Tudják, ő az a fazon, aki az élő fába is beleköt, minden szabályt véresen komolyan vesz, és aki azt gondolja, hogy rajta kívül mindenki idióta. Ove imádja ezt a szót, bőkezűen osztogatja is a szomszédainak, a bolti eladónak, és úgy bárkinek, aki az útjába kerül. Senki és semmi sincsen rá hatással, nem érdekli a fenyegetés, de a kedvesség is lepereg róla. Egyetlen emberrel nem tud mit kezdeni: az új szomszéddal, a perzsa Nasaninnal, aki két gyerekével, egy teszetosza, de kedves férjjel, meg óriási terhes pocakjával költözik be a szomszéd házba, Jelenlétük teljesen felborítja Ove öngyilkossági terveit és rezignált életét. Bár nagyon nem akarja, a család ráakaszkodik és a megkérdezése nélkül is szépen bevonják a mindennapjaikba, így a a végén azon kapja magát, hogy befogadott egy macskát, egy meleg fiút és a szomszéd bevándorló gyerekei is rajta csüngnek. Ami annyira nem is esik neki rosszul. Mindez jól adagolt svéd fekete humorral tálalva, amire csak kontrollálatlan vihogással lehet reagálni.
Ehhez persze elengedhetetlenek a remek színészi játékok, különösen szórakoztató a terhes feleséget alakító Zozan Akgün, akire egyszerűen nincs hatással Ove pokróc stílusa, és bármikor helyre is teszi a nála háromszor akkora férfit.
A végén talán kicsit több sikerül a giccsből mint kellene, de ennél a filmnél még ez is rendben van, hiszen maga a történet is kicsit olyan mint a Karácsonyi ének: amolyan tanulságos mese felnőtteknek, becsületről, újrakezdésről, emberi kapcsolatokról, na meg a nagybetűs elfogadásról.
