Dehogy túrják ki a Könyvhetet a Vörösmarty térről, csak áttennék a Múzeumkertbe!

A semmiből jött a hír, hogy alig 70 nappal az egyik legfontosabb fővárosi kulturális esemény, az Ünnepi Könyvhét kezdete előtt a főváros megfúrta a helyszínt – írta meg a Magyar Narancs. A lap információi szerint az idén 87. alkalommal megrendezendő eseményt a Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság torpedózta meg és szeretné eltüntetni a Vörösmarty térről. Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, valamint a Bizottság tagja azonban a Magyar Narancs (és az azt beszemléző 444.hu) cikkére közleményben reagálva kifejtette, szó sincs ilyen döntésről, sőt ő maga ajánlotta fel "a VIII. kerület kiemelt tereit" a rendezvény számára. Mivel egyre kevésbé értettük, mi szükség újabb helyszínek felajánlására, ha egyszer a Vörösmarty térről mégsem dobják ki a rendezvényt, próbáltuk kibogozni a szálakat, hisz érthetetlen és abszurd, hogy egy ilyen volumenű, komoly múlttal rendelkező kulturális eseményt miért 70 nappal a kezdete előtt kell megcsáklyázni.

Emiatt felhívtuk az Ünnepi Könyvhét szervezőjét, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését. Mint Kocsis András elnöktől megtudtuk, őt dr. Kocsis Máté polgármesteri titkára kereste meg és felhatalmazta annak közlésére, hogy bizottsági döntés nem született az ügyben, viszont a kerület a Nemzeti Múzeum kertjét ajánlotta fel számukra helyszínként.

A tavalyi Könvyhét a Vörösmarty téren
A tavalyi Könvyhét a Vörösmarty térenMáthé Zoltán / MTI

Ez már csak amiatt is aggályos, mert a kormány tavaly úgy döntött, hogy a múzeumparkot felújítják, így még ha át is tudnának költözni oda a rendelkezésükre álló szűk időben, maximum egy évig lehetne ott tartani az eseményt – egy olyan a helyszínen, ami egyébként is alkalmatlan ennek lebonyolítására.

A Bizottság vezetője, Láng Zsolt, II. kerületi polgármestere - Kocsis András által egyelőre nem ismert okokból - nem szeretné, ha idén is a Vörösmarty tér adna otthont az eseménynek. Ezzel kapcsolatban kerestük a polgármestert is, aki sajtóreferense szerint egész nap tárgyal, csak annyit tudtunk meg, amit eddig is, miszerint "a Magyar Narancsban megjelent információ nem igaz, nem született bizottsági döntés".

Dr. Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester a Bizottság tagjaként állítólag annak a híve, hogy maradjon a Belvárosban a rendezvény, és a jövő keddi bizottsági ülésen annak érdekében is szavaz majd.

Mindezzel nem kicsit szembe megy az, amire Pataki Márton, az Együtt Budapest elnöke hívta fel a figyelmet: “a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága, amelynek Kocsis Máté az alelnöke, március 8-án 423./2016 (03.08) határozatában döntött arról, hogy április 29-től a József Nádor téri építkezés miatt parkoló lesz a Vörösmarty téren. Magyarul: június 9-től éppen ők döntöttek arról, hogy nem lehet Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren, mert ott épp autók fognak parkolni" - írja a 24.hu

Kocsis Andrástól egyébként még azt is megtudtuk, hogy megkeresték a főpolgármesteri hivataltól, Tarlós István főpolgármester tájékozódni kíván a helyzetet illetően – jövő kedden 11 órakor, azaz a bizottsági döntés előtt. Tarlós Kocsison kívül Láng Zsolttal is találkozik hamarosan. 

Frissítés

Az index írta meg, hogy Kocsis szerint a József nádor téri építkezés miatt engedélyezett Vörösmarty téri parkolás sem zavarhatja a rendezvényt – szerinte azt a könyvhét idejére egyszerűen fel kellene függeszteni.

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek