Létezik egy film, amelyben van sok jámbor háztáji állat, jópár komikus karakter, gonosz ármány, családi titok, szerelem, sírás, nevetés és fülbemászó dallam bőven, a végén pedig még valami botcsinálta hepiend is kirajzolódni látszik, és nem, az a film mégsem a Disney-féle Hófehérke. Kit ezért, kit azért, de az biztos, hogy Anders Thomas Jensen legújabb filmje, a Férfiak és csirkék mindenkit odaszegezett a premier előtti vetítésen a székhez.
Felszállott a páva
Aki kicsit is otthon van a dán rendező munkássságában, sejtheti, hogy ezúttal sem szokványos családtörténettel, állattörténettel, szerelmi történettel stb. lesz dolga. Várjunk csak, tulajdonképpen milyen történettel van a nézőnek dolga?! Öt nyúlszájú fivér egy jobb napokat látott mezőgazdasági birtokon keresi a gyökereit, és miközben a néző egyszerre kapja az arcába a néha ergya altesti, ugyanakkor mégis cizelláltan abszurd humort, azt veszi észre, hogy még a legbetegebb jelenetek is annyira nyakatekerten meghatóak, hogy már végképp képtelen magában elszámolni a saját tudalatattijával. Másképp mondom: én egyszerre nyüszítettem, röhögtem, undorodtam és érzékenyültem el a filmtől, miközben felhőtlenül élveztem azt. És pontosan tudtam azt is, hogy többször nem szeretném megnézni, pedig még napokig a hatása alatt álltam. Mégis hogy a fenébe' lehetséges ez?
Disznófejű nagyúr
Gabriel (David Dencik) és Elias (Mads Mikkelsen) olyan testvérek, akik gyökeres ellentétei egymásnak. Gabriel tudálékos egyetemi professzor megmagyarázhatatlan hányingerrohamokkal, Elias pedig egy agresszív koitusz-fixált idióta. Amikor egy béna videofelvételből megtudják, hogy frissen elhunyt apjuk valójában nem is volt a biológiai apjuk, útnak indulnak, hogy egy szigeten leljenek rá a meztelen (na jó, inkább szőrös és tollas) igazságra. Megismerkednek az enyhén szólva is fura polgármesterrel, annak neurotikus lányával, a szülői házban pedig még három, hozzájuk hasonlóan debil fivérüket ölelhetnék keblükre – ha azok hagynák. A végére aztán olyan parainesis-t kapunk az arcunkba, amihez képest a Zöld henteseknek és az Ádám almáinak erkölcsi sommája könnyed délutáni lelkigyakorlat.
Mads Mikkelsenről kb. a Zöld hentesek óta tudjuk, hogy mer és tud is visszataszító lenni - és ez legkevésbé sem csak a remek sminkeseknek köszönhető: Mikkelsen profi pszichopata. A Férfiak és csirkék aranyos kisgyerek-jelenettel kezd, a végén is valami olyasmivel zárul, a kettő között pedig leginkább egy Grimm mesébe oltott Dr. Moreau-történet tűnik kirajzolódni. De most tényleg: kell több? Nem mond ez eleget?
