A 60 az új 30, és ezt a Parkolóból tudtuk meg

Miklauzic Bence új játékfilmjét, a Parkolót hétfőn este mutatták be a Mom Park mozijában, természetesen minden fontos szereplő részvételével. A Cinema City nagyterme megtelt az érdeklődőkkel, Pálfi György filmrendező (mármint nem ezé) ugyanúgy megjelent, mint Kovács Gábor producer, de a nagy csinnadratta mégis elmaradt. Nem bánta ám ezt olyan nagyon senki ezen a borús hétfő estén, és igazán jó hír az is, hogy Rába Roland kivételével a film összes készítője ott tudott lenni a film végi névsorolvasáson. 

Na jó, de mi ez a Parkoló?

A pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken áll a Parkoló. A Parkoló ura Légiós, aki egy sajátos kis birodalmat hozott létre a tűzfalak tövében. Télen-nyáron itt él a lakókocsijában, és csak egyetlen cél vezérli: nem akarja, hogy a külvilág káosza betörjön az általa kialakított nyugalom szigetére. Az egyetlen helyre, ahol otthon érzi magát.

Egy nap azonban olyan vendég érkezik, akinek feltűnése alapjaiban változtatja meg Légiós és a hely addig megszokott életét. Imre, a gazdag üzletember 1968-as Ford Mustangjának keres biztonságos parkolóhelyet. Ekkor egy fordulatos, meglepetésekkel teli párbaj veszi kezdetét, melynek során egyre rafináltabb és durvább eszközökkel küzd a belváros két magányos harcosa a hullámpalával fedett parkolóhelyért. Hamarosan kiderül, hogy küzdelmük igazi tétje nem is a tetővel fedett parkolóhely, hanem sokkal inkább két világnézet élet-halál párbaját látjuk.

Forrás: Port.hu

A film rövid tartalmának ismeretében nem meglepő, hogy Lévai Balázs műsorvezető saját, vicces közterületfelügyelős-parkolós sztorival szórakoztatta a közönséget, még a vetítés előtt felhívva a figyelmet arra, hogy bizarr dolgok igenis történnek az életben, ahogy a Parkolóban is. Pokorni Lia hosszú lábait felüdülés volt élőben látni, a filmben ugyanis nem pont szuperszexi milfet formál meg. Bezzeg a Parkoló férfi főszereplői! Mert ez a poszt most nem annyira arról fog szólni, hogy hogyan vonult fel a stáb, még csak nem is arról, milyen volt a film (arról majd később), hanem csak arról az egyszerű tényről, hogy milyen jó is, hogy ilyenek az ötvenes pasijaink!! 

Hangozhat ez nagyon profánul, de ami igaz az igaz: a Parkolót, ha másért nem is, azért tuti érdemes megnézni, mert ékes bizonyíték arra, hogy a hatvan tényleg az új harminc. És ha ez igaz, akkor felesleges idegeskedni az idő túl gyors múlása miatt - persze csak annak, aki férfi, de ez már megint egy másik kérdés...

Két férfi főszereplője is van ugyanis ennek a fővárosi westernnek: az egyik Lengyel Ferenc, aki sokkal szaladgál félmeztelenül (amit egyáltalán nem bánunk), és nem mellesleg tevékenyen hozzátett a forgatókönyv létrejöttéhez is; a másik pedig Szervét Tibor, aki egyszer és mindenkorra bebizonyítja, hogy nála elegánsabban egy magyar színész sem tud viselni egy menő öltönyt. 

És hogy mit akarok ezzel az egésszel, azt leszámítva, hogy milyen jó hír már, hogy egyszerűen nem tudnak megöregedni a jó pasik? Hát például, amit a film forgalmazói: hogy menjenek el és nézzék meg szélesvásznon ezt a két színészt, mert nem csak a fentiek miatt érdemes! Azt pedig, hogy még miért, csütörtökön kiderül.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek