Madonna lázadó szívvel és fedetlen mellekkel veszi be 2015-öt

Madonnáról az elmúlt néhány évben leginkább ifjú szeretők, alulöltözött fellépések, és kimagyarázhatatlan Instagram fotók kapcsán hallottunk – ha megkérdezek egy (heteroszexuális) tizenévest, sanszos, hogy a Justin Timberlake-kel közösen elszexizett 4 Minutes az egyetlen zenei emléke Madonnáról. A zajos rádiós sikerek elmaradoztak, és gyakran csak a legelszántabb rajongók tudták, hogy a nagyasszony éppen filmet rendez, vagy filantróp túrán van Malawiban – ám a vélt vagy valós szépészeti beavatkozásokat becsmérlő magazinok mindezzel együtt továbbra is a pop királynőjeként apposztrofálják, ezt a státuszt pedig a lédigagák és téjlorszviftek sem ragadták el tőle.

Entellektüel körökben sikkes emlegetni, hogy Madonna a „Frozen” óta nem csinált egy jó számot sem, de én inkább azt mondanám, hogy átadta magát a dance zenének. Közben felfedezte, hogy egy pár évente beiktatott megaturnéval még mindig lazán megtarthatja a legtöbbet kereső női előadó címét, magába a zenébe pedig az utóbbi időben érezhetően csak annyi energiát fektetett, amennyi feltétlenül szükséges. Néhány nappal karácsony előtt viszont történt valami, ami egyszeriben kiragadta Madonnát a „túl keményen próbálkozó” skatulyából: idén márciusban megjelenő, Rebel Heart című albumának félkész változata kiszivárogtak a webre. Remek üzleti érzékről tesz tanúbizonyságot, hogy a kész dalok napokkal később felkerültek az énekesnő hivatalos iTunes csatornájára is, így az elmúlt héten negyven ország top 5-ös letöltési listájának minden egyes helyét egy-egy új Madonna szám töltötte be.

img-madonna-14 102940488812
Interview Magazine / Marcus Piggott, Mert Alas

Jé, Madonna zenét csinál!

Az utóbbi albumok langyos fogadtatása ezúttal elmaradt: a Rolling Stone-tól a Billboardon át egészen a Times magazin zenekritikusáig rengeteg zeneértő kiáltotta ki a dalokat Madonna „évtizedek óta első, értékelhető zenei produkciójának”. Bár a neten mostanra három tucat demo, azaz slágerkezdemény kering, az illegális letöltés nem szép dolog, így inkább foglalkozzunk azokkal a számokkal, amelyeket maga Madonna is átadott nagyérdeműnek – egy azóta eltávoltott Instagram posztban a demo felvételek ellcsenését a terrorizmus egyik formájának nevezte, azt pedig, hogy előbb kell kiadnia a zenéjét, mint tervezte, művészi megerőszakolásnak tartja. Így ez a kis személyes kritika a teljesség igénye nélkül született meg a néhány, immáron hivatalosan is elérhető dalról.

Új világrend még nincs, de a dalok listája már félig kész

A lemezhez kapcsolódó első videót a Living For Love című szám kapja majd, amelyben Alicia Keys zongorázik, és egy londoni gospel kórus is felcsendül: nagyon bulis, és meglepően organikus zene. A Ghosttown egy klasszik Madonna ballada egy apokalipszis utáni világról, amelyben ő a civilizációnk végső bukása után is fogja majd (épp aktuális) szerelme kezét. A kedvencem az Unapologetic Bitch című ska nóta, amelyben Madonna mosolygós, békés reggae zenére ártatlan hangon dalolja, hogy „Nem is tudod, mennyire szerettél, amíg el nem veszítettél, mi? Nem is tudod, milyen sokba kerültek nekem az önző f@szságaid, b@zd meg”. Meg aztán ott van az Illuminati is, amelyben monton hangon osztja ki a konspirációs elméletek kiötlőit, akik szerint ő, Rihanna, Beyoncé, és más vélt illuminátusok épp az új világrend megszervezésén szorgoskodnának. A címadó Rebel Heart pedig egy afféle „jöttem-láttam-győztem” dal, amely rádióbarát modorban mesél az énekesnő nyughatatlan lelkéről, mert hát neki már csak ilyen lázadó szíve van.

10895143 420030208155028 361787980 n
instagram

Valentin napra, szeretettel

Persze amíg várunk a lemezre, addig sem kell tartanunk tőle, hogy Madonna nem szolgáltat hírt magáról. Hogy csak a legfrissebbek közül szemezgessünk: pár hete (karrierje során immáron sokadszorra) ledobta a melltartóját az Interview magazin kedvéért, elugrott Afrikába lányiskolákat alapítani és szelfizgetni Malawi árváival, önkéntes orvosaival, és elnökével, mostanság pedig Svájcban síelget megannyi gyermekének kíséretében (akiket egyébként az Instagram posztjaiban rendszeresen ribinek, szexinek, vagy épp niggernek nevez, persze csakis ironikusan). A Rebel Heart első kislemeze Valentin napra érkezik meg, addigra minden megrögzött Madonna-gyűlölő készüljön fel lelkiekben. A folyamatot segítendő megmutatunk néhányat a lemezre kerülő számok közül. Ha véleménye van, szavazzon - nem mintha mindez bármit változtatna a tényen, hogy ez az év Madonnáról fog szólni. Már megint. 

Az album borítója
Az album borítója

Mit gondol Madonna új dalairól?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek