A köztévé legújabb, sokak által várt sorozatának (mármint leginkább azért várt, mert tényleg gyakran vicces emberek írják), a Fapadnak az első része vasárnap este debütál a csatornán, mi is megnéztük, igaz valamivel korábban, a második résszel együtt egy sajtóvetítésen.
A Fapadon huszonnégy héten keresztül izgulhatunk. Vagy nevethetünk. Vagy csak nézhetjük anélkül, hogy különösebb érzelem megszállna a nézése közben minket. Arról szól, hogy "Szemlő Róbert (Anger Zsolt) kétes hírű vállalkozó úgy érzi, az állati fehérje feldolgozás már nem a legjobb biznisz Magyarországon. Gondolt hát egy nagyot, és elhatározta, hogy fapados légitársaságot alapít, ami nemcsak, hogy menő dolog, de féllegális bevételek tisztára mosására is alkalmas." Ennek a biznisznek a beindulását követhetjük nyomon a részekben, úgy, mintha közben a Fókusz Aktív kamerái vennék őket. De hogy miért? Azt nem tudni, legalábbis az első két részből. De lehet, hogy majd egyszer kiderül.
Litkai Gergely és Vinnai András forgatókönyvén nem érződik az erőlködés, ami jót tesz a dokumentarista jellegű sitcomnak, aminek dokumentarista jellege viszont teljesen összekuszálja az egész elképzelést. Sokszor érződik a poénokon, hogy nem rosszak, valamiért mégsem tudnak megszületni, viszont legalább senkinek nem kell feszengenie a sorozat nézése közben, ami már eleve félsikernek tekinthető a hazai produkciók színvonala ismeretében.
A dokumentarista stílus viszont egyvalakit nagyon sokban segít: a színészt. Ügyes gondolat, amivel könnyedén kivédik a modorosságot és a természetellenességet, és elkerülik a csapdákat, amik a sorozat műfajából adódóan leslekednek rájuk, ám ezt már ellőtték a Munkaügyekben is, ha nem is ennyire indirekt módon. Mindez azonban mit sem von le annak értékéből, hogy a Fapad színészei amúgy is elég jól játszanak: Anger Zsolt, akit legutóbb ezotériában jártas autószerelőként szerettünk az Utóéletben, itt nagyon jól tud egy csupa hülyékből álló társaság lelke lenni, Lengyel Tamáshoz is passzol a piperkőc pilótaszerep, Kovács Vanda sem rossz, bár még soha életemben nem láttam a fontoskodó szerepkörön kívül bármiben, szegényt ki lehetne engedni ebből a skatulyából, hiába áll jól neki. Az meg, hogy egy babzsákból felállás a sorozat 26 percéből hármat simán elvesz, még mindig arra enged következtetni, hogy poéngyártásból van hova fejlődni, bár mosolyogni talán lehetett rajta. Nem a csalódás, de nem is a felhőtlen elégedettség, ami érezhető a képernyő előtt ülve, de legalább nem utánoztak le olyat, amihez egyáltalán nem értenek, hanem törekedtek az eredetiségre.
Ennek ellenére a nyolcvanas évek képi világának okát nem sikerült megfejtenem, mint ahogy azt sem, mi az, amivel a nézőt a fotelhez akarja szegezni a Fapad. Nevetni kétszer is nevettem ugyan rajta, de én a Munkaügyeken is egy csomót nevettem, amíg rá nem untam a banalitásaira. A főcím nem kíván nagyot ugrani, óriási előnye, hogy végre egyik ügyeletes jóhangú celeb sem visítozik benne, viszont az, hogy csak a szereplők sorozatbeli neve van feltüntetve, nemcsak béna, de össze is zavarja az embert. Persze simán lehet, hogy az MTVA az Isaura-effektusra gyúr, mégsem járja, hogy a színész igazi nevét a főcím silabizálásával tudhatja meg csak szegény néző.
Mindent összevetve is álmoskásan indult a Fapad, de nem reménytelenül. Mivel nézettséget nem kell hozzon, valószínűleg ugyanúgy el fog evickélni az M1 műsorsávjaiban, mint az eddigi sorozataik, és bár már érezni rajta a kreativitásba oltott akarást ugyanúgy, mint a szeretetet, amivel készült, de ez még mindig nem elég sajnos.
