Keresztény rendőr kontra erkölcstelen csepűrágó

Pszichoterápia tömegek előtt – így lehetne összefoglalni azt az ámokfutást, amit Máté Gábor és Horvai István 2003-ban végzett diákjai rendeznek évről-évre. Egy darabig Zsámbékon, később a Jurányiban mutatják meg, milyenek ők valójában.

AlkalMáté Trupp
AlkalMáté TruppDömölky Dániel (Deephoto.hu

Az alkalmi társulat, az AlkalMáté Trupp tagjai minden év júliusában összegyűlnek, és kivesézik egyikük életet. A hangsúly azon múlik, mit mesél el a főszereplő magáról, mennyire engedi be az életébe a többieket. Száraz Dénes nem is vett részt a róla szóló előadásban, ennek ellenére sokkoló volt látni életének ilyetén feltárulkozását.

Nem így Gál Kristóf, aki ugyan hét éve nem játszik már, inkább a bűnt üldözi, júliustól pedig az ORFK sajtóügyletese. Ennek ellenére évről-évre visszatér erre az időre, és újra színésszé válik.

Fotó: Bődey János
Fotó: Bődey JánosBődey János

A darabok közös jellemzője a kevés díszlet, amit igyekeznek az adott személyre szabni. Gálnál a helyszínelők által készített fehér körvonalak és a karácsonyi ajándékból helyszínjelölő táblává avanzsált kockák jelezték, hol is járunk. A kórus elmaradhatatlan kelléke az előadásnak, csakúgy, mint a zenés-táncos betétdalok, különösen Gálnál, aki nyolcgyerekes katolikus családból érkezett meg a Színművészeti fertőjébe, úgy, hogy kis túlzással még tévét sem nézett egészen addig, míg be nem költözött az egri színészszállóra.

Annak ellenére, hogy sok helyen hangosan röhögött a közönség, voltak torokszorító pillanatok, melyek nem is igazán a színészethez kötődtek, inkább Gál magánéletéhez. Egy kétgyerekes, tizenéve tartó házasság nehézségei, megcsalással, ki nem mondott szavakkal, a szex hiányával, és azzal a fájó képpel, ahogy a rendőr a neje helyett a helyét öleli a családi ágyban.

Fotó: Dömölky Dániel / Facebook / Alkalmáté Trupp
Fotó: Dömölky Dániel / Facebook / Alkalmáté TruppDömölky Dániel / Facebook / Alkalmáté Trupp

Nem látunk bele Gál életének minden fejezetébe, csak egy-egy villanásnyira enged bepillantást, így aztán sok-sok kérdés maradt megválaszolatlanul. Milyen rendőrnek lenni? Milyen amikor hazudni kell szóvivőként? Milyen beállni a hierarchiába és némán tűrni? Hogyan élte meg a keresztényi erkölcsökkel meglehetős sok pontban ellentétes, szabados színészpalánta életet? Milyen volt a viszonya az osztálytársaival?

A fájó hiányok ellenére évről-évre többen nézik meg az alkalmi társulat előadásait, ahol minden alkalommal az utolsó fellépésen, sorshúzással derül ki, ki lesz a következő áldozat. Jövőre Dömötör András következik.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra