no

Ezt olvassa a strandon!

Most, hogy végre beütött a nyár, ajánlunk néhány könyvet a strandoláshoz. Csak semmi komolykodás, az alábbiakban igyekeztünk olyan júliusi összefoglalót írni, ami nem erőlteti túl az agyat, de azért arra is tud mellette figyelni, hogy ne maradjon túl soká a tűző napon.

shutterstock 131367569

Hogy gyorsan letudjuk a külföldi újdonságokat, elsőként Sylvia Day Egymásba fonódva című romantikus könyvét ajánljuk, ami ugyan egy sorozat, a Crossfire harmadik kötete, de így legalább akár mind a hármat letudhatja a nyáron. Az első a Hozzád kötve címet kapta, és meg merjük kockáztatni, azt a nem túl merész állítást, hogy a Szürke ötven árnyalatának valami klónja, hiszen még az ajánlója is azt ígéri, hogy akinek az tetszett, annak ez is fog. A másodiknak is hasonlóan közhelyes címe van: Melléd láncolva, és ez is a nedves bugyikra hajt, bár ilyesmit olvasni strandon annyira talán nem célszerű, bár ki tudja. Az általunk most ajánlott harmadik kötetben ugyanazok fognak megint dugni, akik az első kettőben, hiszen egy igazi se vele se nélküle kapcsolat az övék. Hát, női olvasmány, na.

konyv1

De nem hagyjuk ám abba a pornókönyvek ajánlását, ha mégsem szánta el magát arra, hogy nekifusson inkább a Tűz és jég dala sok ezer oldalas köteteinek. Azért szólunk, jobban járna ez utóbbival, még ha egyszerre olvasni az öt kötetet kicsit már sok, még George R.R. Martinból is. Na, de szavunk ne feledjük, hiszen pornóregényt ígértünk, és íme: Shayla Black és Lexi Craig hozta össze a 348 oldalas A rabul ejtett szűz című írást, amiben három férfi is ugyanazt a nőt akarja, sőt, még rokonok is. Nem a nővel szerencsére, de akkor is. Ráadásul van benne egy negyedik pasi, a rossz, és ő is a nőt akarja, nyilván inkább bántani és aztán/azelőtt, esetleg közben is megdugni. Szóval, nem túl bonyolult történet, de ki lehet próbálni, hogy jól van-e megírva.

konyv2

Nem minden a szex, és simán lehet, hogy akad, aki inkább a szeptembert akarja új emberként kezdeni, de nekik is tudunk ám újdonságot ajánlani. Monika Gruhl könyve, A keljfeljancsi-stratégia - Krízishelyzetek legyőzése című könyvében 176 oldalon át ír a rezilienciáról. Aki esetleg nem tudná, ez azt a belső erőt jelenti, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a kríziseket és nehézségeket nemcsak hogy leküzdjük, de erősebben is kerüljünk ki belőlük. Ha más emberként akar visszatérni a munkahelyére, ez az ön könyve júniusra!

Még mielőtt kicsit komolyabbra fordítanánk a szót, hazai könnyedséget is ajánlunk, a rádiós Kőváry Anett ugyanis valamiért úgy érezte, hogy képes még az összes rémes szingliregény mellé írni egy századikat. Lelke rajta, egyik kolléganőnk vállalta be, hogy elolvassa, de a faék egyszerűségű sztorinak már a tartalma is annyira bárgyú, hogy nagyon nem irigyeljük. A Mindjárt harmincban Adott egy 29(!) éves főszereplőnő, aki már kétszer(!!) elvált és autóversenyző(!!!), ennél többet talán mondani sem kell a könyvről. Szerintünk, tökéletesen ideális a strandra, még az sem probléma, ha a mellettünk fekvő leönti jégkásával, aligha zavar bárkit, ha kimarad az a pár sor.

Melyiket olvasná a strandon?

Most már tényleg ajánlunk valami komolyabb olvasnivalót is, hátha nem mindenkinek lételeme a ponyva. Marie NDiaye regénye a Három erős nő ugyan még mindig arra az alapvetően fontos kérdésre keresi a választ, hogy hol húzódik a jó és rossz, az igaz és hamis közötti határvonal, és hogy miért nem tudunk kommunikálni egymással, de ezt legalább olvashatóan teszi. A három erős nőről rajzolt portré nem egy életvidám sztori, de ezután a sok műhab után talán nem is baj.

Végül - nehogy megvádoljanak, hogy csak női íróktól ajánlunk könyvet a strandra -, nyugodtan fussanak neki Réti László A parfümőr című krimijének, mert megéri. Az író ráadásul, csak nekünk női főhőst választott címszereplőnek, aki szaglása révén mind a munkában, mind a magánéletben előnyökre tesz szert, amíg el nem kezdi üldözni a rendőrség olyasmiért, amit nem követett el. Ha ön inkább szeretne krimiket olvasni, akkor szavazzon, és legközelebb kevesebb szexet, közhelyt és drámát keresünk havi könyvajánlónkban.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek