Tudta, hogy Pipás Pista nő volt?

A szegedi Móra Ferenc Múzeum új kiállítása izgalmas programmal szolgál, már amennyiben valaki rá van kattanva a bűntényes kiállításokra. Mert hogy lehetséges az, hogy modern korunk viszkis hősének elődje, Pipás Pista - aki nem elég, hogy a maga módján védelmezte a vert feleségeket, de neve ellenére nő volt - csak most lesz sztárrá? Az átokházi gyilkos asszonyként aposztrofált Rieger Pálnéra ugyan csak két gyilkosságot sikerült rábizonyítani 1933-ig, de ezt most hagyjuk, és bátran éljük magunkat bele abba a történetbe, hogy hétrendbeli gyilkos volt, aki hol pénzért akasztotta fel a férjeket, hol pedig meggyőződésből.

Ha valaki esetleg nem lenne tisztában vele, Pipás Pista többszörös gyilkos volt az 1900-as évek első évtizedeiben, akit a tanyavilág hóhéraként emlegették az átokházi tanyavilágban. A gyilkosról letartóztatása után derült ki: valójában férfiruhába bújt asszony, aki családjukat rettegésben tartó férjeket akasztott fel, feleségeik kérésére. Rieger Pálné, álnéven Pipás Pista első bűntényére 1932-ben derült fény, végül két gyilkosság elkövetését bizonyították rá. Pista 18 évig hordott férfiruhát. A múzeum tárlatán bemutatják Pipás Pista eredeti ujjlenyomatát, az helyettesítette aláírását, mivel írni annak ellenére sem tudott, hogy állítólag két évig járt iskolába. Az eredeti periratokat böngészve a látogató végigjárhatja a bírósági per teljes útját, beleolvashat a korabeli újságok tudósításaiba.

Ezt már Pozsgai Zsolt írta meg Pipás Pista című drámájában, ami amúgy látható is a Szegedi Nemzeti Színházban. A gyilkos asszony perének bizonyítékaiból és az üggyel kapcsolatos ereklyékből (lásd akasztókötél) nyílik kiállítás a múzeumban pénteken. ha mindez még nem lenne elég, akkor a periratok alapján rekonstruálták az akasztások körülményeit: akasztókötelet, az akasztáshoz használt hordót és más tárgyakat is bemutatnak a kiállításon. A pipájáról nem esik szó, de egy pár, Pipás Pistának tulajdonított csizmát is láthatnak az érdeklődők, valamint megismerhetik az átokházi tanyavilág hangulatát és használati tárgyait.

Oszd meg másokkal is!
Mustra