Mit mutat meg a horoszkóp?

Asztrológiai képletünk tanulmányozásával közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.
De vajon mi mindent tudhatunk meg konkrétan a horoszkópunkból?

A születési képletünk, azaz a horoszkópmandala csodás tárháza az önmagunkról megszerezhető információknak. Ha szakember segítségével „szólásra bírjuk”, kapuk nyílnak meg előttünk, és bizonyos mértékben valódi énünkhöz is közelebb kerülhetünk. Fellebben a fátyol, amely mögé nem volt merszünk benézni, nehogy kiderüljön, hogy minden helyzet, ember – amit vagy akit problematikusnak bélyegeztünk – valójában nem is az, hanem csak rámutat a bennünk lévő megváltoztatandó tulajdonságokra.

Gátak és akadályok

A képlet megmutatja, hogy a különböző életterületeken – munka, család, hobbi stb. – hogyan működik az egyén. A horoszkópra pillantva a szakember látja, melyek azok az akadályok, gátak, amelyeket az illető az adott területen a külvilágra vetít. Az asztrológus rámutat arra, hogy az illető vágya, késztetése miből fakad. Ha az információk hatására a probléma, a helyzet a tudatosság fényébe kerül, akkor máris nagy esély van a változásra.

Vannak olyan esetek, amikor ez kevés, ilyenkor szükség lehet egy-két pszichoterápiás gyakorlatra is, amelyek segítenek a lelki egészség visszanyerésében. Jó, ha az asztrológus ért a pszichológiához, vagy ha nincs ilyen végzettsége, akkor legyen született képessége ahhoz, hogy megértse, megérezze a másik embert, és hatodik érzéke segítségével a legjobb tanácsot adja neki.

Érzelemvilág és művészi képességek

A horoszkópmandalából következtetni lehet arra is, milyen a tulajdonosa érzelemvilága. Megtudható belőle többek között az is, hogy milyen házastárs, szülő, barát, szerelmes, főnök, illetve beosztott, továbbá az, hogy milyen volt gyermekként, hogyan élte meg a kezdeti éveket. Arra is fény derül, milyen volt és milyen a jelenlegi kapcsolata a szüleivel, a társával, hogyan állt, illetve áll hozzá az iskolai, illetve más jellegű tanulmányokhoz, miképpen vélekedik a nem materiális világról, vagyis az okkult dolgokról.

Felvilágosítást kaphatunk arról is, hogy az illetőnek milyen művészi képességei vannak. Aki még nem ismerte volna fel önmagában a művészt, horoszkópja segítségével megteheti, hiszen mindenkinek van valamiféle művészi hajlama, csak meg kell találni azt a tevékenységet, amelyet művészi szinten képes űzni.

 

Betegségek és egyéb praktikus információk

Vannak emellett rendkívül praktikus információk, amelyek szintén kinyomozhatók a képletből. Ilyenek például: milyen sport illik hozzám? Melyek azok a területek – az otthon, a munkahely stb. –, amelyek hangsúlyosak az életemben? (Ezekre azért érdemes rátekinteni, mert magukban rejtik az egyén legfőbb életfeladatait!) Honnan meríthetem az életerőt elsősorban? Hol működöm „szélvészként”, és mely életterületen kell lassan, lépésről lépésre haladnom?

A betegségekkel kapcsolatban is felvilágosítást nyújt a horoszkóp. No nem úgy szemlélve, hogy milyen betegséghajlama lehet az illetőnek. Mert, ha az asztrológus megmondja – még ha addig nem is volt neki –, máris produkálja a vázolt tüneteket. Azt azonban megmondhatja – sőt fontos is, hogy megmondja a szakember –, mit tegyen annak érdekében, hogy egészséges maradjon, illetve, ha már beteg, akkor azt, hogy milyen gyógymódokat alkalmazzon.

 

Mire nem jó?

Miről nem ad felvilágosítást a képlet? Az egyén tudatszintjéről. Hogyan is adhatna? Hiszen szabad akaratunk van, eldönthetjük, hogy adott helyzetben mit teszünk, és mit nem. Ez a szabadság azonban kétarcú, ha jól sáfárkodunk vele, akkor benne rejlik a szellemi, spirituális fejlődés, egy harmonikusabb élet lehetősége. Ha nem, akkor a problémák halmozódása, a boldogtalanság esélye.

A szabadság örömteli adomány lehet számunkra, ha tudatosabban kezdünk élni. Ha például egy bizonyos belső problémán elkezdünk dolgozni, idővel megtaláljuk rá a megoldást. A képletben továbbra is ott lesz majd, csak már egy másik síkon. Immár nem negatívumként éljük meg. Aki képes kívülről nézni önmagát, életének bölcs vezetőjévé válik – ezen a szinten számára az asztrológia már felesleges.

Oszd meg másokkal is!
Mustra