Hogyan ússzuk meg a világvégét?

vilagvege1-lead2010 csupán az előhírnöke azoknak a döbbenetes változásoknak, amelyek két év múlva akár a világvégével is kecsegtetnek, ezért jó, ha inkább szellemi értékeidre koncentrálsz, mert ezek nyújthatnak majd védelmet, nem bunkerek vagy más bolygók – világvége, 1. rész.

cikk-tipus-altalanos

2012 sok vitát kavaró időszakához jó néhány égi jelenség is kötődik. Egyesek, így például a napfolt-tevékenység csillagászati, fizikai eszközökkel is mérhető hatásokkal járnak; mások, mint az X. bolygó, a Nibiru inkább a hipotézis kategóriájába sorolhatók; az asztrológiai módszerekkel (is) leírhatók pedig több szinten is éreztethetik hatásukat.


A világ(korszak) vége - vagy már az eleje?

A nyugati asztrológia is megkülönböztet világkorszakokat. Ezek váltakozása a csillagászatilag is bizonyítható precesszióhoz, a Tavaszpont - a Nap pályája és az Egyenlítő síkjának metszéspontja – vándorlásához kapcsolódik az Állatöv csillagképeinek során. Ez a Nap mozgásával ellentétes irányban, hátrafelé történik, a teljes kör megtételéhez pedig egy precessziós ciklus, Nagy Év vagy Platoni Év - azaz körülbelül 26 ezer esztendő szükséges.
 

end4


Egy–egy jegyen 2160 év alatt vándorol keresztül a Tavaszpont – ez idő alatt az élet minden területén (magánszféra, politika, tudomány, kultúra) ennek a csillagjegynek a hatása érvényesül. A vélemények megoszlanak azt illetően, hogy jelenleg a Vízöntő kor legelején vagy a Halak végén tartunk-e, csupán az a biztos, hogy lejáróban van a legutóbbi 25 920 éves ciklus.

Mint az előző cikkben is szó esett róla, ez az időpont egybeesik a IV. maja világkorszak, és ezzel egyidőben az arra érvényes kalendárium végével – ugyanakkor más, sokkal nagyobb léptékű kozmikus ciklusok is lezárulnak. A Plejádok Galaktikus középpont körüli, 225 millió éves keringési ciklusa szintén végéhez közeledik, sőt, maga a Tejút Galaxis is mostanra járja körbe pályáját a nagy, Központi Nap körül.
 

Támad a Nibiru

A naprendszer tizedik bolygóját, a legendás X-et vagy Nibirut 1983-ban fedezte fel a NASA. Bejelentették, hogy az égitest, amely Marduk, sumér hadisten otthonának nevét viseli, 2012-ben ér földközelbe. Hatására a Föld mágneses pólusai felcserélődhetnek, sőt, egyes vélemények szerint magának a bolygónak a forgása is leállhat pár napra, vagy akár hetekre is, különféle természeti katasztrófákat vonva maga után (földrengések, vulkánkitörések, szökőárok, de akár a jégkorszak is ránk köszönthet egyik napról a másikra).
 

end2


A NASA később cáfolta a X bolygó létezését. A rossz nyelvek szerint csupán a tömeges pánik kitörését akarta megelőzni, az a tény azonban, hogy az égitest létezését semmilyen fizikai eszközzel nem sikerült kimutatni, jogos kételyeket ébreszt a hír valóságtartalmát illetően. Egy, a Földnél állítólag hússzor nagyobb mérető objektum ugyanis akkor sem tűnhet el úgy, mint tű a szénakazalban, ha szabad szemmel nem látható – hiszen még a bolygónktól ötmilliárd kilométernyire található parányi Plútó is könnyen beazonosítható a megfelelő műszerekkel. Ha 2012-ben ilyen komoly zavarokat okozhat, a Nibirunak ennél a távolságnál sokkal közelebb kellene lennie.

 

Az emberiség nagy korszakai a precesszió tükrében:

Oroszlán: i.e.10. 800 – 8.640
Az egyiptomi szfinx a korszak vallási jelképének is tekinthető, de a Nap (az Oroszlán uralkodó bolygója) kultusz világszerte elterjedt volt.
Fejlődési állomás: monumentális díszletek, az aranykor mítosza

Rák: i. e. 8640 – i. e. 6480.
A Holddal és a Vénusszal kapcsolatban álló Nagy Istennő kultusza, legismertebbek ennek a közel–keleti népek körében gyakorolt formái.
Fejlődési állomás: a földművelő, gazdálkodó civilizáció kezdete, egyes állatfajok, pl. disznó, kecske, méhek háziasítása

Ikrek: i. e. 6480 – i.e 4.320
Ebben az időszakban terjedt el a többistenhit, az ikerhéroszok kultusza – pl. a görög Castor és Pollux, a perzsa Ahura Mazda és Ahriman.
Fejlődési állomás: írás és kereskedelem kialakulása, teret hódítása

Bika: i.e. 4320 – i.e 2160
Egyik legjellemzőbb motívuma a többek között termékenységet, nemző erőt, bőséget jelképező bika alakú istenségek kultusza: pl. bibliai aranyborjú, az egyiptomi Ápisz bika.
Jellemző: a Bika- kultusz teret hódítása, Asszírián kereszül Egyiptomban, Krétában

Kos: i.e. 2160 – i.sz. 1
Az egyistenhit térhódítása, legtipikusabb alakja a zsidó vallás és az Ótestamentum Jahveja. Másutt kos alakú istenségek jelennek meg – például az egyiptomi napisten, Ámon- Ré kos fejű ábrázolásai. (Nem véletlen, hogy a Nap erőben, tehát igen jó pozícióban van ebben a jegyben)
Fejlődési állomás: a harcias, tüzes Kos korszaka kedvezett a különböző hódító hadjáratoknak, nagy ókori birodalmak terjeszkedésének

Halak: i. sz. 1 – i.sz. 2012
A hal szimbolikájában gazdag kereszténység, ill. a szintén Halak erényeket, szeretetet és együttérzést hirdető buddhizmus széles körű elterjedése
Fejlődési állomás: a formaságokban eltérő vallásos rendszerek, misztikus utak közös vonása az érzékszervekkel felfogható világ mögötti mélyebb, igazibb valóság keresése

Vízöntő: i.sz. 2012 – 4.172
Bár még csak kevés tapasztalattal rendelkezünk róla, egyes feltételezések szerint a korszakot egyfajta globális tudatosság kialakulása jellemzi majd. Talán ennek a tendenciának a jele a világháló egyre szélesebb körű elterjedése.
Fejlődési állomás: szervezett jótékonykodás, széles körű szolidaritási mozgalmak
Jellemző esemény: a globális felmelegedés

 

Folytatjuk

a szerző asztrológus

 

cikk-tipus-linkek

Világvégére készülj, vigyázz, kész, start!
A maják naptára ekkor ér véget, a hopik és a zsidók apokalipszist várnak, sőt Nostredamus is sötét várakozásokkal tekintett a baljós időpontra: bár sokan égtek már be világvége-jóslatokkal, 2012 valóban zűrös évnek ígérkezik – asztrológusunk annak járt utána, valójában mennyire is...

2012 és Nostradamus próféciái
Amit Nostradamus híres, négysoros versikéi nem jövendöltek meg, állítólag nincs is, hiszen már annyi azóta bekövetkezett világtörténelmi eseményt jelzett előre – de csakugyan így volt-e, ki is a legilletékesebb világvége ügyben?

Oszd meg másokkal is!
Mustra