A Mesterek Mestere és a hosszú ma

taoOsho nagy mester, halála után ugyanazzal a módszerrel írja
a könyveit, mint előtte.
A legtermékenyebb elhunyt szerző. Ne kövess halott mestert, mondja, miközben halott. Most ráadásul az is kiderül, miért ő a Mesterek Mestere. Tao: Mindig ma van.


Soha nem írt semmit, csak beszélt. Könyvei is úgy lettek, hogy a rögzített hanganyagot hívei kötetekbe rendezték. És rendezik talán azóta is, hogy eltávozott, ahogy a mesterekkel lenni szokott. Osho, amikor nem gyors autókkal száguldozott, nagy valószínűséggel éppen beszélt. Alapanyag mindig akadt bőven.

Osho minden megnyilvánulásakor ütős, a Tao: Mindig ma van ráadásul roppant szórakoztató könyv. A mester rendszerint úgy mondta, ahogy jónak látta, amit sokan nem tudtak hova tenni. Gyakran saját szannyászinjai sem. Ha kinyitjuk a könyvet, most különösen csipkelődő kedvében találjuk.

Beszél a tao áramlásáról és Ko Hsuanról, de alapvetően mégiscsak Burgonya Mihályhoz és Banán tiszteleteshez intézi szavait. Utóbbiak kérdeznek tőle, de elfelejtik leírni a nevüket, így magától a mestertől kapnak újat. Aki olyanokat is elmond nekik, amit nem kérdeztek.

– Osho, zavarnak téged az élet viszontagságai?
– Nem, csak az olyan hülyék, mint te!


Nem rendes dolog lelőni a poént, de néha muszáj. Az is kiderül, miért Osho a Mesterek Mestere.

A jövőben történt, Moksában. Mivel hemzsegtek ott a megvilágosodottak, egy újságíró azt találta ki, hogy rendez egy spirituális Mr. Universe-versenyt, ahol majd kiderül, ki a Mesterek Mestere. Ötletét néhány százéves csönd fogadta, végül egy zenmester kupán vágta. A többiek szerint ez megérdemelt volt, de nem túl eredeti.

Egy szufi pörögni kezdett, de pár hónap után orra esett, mert a haszidista mesterek olajat öntöttek a padlóra. Buddha beszédét megtapsolták, de azért nem borultak a lábához. Mózes a parancsolatokkal próbálkozott, Bódhidharma kilencven évig bámulta a falat, Jézus heggyé változtatott egy vakondtúrást, Síva és Parvati pedig száztizenkét új pózzal álltak elő. Vatsyayana orálisan elégítette ki önmagát, Gurdjieff húsz üveg brandyt ivott, és kötélen egyensúlyozott. Lao Cu csak röhögött, de az sem volt elég.

Ekkor sétált elő Osho. Még Manszúr is elhallgatott, az összegyűltek arcára kiült a rettegés. Osho a mikrofon felé indult, Mahávira pedig kétségbeesetten felkiáltott: „Várj! Te vagy a Mesterek Mestere, csak menj vissza a szobádba!”

Osho ártatlan mosollyal visszasétált, az újságíró pedig döbbenten kérdezte: „Nem értem. Miért pont ő? Mi az ő tanítása?”

– Semmi – felelte Mahávira –, csak legutóbb, amikor elkezdett beszélni, hétszáz évbe telt, míg nagy nehezen végre elhallgattattuk.

Elég valószínűnek tűnik, hogy ez nem az utolsó könyveinek egyike. A mester a jelenlétével, a lényével tanít. A tanítás önmagában semmit sem ér. Halott mesterek szavain csüngeni élettelen dolog – mondja Osho, és közben halott.

 

Osho
Tao: Mindig ma van
Amrita Kiadó


Oszd meg másokkal is!
Mustra