A megvilágosodás megállítja az öregedést

megvil_mVakító fényt észleltem, miközben éreztem, hogy döntéshelyzetben vagyok. Ez az élmény bárki számára elérhető - bíztat egy különös blogger, aki saját boldogságáról és megvilágosodásáról posztol. Ollári Krisztinával többek közt arról beszélgettünk, hogyan lehet egy nő boldog.

A megvilágosodás egy bonyolult spirituális és metafizikai folyamat, amit megmagyarázni nem lehet, csak körülírni. Rengeteg ősi szentirat próbálta már megfogalmazni, de csak térképeket tudott felvázolni, amik vagy segítenek valakinek, vagy nem. A megvilágosodás az a folyamat, amikor kilépünk az énünkből, és kisebb-nagyobb mértékben (vagy akár teljesen) megszűnik az egónk.

Az Év Tanítói
Korábban egy sorozatban bemutattuk azokat a magyar szakembereket, akiknek a pszichológiai és/vagy spirituális területen végzett tevékenysége jelentős az olvasóik és a követők számára. Szó esett többek közt Müller Péterről, Laár Andrásról, Popper Péterről, és Szendi Gáborról is, ők voltak az olvasóink körében a legnépszerűbbek. Most pedig teret adunk olyan ezo szerzőknek is, akik nem ismertek, de a gondolataik érdekesek lehetnek.

Békében élek a testemmel

Nem véletlen a felébredés hasonlata. Az élmény leginkább a reggeli ébredéshez hasonlítható - egy káosz vége, és egy tiszta, új élet kezdete. Egy mai spirituális tanító, már nem csak mikrofon előtt tanít, hanem szaunázás közben, fittness központban, kenutúrán is képes átadni a tudást. A nők kivételes helyzetben vannak, mert interjúalanyunk szerint az ő útjuk a gyönyörteli, lélekemelő szolgálat és a feleség szerepe.
„Emberként nem lehet 48 évesen fiatal testtel rendelkezni" - írja blogjában Ollári Krisztina. „Ezt a testet már más tudat tölti ki, más erők éltetik, ez már az új tudat tárhelye (mint hardware, amely egy új szoftvert tartalmaz). Tehát a sportolás nem egyszerűen az embertudattal kitöltött test edzése, hanem az új tudat belépésének megkönnyítése." Krisztina az élet értelmének keresési, és bevallása szerint 2003. november 23-án spontán megvilágosodott. Azóta a teste új tudattal töltődik fel, egyfajta átlényegülés történt nála, új személyisége alakult ki, melynek velejárója egy örök fiatal test-szellem, ugyanis állítása szerint esetében megállt az öregedés folyamata. „Harmonikus sorssal, szimpatikus egyéniséggel, töretlen életkedvvel. Ennek az átalakulásnak és az eredményeknek a leírása ez a blog. Észreveszem az apró, haszontalan dolgokban is a szépet, az egyszerit. Békében élek az anyagvilággal, saját testemmel. Tudok adni és szeretek kapni. Nyitott vagyok a világra, új élményekre, de egy kuckóban is el tudok lenni."

A mai ember ritkán eszik azért, mert éhes

„A meditáló és szellemi utat járó ember számára nagyon fontos, hogy a sok mentális energiát kompenzálja fizikai energiákkal, hogy az egyensúly meglegyen - tanácsolja blogján Krisztina, majd később eljut addig, hogy példát mondjon. „A mai ember ritkán eszik azért, mert éhes. Az evést legtöbbször a bennünk lévő stressz oldására használjuk. A feszültség azért keletkezik bennünk, mert nem jól működnek belső szerveink. Afogyni akarónak a körforgást kell megszakítania a belső szervek működését élénkítő dolgokkal: pl. mozgás; masszázs; friss, nedves, rostos táplálék; valamint a feszültségünk feloldásával: pl. vidámsággal, alkotással, szerelemmel."


Megkérdeztük Krisztinát, hogyan emlékszik vissza arra a bizonyos novemberi napra? A zen szerint egy tenyér csattanása vagy egy bambuszrúdhoz ütődő kő hangja is kiválthatja a spontán megvilágosodást. „Aznap, vasárnap délután - a vasárnapi ebéd romjainak eltakarítása után - lefeküdtem pihenni egy kicsit. Nagyon nyugodt és elégedett voltam, délelőtt egy jól sikerült ezoterikus előadáson vettem részt, ahol lelkileg emelkedett hangulatba kerültem. Hagytam, hogy eluralkodjon rajtam ez az elégedettség, ami egyre kéjesebb boldogságba fordult. A gyönyör pár perc alatt eufóriává fokozódott bennem, mígnem azt éreztem, hogy tovább már nem fokozható, mert már majd' szétrobbanok. (Erről eszembe jut egy szólás: majd' szétvet a boldogság.) Vakító fényt észleltem, miközben éreztem, hogy döntéshelyzetben vagyok. A pillanat tört része alatt meghoztam a döntést: akarok tovább a fizikai síkon tapasztalásokat szerezni. És ekkor hirtelen egy hatalmas durranás és visszatértem ebbe a valóságba. Figyelmem már arra irányult, hogy mi volt ez a robaj? És hogy nem ébredt-e fel a szomszéd ágyon alvó, 13 éves fiam. De körülöttem minden csendes volt, fiam békésen aludt. Rájöttem, ez a fény és durranás csak bennem történt. Ekkor már hosszú évek óta foglalkoztam az élet értelmének keresésével a fellelhető filozófiákat, vallásokat és ezoterikus tanokat megismerve. Ennek az útnak az eredménye volt a spontán megvilágosodás. Ez az élmény bárki számára elérhető, két dolog elengedhetetlen hozzá: a lélek mélyéről jövő erős szándék és a bátorság a szándékunkhoz vezető úton végigmenni.

Nő útja gyönyörteli

„A megvilágosodás 2 úton érhető el: A női lélekhez leginkább az 1. út áll közel, míg a férfiakéhoz inkább a 2. út. Én mindkét úton szereztem tapasztalatokat" - válaszolja alanyunk arra a kérdésünkre, hogy mit ajánl a törekvő gyakorlóknak. „Az első az odaadás fejlesztése (női út): gyönyörteli, lélekemelő szolgálat, pl. szerelmes feleség, vagy önfeledt tevékenységek végzése közepette gyakorolni a boldogságérzet fokozását, pl. tánc, érzéki ugyanakkor lélekemelő szexualitás. A másik a tudatosság növelésének útja (férfi út): élettapasztalatainkat értékeljük - szándékaink születnek, melyeket megvalósítunk - új élettapasztalatokat szerzünk - új céljaink lesznek... és így ismétlődve fejlődik a megismerés/tudatosság spirálja. Értelmezni kell tehát élettapasztalásainkat, figyelni önmagunk és az élet működését (pl. tanítók, mesterek, harcművészetek, filozófiák). Következtetéseink alapján új szándékaink születnek."
A keleti terminológiában nagy hangsúlyt kap a beavatás folyamata, melynek során egyfajta autentikus energia-átadással közvetíthető az élmény másoknak is. Ezzel egy bizonyos hangolást végez a guru a tanítványon. Megkérdeztük Krisztinát, ő hogyan látja a kérdést: „Ez feltétlenül igaz. A valódi tanítás sosem pusztán a szavak szintjén történik, hanem egy komplex energiaátadással. A megvilágosodott folyton árasztja magából energiáját, mint a Nap. Nem tud nem sugározni. Hogy ebből a törekvő mennyit képes hasznosítani, az pusztán az ő befogadó készségétől, tehát szándékától, motiváltságától, nyitottságától függ. A megvilágosodás felé törekvő gyakorló előrehaladása a lelke mélyéről jövő szándék erősségétől függ. Már csak a bátorság kell hozzá, hogy hű maradjon önmagához, vagyis meg merje lépni életében a tudatában végbemenő változásokat." Alanyunk azt állítja, soha nem ragadt le egy gurunál, egy filozófiánál sem. Semmilyen szenvedélynek, tárgynak, anyagnak, filozófiának, csoportnak nem a rabja.

Tanítás szaunázás közben

„A testünk úgy tárolja tudatunkat, mint a számítógép merevlemeze a szoftvert. Amint a szoftver / a tudat változik - ugyanaz a merevlemez / ugyanaz a test már más információkat, tudatot tartalmaz. A test egyre inkább átitatódik félelemmentes, gyermekien játékos, könnyed, kreatív tudattal. Mivel a tudat olyan, mint egy bátor, életerős, alkotó ereje teljében lévő fiatal emberé, aki úgy él, hogy gondolkodásmódjára jellemző az Ide nekem az oroszlánt kifejezés. Tehát az életben lehetőségeket lát, jövőt és élvezetet. Ennek megfelelően a test is egyre inkább fiatal, egészséges, laza, könnyed, bájos. Minderről szívesen beszélek bárkivel, bármikor bárhol ezekről a dolgokról. Ez előfordul sokszor szaunázás közben a fitnesz központban, kenutúrán a Szigetközben vagy épp baráti társaságban. Mindig csak a kérdésekre válaszolok, magamtól nem szoktam kifejezetten tanítani."
Végül a nőiség megéléséről is kérdeztük Ollári Krisztinát. „A nőiségemet alaposan átértékeltem, mert mitől Nő a nő? Attól, hogy befogadó, alkalmazkodó. Örömmel befogadja a férfi értékrendjét, hatását, vezetését, testét. Mindez számára támaszt jelent, biztonságot kiteljesedést. Mitől Férfi a férfi? Attól, hogy szándékai vannak, azokhoz hűen cselekszik. Ez a belső erő vonzó, követni vágyják, csatlakozni akarnak hozzá, bíznak benne. Ez a bizalom még inkább felruházza őt erővel, ettől kiteljesedik. A női egyenjogúság: egyformán boldog lehet férfi és nő, de nem lehet egyforma az életmódjuk, a társadalomban betöltött szerepük. Egy harmóniában lévő ember lelke mélyén ott lakozik a női és a férfi oldal is. Más kérdés, hogy a nemi szerepének megfelelő énjét jeleníti-e meg az adott társadalomban."

Oszd meg másokkal is!
Mustra