Vágy nélkül élni egyetlen napig

A Krisna-völgyben megáll az idő, a nyugalom tapintható. Ha egy fiúnak megtetszik egy lány, három évig járnak, hogy kiderüljön, passzolnak-e. A templomban vigyázni kell, mit kívánunk, mert könnyen teljesülhet, és csak akkor kérjük az istenséget arra, hogy tépje ki szívünkből a vágyat, ha fel vagyunk arra készülve. A szerzetesekkel töltöttünk egy napot, megismerkedtünk a chilis csatnival, épp csak a fokhagymával nem, mert az itt nem ajánlott a vágykeltő hatása miatt. És láthattuk egy esküvő előkészületeit, amelyet aztán zárt körben tartottak.

Kőelefánton „kis Indiába” érkezve

Barangolásunkat kezdetben az istenek mosolya kísérte, süvítettünk az M7-esen, de a céltól
pár méterre belebonyolódtunk egy véget nem érő susnyásba. Kétszer mentünk el a célállomás
mellett, ráhajtottunk valami járhatatlan földútra, bár minden utcában nyilak vezetnek, csak éppen a célállomáson nem láttunk egy nagy feliratot, ami a megérkezést jelezné. Az egyszerű fehér oszlopok, melyek a völgyet nyitották, annyira belesimultak a Fő utca frontjába, hogy fel sem tűnt a mögöttük megbúvó lejárat. A portán engedélyt kaptunk, hogy kocsival is behajthatunk a park területére: immár csak egy sorompó választott el minket a paradicsomtól. Két életnagyságú kőelefánt köszöntött minket a gondosan karban tartott kőút mindkét oldalán, velünk párhuzamosan pedig a helybeliek által elkeresztelt Yamuna folyó csordogált. A folyamatos cirkuláció miatt a Krisna-völgy lakosságának teljes létszámát nehéz megállapítani, de hozzávetőlegesen 130-150 fő él itt.

A központba érve megpillantottunk egy tündéri, tradicionális indiai száriba öltözött kislányt, aki minden viszolygás nélkül belemarkolt egy adag lócitromba és érdeklődve szemlélte. Az anyukája nem száguldott vele azonnal a fürdőszobába, hogy három fertőtlenítővel lekezelje csemetéjét, hanem hagyta, hogy tapasztaljon. Az itt látható szemléletmód az, ami teljesen tükrözi az indiai kontemplatív nevelési elveket és a völgylakók filozófiáját. Nem biztos, hogy
mindenkinek törvényszerűen fel kell vennie a városi lüktetést, mert az egyszerűség néha
gyönyörteljes.

Semmi fokhagyma, de csatni van

Mivel reggel óta úton voltunk, örömmel hallottuk kísérőnktől, hogy az első állomás az étterem lesz, azon belül egy számunkra életmentő vegetáriánus ebéd. A helyi gasztronómia olyannyira autentikus, hogy a konyhában nem is használják a vegetáriánusok egyik alapélelmiszerét a tofut és egyéb szójakészítményeket. Amikor rákérdeztünk ennek okára, azt a választ kaptuk, hogy az étkezések annyira autentikusak, hogy a konyhán csak olyan ételt állítanak elő, amit Krisna is fogyasztott.

„Ha Krisnának megfelelt, megfelel nekünk is, mellesleg ami abban az időben nem volt jelen a gasztronómiában, azt mi sem használjuk. Így van ez a tofuval is. Ami a fokhagymát illeti, elismerjük, hogy egy finom és rendkívül egészséges termény, viszont annak vágykeltő hatása miatt mellőzzük az étrendünkből” - mesélte az egyik szakács. Ízletes és mutatós ebédünk puri lepényből, chilis csatniból (ez egy szósz, amibe a lepényt mártogatni szokás) és krumpliból, rizsből állt.

Puri lepény chilis csatnival
Puri lepény chilis csatnival

A park egész területén áramcsend van, elektromos áram csak az irodában és a konyha területén található, ahol elkerülhetetlen a használata - tudtuk meg kísérőnktől, Schiffrich
Orsolyától (avatott nevén Sulalitá Devi Dasi) aki pécsi születésű, 3 hónapja él Krisna-
völgyben, 2 éve szerzetes, és 7 éve hívő. Eltelve az indiai csemegéktől, megtekintettük a
templom nagytermét, a védikus jeleneteket ábrázoló, kézzel festett freskókat, az oltárt és
Nrisimha, Krisna félig oroszlán, félig ember formájának szentélyét, akihez védelemért,
oltalomért fordulhatunk, ha túlbuzognak bennünk a mohó vágyak. Azonban érdemes
vigyázni, mert ha az anyagi vágyakat hirtelen tépik ki a szívünkből, az sokkoló lehet a
felkészületlen ember számára.

A főépület egyik belső udvarában mozaikcsempés medence áll, amit csak a Ráda Kund
fesztiválokon töltenek fel vízzel, ezáltal időlegesen a megtisztulás szimbólumává válik. A
templomot kertészet, biofarm, istálló és néhány utcából álló falu veszi körbe, ahol szerzetesek
és családok laknak. Még egy iskolát is felhúztak, ám a Krisna suliban nincs nyári szünet,
az oktatás nyáron sem áll meg. Az osztály létszáma egyelőre 4-5 fő, viszont egy teljesen
felszerelt épületben tanulhatnak a diákok, ahol tornaterem, kézműves terem és külön oltár
is található. Kísérőnktől megtudtuk, hogy a gyerekeket az elejétől igyekeznek belevonni a
munkálatokba, hogy megtanulják, hogyan és miből lesz az étel.

Nyugdíjas ökrök és szent tavak

Még sosem hallottuk a Haribolt ilyen sűrűn egy nap alatt, úgyhogy meg is kérdeztük, mit jelent pontosan a jellegzetes köszönés. Megtudtuk, hogy „Énekeld Krisna szent nevét” a jelentése, és elég sűrűn használják, akárcsak a jóval ismertebb Gourangát. Az ökörkarámok mellett haladva feltűnt egy elkerített terület, ahol csak két állat tengődött – megtudtuk, hogy ez egyfajta állatelfekvő, ahol az idős, munkaképtelen, nyugdíjba vonult állatok békében kimúlhatnak. Elhaladtunk egy kisebb mesterséges tó mellett, melyből sziklaszobor emelkedett. Megtudtuk, hogy az impozáns tó egyfajta szent tisztító víz, amiben pancsolni is lehet, a bátrabbak még kellemes hátas ugrásokkal is próbálkozhatnak.

Az istálló most üresen állt, mert minden állat az ideális időjárást élvezte odakint. A falon egy hatalmas tablót fedeztünk fel, ahol az összes ökör fényképe ki volt rakva, szépen sorba, alattuk a nevükkel. Azonnal a CBA „Hónap dolgozója” tábla jutott eszünkbe, és nem tudtunk nem mosolyogni a dolgon. Az istálló végéhez két akkora ökör volt rögzítve, amekkorát még nem láttunk, egy kisebbfajta autó nagyságával vetekedett mindkét állat, akik unottan heverésztek, néha-néha ráérősen megcsóválva bojtos végű farkukat. Megnéztük a három nemrég született kis ökröt, majd tovább haladtunk.

A Krisna-völgy lakóházai közt sétálva óhatatlanul kibukott belőlem a kérdés, hogy milyen módon zajlik, ha egy Krisna-tudatú fiúnak megtetszik egy Krisna-tudatú lány. Megtudtuk, hogy ebben az esetben le kell jelenteni a viszonyt a vezetőségnek, és amennyiben beleegyeznek, 3 év együtt járás következik, melynek során kiderül, mennyire passzolnak össze a jelöltek, milyen módon tudnak társas kapcsolatot kialakítani. Arra nem tértek ki konkrétan, hogy ez idő alatt a szexuális élet engedélyezett-e, de gesztusaikból az derül ki a számunkra, hogy nem.

A főtéren belebotlottunk egy ifjú párba is, akiknek pont most lesz az esküvőjük. Idén kettő pár is egybe fog kelni, rendkívül látványosan. A tradicionális indiai esküvők mindig színpompásak és így lesz ez jövő héten is. A Búcsúra már most rengetegen jelezték jövetelüket. A menyasszony káprázatos ruhát ölt majd, kezeit hennával ékesítik, arcát festékkel díszítik, és legalább olyan sokáig öltöztetik az arát, mint a keresztény szokás szerinti fehér ruhás menyasszonyokat. A szertartás szerves része a Tűzáldozat, melynek során gabonát, ételt és virágokat szórnak a lángok közé. Ezt azonban már nem láthattuk, zárt körben tartották meg.

Krisna-völgy

A Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm Somogyvámos határában található, a Balatontól 30 km-re. A 260 hektár területen ősi kultúrát ápolnak, és természetes életmódot folytatnak, földműveléssel és állattartással foglalkoznak, többek között a helybelieket is nagy számban foglalkoztatják. A „kis India” egy békés sziget, melyet egy időtlen lelki kultúra atmoszférája hat át. A templom, a biofarm, a védikus iskola, a tájat ékesítő tavak és ligetek szép és megnyugtató látványt nyújtanak az idelátogatók számára. A Krisna-völgy 1993-as megalapításakor még többnyire szerzetesek költöztek ide, de most már a letisztult családmodellt követő famíliák is élnek itt. A hívők minden reggel fél 5-kor kezdődő közös lelki gyakorlaton vesznek részt, ami aztán egész napra békés, meditatív tudatállapotot biztosít számukra. A vallásosság a kultúra minden területén megmutatkozik, áthatja a családi és társadalmi életet is. Krisna-völgy három különálló tevékenységet takar: vallás, turizmus, biogazdálkodás. Az elmúlt években egyre nőtt a vendégek száma, mára eléri az évi 25-30 ezer főt. A vendégek a Krisna-hívők életébe kapnak bepillantást.
Oszd meg másokkal is!
Mustra