A tuti ajándék, amivel nem foghat mellé

Legyen szó Valentin-napról, születésnapról, névnapról vagy házassági évfordulóról, nehéz olyan ajándékot találni, aminek biztosan örül a megajándékozott fél, nem lesz porfogó, és még hasznos is. De mióta állandó problémát jelent, hogy az okostelefonok egy része estére már csak túlélésre játszik, a különféle tokoknál még fontosabb kiegészítő lett a külső akkumulátor, amiből mindenfajta méterű, színű, mintás és vicces is elérhető már a piacon. 

Amire oda kell figyelni, mikor külső akkumulátort vásárol

Első körben mindig figyeljen a feszültségre, ez a legtöbb eszközön 5V, ezt magán a külső eszközön és a csomagoláson is jelölik. Ha ezt látja, minden rendben. Ennek a lényege ugyanis, hogy a külső akkumulátor kimeneti feszültsége ne legyen alacsonyabb, mint a töltött eszközé, mert különben az egész nem ér semmit. 

Ha stimmel a kimeneti feszültség, akkor jön a másik szám magyarázata, ez pedig a kapacitás, amit mAh, vagyis a milliAmperóra jelöl. Ez jelenti a tárolt elektromos töltést, vagyis ennyi a töltője kapacitása. Hogy ez mire elég? Jó, ha tudja, mekkora például a telefonja akkumulátorának kapacitása, abból ugyanis már könnyedén ki tudja kalkulálni, hogy hozzávetőleg hányszor tudja majd feltölteni a telefonját egyetlen akksitöltéssel. Például ha telefonja akkumulátora 2500mAh kapacitással bír, nem árt legalább egy 5000 mAh-s akkumulátort venni, mert azzal nagyjából kétszer tudja feltölteni a készüléket. Azzal viszont számoljon, hogy ez nem egy egzakt szám, az akkumulátor töltése elég összetett folyamat ahhoz, hogy idővel veszítsen a külső töltő a kapacitásából, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mindenre hatással van például a hőmérséklet vagy a páratartalom. 

shutterstock 535441570

Ha megvan a megfelelő kapacitású termék, akkor nézze meg, hány kimenet van rajta. Ez nemcsak azért lehet fontos kérdés, mert egyszerre akár két kütyüjét is töltheti, hanem mert például a 2A töltésű termékek nagyobb energiaellátású készülékek töltésére is alkalmasak. 

Tény, hogy a külső akkumulátorok piaca nem éppen a dizájnról szól, de ahogyan egyre többeknél lesz általános ez a kiegészítő, úgy nyitott a piac a különleges megoldások irányába is.

Nőies darabok

Mi alapvetően nem szeretjük az ilyen teljesen értelmetlen kategóriákban is nőies és férfias termékek megkülönböztetését, a Lidl ajánlata viszont bevallottan a női vásárlók igényeit próbálja kielégíteni. Persze bátran vehetik férfiak is, ha egyébként is szeretnek maguknál sminktükröt hordani. A héten 3999 forintért veheti meg ezt az 5000 mAh a kapacitású  külső akkumulátort, ami teljesen szakít a powerbankok megszokottan unalmas, szögletes külsejével, és egy az egyben a púderkompakt formájú sminktükröket utánozza. Szóval azon túl, hogy telefont lehet tölteni vele, még a rúzsát is ellenőrizheti közben, és mivel – rendes sminktükörhöz méltóan – az egyik tükre nagyítós, így akár szemöldököt is szedhet vagy pattanást nyomkodhat töltés közben. 

Lidl sminktükör

A rúzs alakú külső töltőket is leginkább a nőknek szánták, ezek kevesebb, 2600 mAh kapacitással bírnak, és van, amelyikhez beépített LED lámpa is tartozik. Ez kifejezetten hasznos tud lenni, ha este kulcslyukat keres a sötétben, vagy ha csak szimplán nem talál valamit a táskájában. Ezek a darabok általában a legolcsóbbak is, olyan 4000 forint körül már hozzájuk lehet jutni, és azoknak ajánlottak, akiknek tényleg csak annyira kell a plusztöltés, hogy az esti beülős iszogatást is biztosan kibírja a készülékük. Kicsik, könnyűek, és tényleg bármelyik női táskába, vagy akár egy zsebbe is beleférnek

nőies kombo

Képregénykedvelőknek szánt darabok

Természetesen a képregényrajongókra is gondoltak, az itthoni kínálatban is tud vásárolni például Star Wars vagy Amerika Kapitány témájú külső akkumulátorokat. 7000 forint körül talál 4000mAh-es darabokat, ami önmagában nem olcsó, hasonló árért már nagyobb kapacitásúakat is bátran vehet, de azoknak semmilyen képregényhez nincs köze. 

kepregenyes kombo

Vicces darabok

Ahogyan a telefontokok és kiegészítők, úgy természetesen a külső akkumulátorok világában is elengedhetetlenek a színes, vicces vagy éppen cuki darabok. Nyilvánvaló, hogy az unikornisos változat nem maradhat ki ebből a szórásból, de találkoztunk már tejesdobozzal, és persze az emojik is képviseltetik magukat, szóval igen, természetesen van szar alakú külső akkumulátor is. Ha ilyet keres, akkor a legkézenfekvőbb az Aliexpressen vagy az eBayen szétnézni. Mindkét helyen érdemes azonban elolvasni a termék és az eladó értékeléseit, és még így is belefuthat abba, hogy lesz egy vicces, olcsó, ám teljes mértékben használhatatlan külső töltője.

vicces kombo

Design darabok

Ha nem feltétlenül rohangálna unikornissal a telefonján, de azért szeretne valami bohókásabb töltőt, akkor az Emie termékeit keresse. A cuki  macska például 10000 mAh kapacitású, ami még az állandóan a telefonjukat nyomogató embereknek is bőven elég töltöttséget ad akár pár napra is, de vehet 5200 mAh kapacitású mintás ördögöket is, vagy akár kiwinek látszó akkumulátort is. 

design kombo

Klasszikus megoldások

Ne aggódjon, a klasszikus megoldások is működnek, ha külső akkumulátorról van szó, azaz egyszerű téglatest forma, nehezebb vagy könnyebb kivitel, fémes vagy műanyag váz, minden csicsa nélkül. Amire figyeljen, hogy érdemes az ismeretlen és olcsó gyártók helyett olyat választani, ami ismertebb, talán egy kicsit drágább is, viszont a működésük a legtöbbször megbízhatóbb és az akksik élettartama is hosszabb. 

biztosra kombo
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek