Zenélő hűtő, személyszállító drón és az iker mosógép is a jövő része

Ma ért véget a 2016-os Consumer Electronics Show, vagyis a CES, melynek egyik fő témája az előrejelzéseknek megfelelően az okos otthon, és azzal szoros összefüggésben,az "Internet Of Things", azaz a tendencia, hogy ma már tényleg minden okos. Összeszedtük. mik azok az egyelőre futurisztikus és/vagy furcsa dolgok, amik nélkül néhány év múlva el sem tudja majd képzelni az életét. 

A nagy tech cégeknek minden évben elő kell állniuk valami hatalmas újítással, és mivel ez csak kevés esetben megy, így maradnak azok a nem annyira nagy dobások, amiket világmegváltó gondolatként próbálnak interpretálni a vásárlók felé. Az okos otthonra vonatkozó bejelentések mellett általában ez a tévékre igaz még hatványozottan, de azért összeszedjük, mik voltak az idei legnagyobb újdonságok.

Ennyire okos lesz az otthona

Az okos otthonban minden kommunikál mindennel, és ami a legfontosabb, hogy önnek már nem is kell hazamennie, hogy otthon tevékenykedjen. Ahhoz, hogy összekösse a TV-t a hűtővel, és a sütőnek is tudjon üzenni a munkahelyéről, természetesen szüksége lesz erre alkalmas készülékekre. Bár még mindig úgy gondoljuk, hogy ezeket a háztartási gépeket olyan emberek tervezik, akiknek valami teljesen más nyelven beszélő bejárónőjük van, így csak elképzelésük van arról, mik azok a problémák, amiket tényleg meg kellene oldani, idén azért sikerül néhány olyan dolgot is belepasszírozni a készülékekbe, aminek tényleg van értelme. 

Okos mosógép

Legnagyobb sajnálatra a legtöbb nagy cég még mindig leragadt annál a tévképzetnél, hogy a mosás legösszetettebb feladata a mosópor menedzselése. Pedig sem a mosópor beszerzése, illetve megfelelő mennyiségének kiszámítása nem akkora szívás, mint mondjuk utána teregetni, vasalni, vagy épp hajtogatni a ruhákat, az elpakolászásról már nem is beszélve. Papírzsebkendő-érzékelő sem került egyikbe sem, illetve továbbra sem véd meg semmi attól, hogy eresszen az egyik ruha színe, úgyhogy innen üzenjük, hogy inkább ezekre kellene koncentrálni.

Az LG iker mosógéppel támadt, hogy egyszerre két adagot is be tudjon rakni: a gép kisebb rekeszébe mehetnek például a fehérneműk, míg a nagyobba a színes ruhák. Mivel a két rekesz teljesen elkülönül egymástól, így nyugodtan moshat egyszerre színes és fehér ruhákat is.

medium06
LG

A Samsung azoknak tervezett mosógépet, akik gyakran hagynak ki valamit a mosásból, például a koszos zokni párját, ők ugyanis egy külön ajtó segítségével tudnak betenni néhány elfelejtett dolgot a mosásba az után is, hogy elindították a programot.  Ráadásul náluk már akár 12 kilóval pakolhatja meg a gépet tavasztól.

WF50K7500AV-V2 011 Dynamic Black
Samsung

A Whirpool alkalmazásával pedig tényleg minden kontrollálhat a mosógépén a távolból is. Egyrészt nyomon követheti, mennyit fogyaszt éppen, bár nem értjük mi van akkor, ha úgy ítéli meg a tulajdonosa, hogy túl sokat, akkor kikapcsolja a program közepén? Vagy csak éjjel mos, éjszakai árammal, a szomszédok legnagyobb örömére? Továbbá beállíthatja, hogy a gép kikalkulálja a mosás gyakorisága és a mosóporhasználat mennyisége alapján, mikor kellene új mosóporadagot venni és szépen meg is rendeli az Amazonról. Szóval a "Ne haragudjatok, nem érek rá, a mosógépem rendelt egy adag mosóport, és pont akkor hozzák, amikorra megbeszéltük a találkozót" - kifogás hamarosan teljesen hétköznapi lesz. 

Okos hűtő

Naná, hogy a hűtő sem maradhat hülye a konyhában, főleg mióta több cég prezentációjából is kiderült, hogy a hűtő a konyha központi eleme. Egyelőre még itt sem sikerült olyan funkciót mutatni, amitől most azonnal rohannánk mindenfajta áruhitelért, de itt azért már vannak jó újítások. Alapvetően az az irány, hogy majd szól a hűtő, ha valami le fog járni, vagy rohad a paradicsom, még nem annyira életszerű, hiszen a franc se fogja nagybevásárlás után bepötyögni a hűtőbe, hogy a három tejföl közül kettő 18-án jár le, egy meg 22-én, és akkor még a többi termékről nem is beszéltünk. Az sem olyasfajta embereknek való mint én, hogy mindig lelkiismeretesen és pontosan jelezzék azt is, hogy az ott tárolt 18 jégkrém közül most éppen suttyomban megettem kettőt (amúgy is, ha ilyen típusú ember lennék, akkor spárgával lógatnék egy kockás füzetet a hülye hűtőmre és ugyanezt jegyzetelhetném is, az árkülönbözetből meg jó ideig pótolhatnám az elfogyott jégkrémet). Az viszont igazán segítene, ha a hűtő néha egy jól irányított piros fénnyel jelezné, hogy a felső polc bal hátsó szekciójában már nagyjából két hete nem volt mozgás, jó lenne ránézni, mielőtt magától mozdul meg valami. 

A nagy gyártók közül például az LG is inkább az életszerűbb problémákra kezdett fókuszálni, például arra, hogy az emberek többségének fogalma sincs, hogy mi is van tulajdonképpen a hűtőjében. Ezért ön csak bekopog az ajtaján, belül meg felgyullad a villany és már látja is, van-e még sajt. Kivéve, ha a sajtot pont a másik oldalra tette, ahol nem ilyen az ajtó. A másik újdonság az önnyíló ajtó, ami akkor jó, ha tele van a keze. A lábát egy szenzorhoz érinti a fagyasztó ajtaja alatt, mire kinyílik a hűtőajtó. Az érzékelő állítólag úgy lett kitalálva, hogy gyerekekre és háziállatokra ne hallgasson, vagyis a macska nem tudja majd leolvasztani a hűtőt. Nem állítjuk, hogy ezek nélkül elképzelhetetlen manapság használni egy hűtőt, de ezek a funkciók is olyanoknak tűnnek, amik néhány év múlva a mindennapok természetes részeivé válnak. 

A Samsung pedig szórakoztatóközpontot csinált a hűtőből, ami talán tényleg a jövő hűtője lehet. Az valóban hasznos, hogy a hűtőre került egy kijelző, ami üzeneteket tud megjeleníteni. Persze tudjuk, hogy erre találták fel a hűtőmágnest, de az például kimondottan hasznos lehet egy családban, ha akár a munkahelyről is ki lehet írni a hűtőre a gyereknek, hogy a sárga dobozban lévő kaját melegítse meg, vagy üzenni annak, aki legelőször érkezik haza, hogy vegye ki a fagyasztóból a húst. Az már egyéni preferencia kérdése, hogy ki akar rajta tévét is nézni, vagy éppen kinek fontos, hogy zenét is tudjon hallgatni a hűtőjén, de a Family Hub hűtő erre is képes. Ráadásul mikor becsukja a hűtő ajtaját, kép készül a belsejéről, amit bárhonnan elérhet, vagyis tudni fogja a boltban, hogy van-e a elég tojás otthon. 

Okos sütő

Természetesen a sütők sem maradhatnak ki az okosodásból, ahol persze az alapvető cél az lenne, hogy még akkor se lehessen kiszárítani a kacsát, ha kimondottan ez a cél, valamint a piskóta is a sütőtér tetejéig feljöjjön. Az okos sütők új generációja ezen túlmutatva még wifire is tud kapcsolódni. Hogy minek? Hát, hogy ön akkor is tudja irányítani, amikor nincs otthon. És most hagyunk időt, hogy végiggondolja, hányszor szerette volna irányítani a sütőjét a város másik végéből.

A Whirpool okos sütőjének is az az egyik legnagyobb hívószava, hogy távolról is lehet irányítani. Vagyis még a sarki boltból előmelegítheti a sütőjét, hogy az ajtón belépve azonnal letéphesse a mirelit pizza dobozát, és mire levette a cipőjét és megmosta a kezét, már kész is legyen a vacsora. De az alkalmazáson keresztül jelez akkor is, ha megfelelő hőmérsékletre melegedett a sütő, vagy éppen kész az étel. 

A Samsung pedig olyan Slide-in tűzhelyet mutatott be, ahol a sütő mérete állítható, vagyis ha akarja a 164 literes sütőtérben akár kisebb ökörsütést is rendezhet, vagy éppen kettéválasztja egy 68 literes felső és egy 93 literes alsó szintre , hogy külön, de egy időben süthesse a fokhagymás húst meg a süteményeket. Természetesen ez a sütő is wifi-kompatibilis, vagyis bárhonnan irányíthatja, szóval ha berakta a vacsorát, nyugodtan elmehet kirándulni a családdal, hogy hazafelé a telefonján csak bekapcsolja a sütőt, és mire éhesen és fáradtan hazaesnek, már csak ki kell venni belőle a frissen elkészült vacsorát. Természetesen elektromos és gáztűzhely verzióban is elérhető lesz itthon is a sütő. 

24136946112 b48f41a8ee b

Koktélkeverő robot és gépi üdítő otthonra

Buta hűtőjébe is tehet tehet kamerát, hogy mindig lássa, mi van benne, de már a koktéljait is keverheti géppel, aztán persze meg is oszthatja a világgal, miket kotyvasztott és milyen lett a végeredmény. A Panasonic egy mindent ledaráló turmixgéppel jelentkezett, míg annak, aki imádja a gépi kólát és hasonló szénsavas üdítőket, a Keurignak köszönhetően az a jó hírünk van, hogy most már otthon is azt iszik, amit csak szeretne. A rossz hír viszont az, hogy az alapanyagokat egyelőre kissé nehézkes lesz még itthon beszerezni.

Női okosórák és új kütyük

A CES másik nagy slágere persze a kütyüvonal volt, amiben a legnagyobb szerepet a mobiltelefonok és a tévék mellett a hordható eszközök jelentették. Például most a Samsungnak köszönhetően már az öve előtt sem tudja titkolni, hogy hízott vagy fogyott, és hogy mennyi ideig tespedt egy helyben. Ez persze inkább a férfiaknak lesz hasznos, nők ritkábban tudják minden ruhájukhoz ugyanazt az övet felvenni, de valószínűleg hamarosan jönnek a cserélhető pántok és a díszes övcsatok is, hogy ők is kedvet kapjanak. 

Okosóra

A Huawei már előrukkolt olyan okosórával, ami szép is, most pedig kimondottan a nőknek terveztek órát. Szerencsére nem próbálták meg kitalálni, mi kell a nőknek, és nem pakoltak bele teljesen felesleges pluszfunkciókat, hanem egyszerűen csináltak két olyan órát, ami sokat is tud, miközben azok is felkapják rá a fejüket, akik eddig csak azt nézték, hogy szép legyen a kiegészítőjük. Két új órát mutattak be, az egyiket azoknak, akik szó szerint szeretnek villogni, és úgy érzik, ehhez 68 kis Swarovski követ is szeretnének: nekik a Huawei Watch Jewel lesz a kedvencük. Akik pedig a visszafogottabb, de mégis elegánsabb vonalat szeretnék képviselni, a Huawei Watch Elegant lesz a jó választás. Mindkettő kifejezetten női óra, ami androidos vagy iOS telefonnal összekapcsolva értesíti viselőjét az e-mailekről és hívásokról, de zenelejátszóként is funkcionál, a navigációban is segít, sőt sportolni is lehet benne, mert aktivitásmérőként is megállja a helyét. 

Huawei Watch Jewel 1
Huawei

A Samsung a Gear S2 új, női vonalát vitte el Las Vegasba. Ők is két új, elegáns kiadást mutattak be, egy 18 karátos rózsaarany és egy platina verziót. Az óra egyébként ugyanazokat a funkciókat tudja, mint a sima Gear S2, vagyis értesítéseket küld és az aktivitását is tudja mérni, sőt a beépített NFC-nek köszönhetően fizetni is lehet vele. Hogy még jobban személyre szabható legyen az óra, bővítik a szíjválasztékot is, a számlap dizájnjához pedig olyan neveket dobtak be, mint például Keith Haring, Burton Morris vagy Jeremyville. 

Samsung Gear S2 Classic rosegold Platinum
Samsung

Új tabletek és telefonok is jönnek

A telefonok szekciójában aratott a Huawei Mate 8 bejelentése, ami talán megoldja sokak legnagyobb problémáját, a nap végére lemerülő készüléket. A gyártó már az új Nexus telefonjával is elég jó üzemidejű készüléket rakott össze, a Mate 8 pedig azt ígéri, hogy már 30 percnyi töltéssel es egy napig elvan a telefon, míg a 4000 mAh akkumulátor eleve több napos használatot biztosít. A Lenovo a Vibe S1 Lite verzióját jelentette be, ami kiváló optikát és 13 megapixeles hátlapi kamerát kapott és nagyon jól lehet majd rajta videókat és filmeket is nézni, miközben az ára az ígéretek szerint nem lesz vészes. A gyártónak jön az új Yoga 900s laptopja is, a Yoga sorozat legújabb darabja, ami momentán a világ legvékonyabb átalakítható laptopja, mindössze 12,8 mm vastag. Az Asus azoknak kedvez most a leginkább, akik játszani szeretnek. Nekik kimondottan a játékélmény növelésére optimalizált asztali gépet mutattak be, de lesznek új alaplapok és kimondottan játékhoz készült billentyűzet, valamint egér is, akik pedig az otthoni gépük képi világán javítanak, azoknak a 4K képernyő lesz kedvükre való. 

4K tévék, drónok és persze okosautók

Sorra jönnek a 4K TV-k, az LG mellett a Samsung és a Sony is letette voksát a technológia mellett, az LG az OLED televíziókat mutatta be, a Samsung az SUHD termékeit vitte, míg a Sony a 4K Bravia termékeket reklámozza. Amiről azonban a legtöbben beszélnek, az az LG felcsavarható képernyője, ami egyelőre prototípus, de a cél az, hogy a televízió a jövőben már annyira lapos legyen, hogy ön csak felcsavarhassa, mint egy plakátot, ha éppen kell a hely. És ami tényleg jó hír, hogy egyre több tartalmat is próbálnak generálni, tehát idővel tényleg lesz értelme ilyen készülékeket venni, mert szemmel érzékelhető lesz az eredmény egy sima tévénézés közben is.

De jönnek az új generációs drónok is, többek között az, ami már embert is tud szállítani, míg a jövő autói abban fognak segíteni, hogy például kevesebb legyen a koccanásos baleset. Eközben persze a kényelemre is nagy hangsúlyt fektetnek, na meg persze arra, hogy feltörhetetlen vezérlőberendezéseket sikerüljön készíteni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra