Saját termésnek hazudott import dinnyét foglalt le a Nébih

Újra lecsapott a NÉBIH: a múltkori vágóhidas akciójuk után most dinnyeárusokat ellenőriztek – egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől pedig le is foglaltak több mint egy tonnányi árut. Hogy miért? Mert hazai termékként árulta portékáját (görög-, illetve sárgadinnyét), a helyszíni ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott a saját termőföldjéről – derül ki a hivatal sajtóközleményéből.

A szezon indulásával egyébként az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és az árusokat. Az út mellett történő árusítás önmagában nem jelent problémát, ugyanis a jelenlegi szabályozás értelmében, aki a megfelelő hatósági engedélyeket beszerezi (például van közterület-foglalási engedélye), az élhet ezzel az értékesítési formával. Őstermelő kizárólag saját termését, míg más vállalkozás – viszonteladóként – vásárolt árut is értékesíthet. Azonban mindenkire vonatkozik, hogy az áru eredetét igazolnia kell, továbbá a termékeknek meg kell felelniük a forgalmazási minőségszabványokban előírtaknak. Dinnyét lékelni csak abban az esetben lehet, ha a szükséges eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, valamint a kézmosáshoz szükséges feltételek rendelkezésre állnak. 

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság kiemelt figyelmet fordít a nyári szezonális termékek ellenőrzésére, különösen – az elmúlt évek piaci problémái miatt – a görögdinnyére. A vizsgálatok komplexek, többek között kiterjednek a forgalmazási minőség szabványoknak való megfelelés ellenőrzésére, a nyomon-követhetőség biztosítására, valamint a származás megfelelő jelölésére is. A fogyasztók és a tisztességes termelők védelme érdekében az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok a nyár további részében is folytatják az ellenőrzéseket.

A mostani 1200 kilogrammos zsákmányt egyébként lefoglalták és megsemmisítették. Apropó dinnye: látta már ezt a mutációt?

Oszd meg másokkal is!
Mustra