Tényleg a LED-es izzó a legjobb

A múltkori sörtesztjük után most izzókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Ezúttal arra keresték a választ a Mechanikai és Villamos Laboratóriumban, hogy a LED-es fényforrások és komptakt fénycsövek közül melyik mennyit fogyaszt és hogyan világít. Összesen harmincféle terméket vizsgáltak meg, a teszt eredményei pedig azt mutatják, hogy egyértelműen a LED-es fényforrások energiafelhasználása a hatékonyabb. Az ilyen izzókkal nemcsak a környezetünket védjük, de a pénztárcánkban is több marad - derül ki a sajtóközleményből.

A hatóság szerint a vásárlók általában három fontos szempont szerint próbálnak választani: a megvásárolt termék jó legyen a régi izzó helyére, hasonlóan vagy némileg erősebben világítson, keveset vagy kevesebbet fogyasszon az előzőnél. Éppen ezért a vizsgálat egyebek mellett a teljesítményfelvételre, a fényáram mérésére és az ez alapján számolható fényhasznosításra terjedt ki. A teljesítményfelvételből a fogyasztásra, a fényáramból a kibocsájtott fény erősségére, a fényhasznosításból pedig arra következtethetünk, hogy egy watt villamos energia felhasználásával mennyi fényt lehet előállítani.

Galériánkban megnézheti, hogy melyik termék milyen eredményt ért el, ha pedig a fényhasznosítási sorrendre kíváncsi, azt megtalálja az NFH honlapján.

Jobban megéri a drágább LED?

Merülhet fel a kérdés az eredményeket látva, a hatóság pedig egy példával igyekszik szemléltetni a helyzetet. Egy 11 W-os kompakt fénycsövet (~1000Ft) egy 6 W-os LED fényforrással (~3000Ft) válthatunk ki, amely költsége körülbelül 450 napos folyamatos üzem után térül meg. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyártók által megadott névleges élettartamot, amely a LED-es fényforrások esetében átlagosan háromszor nagyobb. Ezek alapján tehát egy darab LED-es fényforrás élettartama alatt három darab kompakt fénycsövet kellene megvenni, mindemellett 45 %-os energia megtakarítást érhetünk el a LED-es fényforrásra való váltással.

Ha kíváncsi arra, hogyan folyt a teszt, megnézheti a lenti videón:

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra