Ennyi naptejet még sosem láttunk, de már tudjuk, hol érdemes vásárolni!

Azt, hogy hogyan is vesse bele magát a napozásba, már egy korábbi cikkünkben megírtuk, most meg azt mutatjuk meg, hol és milyen 30 faktoros naptejet vásárolhat, amivel bátran kenegetheti magát a leégés ellen. Mivel még nagyon elején járunk a szezonnak, csak ezeket a krémeket szemléztük, de amint már megfogott mindenkit kicsit a nap, készülhet az újabb körképre, amiben már szerepelnek majd a kisebb faktorszámú naptejek és napolajok is. 

A termékeket táblázatokban csoportosítottuk, fajlagos ár szerint emelkedő sorrendben. Mivel a legtöbb bolt ráállt a saját márkás napozócuccok forgalmazására, kevés helyen akadtunk azonos márkájú termékekre, azért az ilyesfajta árösszehasonlítás most elmarad. 

Sajnos az Aldiban és a Penny Marketben egyelőre nem lehet naptejet kapni, de amint kiteszik a polcokra, frissítjük áraikkal a posztot. Ami ellenben biztos: az elmúlt évekhez képest sokkal nagyobb a felhozatal naptejek és napozó spray-k terén; van már naptej külön vizes bőrre is (ami azért elég nagy parasztvakításnak tűnik), érzékeny bőrre, E-vitaminos, frissítő, öregedés elleni krém (!!!), könnyű érzetet keltő, és persze a szokásos bronzosító sem maradhat akkor már ki a felsorolásból. Hat boltot néztünk, az árakat elnézve a drogerie markt a legjobb, utána következik csak a Tesco és a Rossmann, az Auchan meg elég drága. Aki a táblázatokra gerjed, az görgessen a kép alá, ott táblázatban is összefoglaltuk, hol tudja a legolcsóbban beszerezni a mainstream termékeket. 

IMG 4486

Íme a legolcsóbb naptejek üzletek szerint, fajlagos ár alapján növekvő sorrendben:

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
Eveline naptej 30 faktoros 999 4995 Auchan
Cien sun classic 30 faktoros 1499 5996 Lidl
Sunozon naptej kollagénes 30 faktoros 1399 6995 Rossmann
Sun Dance sensitive 30 faktoros 1499 7495 drogerie markt
SPAR Sun Kiss naptej sensitive 30 faktoros 1499 7495 SPAR
SOLEIL LIGHT lotion 30 faktoros 1799 8995 Tesco

Auchan

Elsőre azt hittük, az Auchanban rengeteg féle naptejet lehet kapni, de ez az érzés csak addig tartott, amíg át nem értünk a drogerie marktba, majd a Tescóba. Saját márkás naptejet itt nem találtunk, viszont drágákat annál inkább, az Auchan még a dm-es árakat is felülmúlja, ami azért egyáltalán nem megszokott. A Garnier Light and Silky három helyen kapható, és sajnos a francia hiperben a legdrágább, ahogyan a Nivea is. Javasoljuk, idén ne itt vegye a napozáshoz szükséges kenceficéket. 

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
Eveline naptej 30 faktoros 999 4995 Auchan
Dulgon 30 faktoros 1799 7196 Auchan
Biovánne Sun 30 faktoros 1499 7495 Auchan
Garnier Ambre Solaire Golden Protect 30 faktoros 1999 9995 Auchan
Garnier Ambre Solaire 30 faktoros 3799 18995 Auchan
Garnier Ambre Solaire Light and Silky 30 faktoros 4099 20495 Auchan
Nivea Sun protect and bronze (spray) 30 faktoros 4699 23495  Auchan

drogerie markt

Itt kaptunk először sokkot a hangzatos naptejek láttán, és horkantunk fel, hogy mi a francnak több ezer forinttal többet fizetni egy olyan termékért, ami nagy valószínűséggel ugyanazt tudja, mint az olcsóbb, csak talán adtak még hozzá egy kis Q10-et vagy E-vitamint? De ami végleg kiverte a biztosítékot, az a színezett napvédő - de most komolyan, szükség van erre?! Ami azonban nagyon szimpatikus: olaj, krém és spray formájában is hozzá lehet jutni a 30 faktoros napvédőkhöz, így mindenki tud válogatni saját igényének megfelelően. Továbbá méltányos, hogy ilyen skála van saját márkás dm-napvédőkből, tényleg van miből válogatni. 

IMG 4498
Dívány
Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
Sun Dance sensitive 30 faktoros 1499 7495 drogerie markt
Sun Dance sonnen milch 30 faktoros 1599 7995 drogerie markt
Sundance transparentes sonnenspray 30 faktoros 1799 8995 drogerie markt
Sun Dance sonnen spray 30 faktoros 1899 9495 drogerie markt
Sun Dance sonnen creme 30 faktoros 1099 10990 drogerie markt
Sun Dance ANTI AGE krém 30 faktoros 2199 10995 drogerie markt
Sun Dance sensitive sonnencreme 30 faktoros 1199 11990 drogerie markt
Hawaiian Tropic naptej  30 faktoros 1399 13990 drogerie markt
Alverde naptej Sensitive 30 faktoros 2999 14995 drogerie markt
Garnier Ambre Solaire Light and Silky 30 faktoros 3299 16495 drogerie markt
Nivea Sun protect and moisture 30 faktoros 3499 17495 drogerie markt
Nivea Sun protect and bronze spray 30 faktoros 3899 19495 drogerie markt
Nivea Sun protect and fresh spray 30 faktoros 3899 19495 drogerie markt
Sun Dance színezett napozó fluid 30 faktoros 1099 21980 drogerie markt
Alverde napkrém 30 faktoros 1699 22653 drogerie markt

Lidl

Nem cécóztak sokat a lidlösök, az van, amire számítunk: sima, egyszerű 30 faktoros naptej. Hurrá! 

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
Cien sun classic 30 faktoros 1499 5996 Lidl

Rossmann

Saját márkás napvédők terén a Rossmann sehol nincsen a dm-hez képest, de a színezett napozókrém után itt is hanyatt vágtuk magunkat, mikor megláttuk, hogy van olyan napvédőjük, amit - nedves bőrre kell kenni. És ennyi, akkor most elmennénk egy kicsit pihenni.

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
Sunozon naptej kollagénes 30 faktoros 1399 6995 Rossmann
Sunozon Naptej Med 30 faktoros 1499 7495 Rossmann
Sunozon Naptej Soft Light 30 faktoros (50 ml) 399 7980 Rossmann
Sunozon napozó spray 30 faktoros 1799 8995 Rossmann
Sunozon Napspray active 30 faktoros 1799 8995 Rossmann
Fabulon naptej 30 faktoros 2499 12495 Rossmann
Sunozon napspray nedves bőrre 2799 13995 Rossmann
NIVEA sun Prot.&Refr. hűsitő aeros spray 30 faktoros 3999 19995 Rossmann
NIVEA Protect & Bronze Naptej 30 faktoros 4199 20995 Rossmann
NIVEA SUN Invisible Protection Átlátszó Napozó Spray 30 faktoros 3999 28990 Rossmann

SPAR

Nagyon ráállt a SPAR is a saját márkás cuccokra – a sajátjukon kívül csak Nivea és Fabulon volt a polcon. Ez igazán jó üzletpolitika, hiszen esélyt sem adnak arra, hogy valaki a reklámokból ismertek egyikét szerezze be a saját márkások helyett. Persze, itt is van vitaminos, viszont a Nivea (fajlagos) árán meg könnyesre röhögtük magunkat. Komolyan. (Még cirkuszba sem kell menni…)

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
SPAR Sun Kiss naptej sensitive 30 faktoros 1499 7495 SPAR
SPAR Sun Kiss latte solare 30 faktoros 1799 8995 SPAR
SPAR Sun Kiss E-vitaminos spray 30 faktoros 1499 9993 SPAR
SPAR Sun Kiss 30 faktoros 1199 11990 SPAR
SPAR Sun Kiss sonnen spray 30 faktoros 1799 11993 SPAR
Fabulon naptej 30 faktoros 2490 12450 SPAR
Nivea Sun Light Feeling 30 faktoros 1949 38980 SPAR

Tesco

Elképesztő a választék a Tescóban, bár sajnos árban már nem annyira menő, legalábbis, ami a saját márkásait illeti. Mindegyikük drágább – az ezen a szemlén felsorolt – bármelyik másik saját márkásnál.

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
SOLEIL LIGHT lotion 30 faktoros 1799 8995 Tesco
SOLEIL sensitive light lotion 30 faktoros 1799 8995 Tesco
SOLEIL ONCEADAY 30 faktoros 1999 9995 Tesco
Hawaiian Tropic naptej 30 faktoros 2099 10495 Tesco
Sunsave családi naptej 30 faktoros 1799 11993 Tesco
Eveline Cosmetics naptej 30 faktoros 2499 12495 Tesco
Fabulon naptej 30 faktoros 2499 12495 Tesco
Dr. Kelen Sun Save sport napspray 30 faktoros 1879 12527 Tesco
Garnier Ambre Solaire naptej nagyon világos, már naphoz szokott bőrre 30 faktoros 3499 17495 Tesco
Hawaiian Tropic naptej 30 faktoros 1799 17990 Tesco
Dr. Kelen Sun Save napkrém kamillakivonattal 30 faktoros 1859 18590 Tesco
NIVEA SUN Protect & Moisture hidratáló naptej 30 faktoros 3799 18995 Tesco
Garnier Ambre Solaire Light & Silky napozótej nagyon világos, naphoz szokott bőrre 30 faktoros 3799 18995 Tesco
Dr. Kelen Sun Save AntiAge napkrém 30 faktoros 1909 19090 Tesco
Dr. Kelen Sun Save napkrém E-vitaminnal 30 faktoros (egyszer használatos) 229 19083 Tesco
Sunsave bronzosító naptej 30 faktoros 1989 19890 Tesco
NIVEA SUN Protect & Bronze barnulást támogató (bronzosítóval)naptej 30 faktoros 4199 20995 Tesco
Hawaiian Tropic Silk Hydration hidratáló naptej 30 faktoros 3999 22217 Tesco
NIVEA SUN Protect & Bronze barnulást támogató napolaj spray 30 faktoros 4499 22495 Tesco
Garnier Ambre Solaire Golden Protect napolaj nagyon világos, már naphoz szokott bőrre 30 faktoros 3499 23327 Tesco

És íme a lista, hogy a mainstream naptejeket hol tudja a legolcsóbban beszerezni:

Termék Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/l) Hol?
Garnier Ambre Solaire Light and Silky 30 faktoros 3299 16495 drogerie markt
Nivea Sun protect and bronze spray 30 faktoros 3899 19495 drogerie markt
Hawaiian Tropic naptej  30 faktoros 1399 13990 drogerie markt
Eveline naptej 30 faktoros 999 4995 Auchan
Garnier Ambre Solaire Light & Silky napozótej nagyon világos, naphoz szokott bőrre 30 faktoros 3799 18995 Tesco
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra