Robotporszivók tesztje: drágák és nem hatékonyak

Egyre többen gondolkodnak azon, hogy beruháznak egy robotporszívóra, de sokakat visszatart a viszonylag magas ár. Tavaly mi is kipróbáltuk a Samsung új csodakütyüjét, de a majdnem 300 ezer forintos ár visszatartott a vásárlástól. Szerencsére a német Stiftung Warentest elvégezte helyettünk a munkát, és letesztelte a porszívókat, hogy kiderüljön, melyikre érdemes spórolni.

Jótól a felejtősig

Kevés porszívónak sikerült teljesítenie a követelményeket, nem is igen jeleskedtek a tesztben. A legjobb eredményt végül a Vorwerk és az iRobot készüléke nyerte el, a legrosszabb helyen pedig a Vileda gépe végzett. Sajnos - szögezi le a Test magazin, ezek a készülékek nem tudnak konkurálni egy hagyományos porszívóval. Egyszerűen hiányzik belőlük a szívóerő. Még a legerősebb porszívó is fele annyi koszt volt képes felszívni, mint egy hagyományos gép.

Így teszteltek

A készülékek egy 2x1,15 méteres dobozba kerültek, ahol azt vizsgálták, hogyan bizonyítanak a fapadlón, illetve a szőnyegen. A porszívóknak kávét kellett felszippantani a padlóról, aztán zsemlemorzsát a szőnyegről, aztán ásványi port mindkét felületről. A tesztelők mérték az időt, lemérték a felszívott por mennyiségét, és megvizsgálták, hogy mi maradt az egyes felületeken.

Egy speciálisan bútorozott 20 négyzetméteres szobában is teljesíteniük kellett, ahová mindenféle bútorokat helyeztek el, és a porszívók mozgását kamerákkal követték, majd lemodellezték, hogy maradt-e ki rész esetleg, és mennyire haladtak logikusan.

shutterstock 252454735

A legjobb eredményt a Vorwerk VR200-as porszívó nyújtotta, amely a sarkokba is bekúszott, és rendesen kitakarított. A 249.900 forintba kerülő masina volt az egyedüli, mely képes volt mind az ásványi port, mint a kávét ugyanolyan mennyiségben eltávolítani. Az iRobot és a Devil Navigator szintén jó és nagyon jó eredménnyel zárt, amikor a padlót kellett megtisztítaniuk a kosztól. 

A Miele Scout RX1-t tavaly mutatták be Németországban, elég nagy csinnadrattával. Ehhez képest szőnyegen nem teljesített túl jól, maradt kosz rendesen a sarkokban, ráadásul a keményfa padlón sem ért el átütő sikert.

Tippek vásárlás előtt

Próba

Ne vegyen úgy porszívót, hogy nem próbálta ki előtte, különös tekintettel arra, ha van otthon háziállata. A kutya vagy a macska megijedhet a zajtól, de az sem vidám, ha megtámadja a drága játszótársat.

Elpakolás

A porszívók akkor tudnak teljesíteni, ha minél kevesebb dolog van a padlón. Tehát vagy elpakol szinte mindent, vagy ha nagyon zsúfolt a lakás, belenyugszik, hogy nem való önnek a porszívó.

Kisgyerek és porszívó

Egy csúszó-mászó kisded imádná a porszívót, de soha ne hagyjuk vele egyedül. Nem is részletezzük, miért, egy kisgyerek és egy önműködő gép együtt nem túl vidám dolgokat tud művelni.

Töltés

Amennyiben megvesz egy ilyen készüléket, kell neki egy hely, ahová visszatérhet tölteni magát. Ennek a helyét érdemes előre kigondolni, és olyan helyre tenni, ahol jól meg tudja közelíteni a porszívó.

Takarítás

Ezeknek a kütyüknek bizony nincs túl nagy tárolókapacitásuk, ezért minden használat után érdemes kiüríteni a tartályát. Emellett rendszeresen kell takarítani a keféit, a filtereket és a szenzorokat.

Akkumulátor csere

Nem minden modellnél lehet házilagosan kicserélni az akkumulátort, van amelyikhez szerviz kell. Érdemes ezt is végiggondolni a vásárlás előtt.

Vorwerk Kobold VR200 - 249900.- jó

A győztes termék jól takarít, és megfelelően közlekedik, az akadályok leküzdése megfelelő. Az éleknél és a sarkokban is jól vizsgázott. A gép programozható akár napi takarításra is, a menü átlátható. A legnehezebb a tesztelt termékek közül.

1
kobold.vorwerk.de

iRobot Roomba 880 - 219699.- jó

Összességében jól takarít, de azért akadtak nehézségei a szőnyegen. Jól navigál, kihagyott területek nem jellemzőek rá. Időre és naptári napra is programozható. Infravörös fénnyel szabályozható a közlekedése. Porgyűjtő tartály nélkül is elindul.

2
irobotcentrum.hu

LG VR6270LVMB - 200900.-

Igen mérsékelten takarít. Rendesen navigál, de a sarkokat egyenetlenül látogatja meg. Nagyon jól győzi le az akadályokat. Az időt és a takarítási területet csak távirányítással lehet programozni. Extraként mikroszálas mop jár a portörléshez.

3
lg.com

Samsung NaviBot VR10F71- 199990.- kielégítő

Meglehetősen mérsékelten takarít, az oldalsó kefék kilökik a koszt. Jól navigál, kihagyott területek nincsenek, ám a sarkokat időnként elkerüli. Távprogramozás szükséges, hogy a napi vagy heti takarítást beállítunk rajta. Infravörös fénnyel jól szabályozható a működési tartománya.

4
samsung.com

Miele Scout RX1- 189899.-  kielégítő

Jól irányítja önmagát, ugyanakkor rosszul teljesített a szőnyegen. Határozottan láthatóan hagyott hátra morzsákat és a sarkokat sem szereti kitakarítani. Távirányítással programozható. Mágneses védelemmel tartható a szobában.

5
miele.co.uk

Dirt Devil Navigator M608 - 68990,- elégséges 

A legszebben takarította ki a kemény padlót, de a szőnyeg legyőzte. Az oldalsó kefék összecsomósodtak. A navigáció esetleges, időnként megakad valahol. Az indulási idő programozása csak távolról lehetséges. Viszont legalább könnyű.

6
dirt-devil.de

Vileda Relax - 46900,- elégtelen

Egészében véve megfelelően tisztít, a szőnyeg nem a barátja. Kiszámíthatatlan navigáció, kihagyott területek. Nem programozható, nem lehet távolról irányítani, és nem lehet neki határt szabni sem. Töltése kábellel történik. A lökhárító a tartós teszt alatt eltört. Elindul portartály nélkül is, a port ilyenkor egyenletesen szétteríti.

7
viledabolt.hu

Bármelyik mellett is dönt, tartsa észben, hogy míg a Miele egyik hagyományos porszívója 85 százalékát takarította fel a kosznak a szőnyegről, a legjobbnak értékelt Vorwerk Kobold mindössze 38 százalékot, az iRobot 22 százalékot, és a Miele Scout 4, azaz négy százalékot.

Oszd meg másokkal is!
Mustra