Már a körömlakkból is a kézműves meg a vegán a trendi

Manapság szinte mindenből talál kézműves kiadást, a fagylalt, a szappan vagy a sör már nem is számít extrának, mint ahogy az élelmiszerekből szinte semmi. De tegye a szívére a kezét, ki gondolta, hogy létezik kézműves vegán körömlakk?

A vegán étkezés teljesen rendben van értjük, az is tiszta volt, hogy sokan ruhaneműben is kerülik azokat a darabokat, amiknek köze volt állatokhoz, és persze az is rendben van, ha valaki az alapján választ krémeket vagy sampont, hogy melyiket nem csöpögtették kis nyuszik bánatos szemébe (sőt, ismerek olyat, aki mézet sem eszik, ezzel tiltakozva a méhek kizsákmányolása ellen). De a körömlakk az egyik olyan termék, amiben még csak feltételezni sem merte senki, hogy bármi természetes alapanyag volna, így amikor először megláttuk a vegán kifejezést rajtuk, elsőre elég nevetségesnek tűnt. A kézműves jelző láttán pedig -– ha eddigi tapasztalatainkból indulunk ki – minimum azt kellett volna feltételeznünk, hogy esetleg vegyészek főzik otthon, hatalmas üstökben. Pedig nem.

Amikor ugyanis utánanéztünk, mégis mi lehetne állati eredetű egy hologramos vagy neonrózsaszín körömlakkban, kiderült, hogy nem sok minden. Általában három olyan dolog lehet leggyakrabban a körömlakkban, ami állati eredetű is lehet:

  • a gyöngyházfényt biztosító halpikkely,
  • a piros körömlakkok némelyikében megtalálható kármin: ez az (ismertebb nevén bíbortetű) nevű állatka testéből nyert vörös festéket tartalmaz, amit egyébként engedélyezett élelmiszerfestékként is használnak.
  • és az olajsav, amit gyakran állati zsírból nyernek ki.

Az állatvédők szerint ezen leggyakrabban használt állati eredetű alkotóanyagok mindegyike kiváltható mással. A gyöngyházfényt el lehet érni ásványokkal is, a festékanyagokat is elő lehet állítani például céklából, és növényi eredetű olajokat is lehet használni állati zsírok helyett. Sokan keresik az ilyen termékeket, még akkor is ha többe kerülnek, holott nem nagy szám vegán körömlakkot beszerezni.

shutterstock 159405935

A nagy márkák eleve vegánok

Az itthon is fellelhető márkák többsége egyébként eleve vegán. Ha elmegy egy drogériába, akkor nyugodtan vehet  Essence vagy Catrice terméket, az Orly vagy az NYX is állatbarát, viszont például az OPI már nem annyira ajánlott, hiszen hiába nem végeznek állatkísérleteket, és nincs bennük állati eredetű összetevő sem, az igazi állatvédők mégis berágtak rájuk miután megvásárolta őket a Coty, akik viszont még mindig állatokon tesztelnek néhány terméket. Így értelemszerűen az OPI-val együtt az Astor, a Manhattan az NYC, a Miss Sporty és a Rimmel is bukott, ha még gondolkodásban is vegán körömlakkot keres.

A többi veszély

Ami viszont tényleg a kézműves lakkok mellett szólhat, az az, hogy ezek többsége nem tartalmaz toulolt, formaldehidet és ftalátokat, és van olyan is, ami alkohol helyett víz alapú. Ebbe a kategóriába elvileg az OPI is beleesne, de ugye, ott a tulajdonosi kör nem elég állatbarát. DE az Estée Lauder vagy a Lancome, a MAC, a Dior és a L'Oreal lakkok is ilyenek ugyanakkor nem minden esetben állatbarátok. Meg persze jóval drágábbak, mint a sima társaik.

Szóval, mitől kézműves egy körömlakk?

Az új őrület a kézműves körömlakk, ami a többi kézműves termékhez hasonlóan kis szériában készül, minimális benne a vegyszer, de még állati eredetű dolgok sincsenek benne az ígéretek szerint, és persze a receptúra mindig titkos. A neten persze lehet találni házi készítésű körömlakkrecepteket, azok viszont általában abból állnak, hogy egy színtelen körömlakkba szórjon porrá zúzott szemfestéket, esetleg még egy kis csillámport, és már készen is van. Aki egyébként rákattant a témára, az az Etsy-n rendelhet olyan körömlakkokat, amik vegyszermentesek, és nem sokkal drágábbak, mint a vegyszeres társaik, egyedül a postaköltség dobja meg az árat. Ugyanakkor ha rákattan a témára, vásárolhat az Etsy-n alapanyagokat is, amikből garantáltan vegyszer- és állati eredetű hozzávalóktól mentes körömlakkot készíthet. Aztán persze árulhatja is, csak egy szép címke kell rá.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek