Ha van pénze, megéri a hitelkártya

A hitelkártyáról a többségnek azonnal a harmincas, vásárolgató szinglik ugranak be, holott egyrészt már egy amerikai felmérés is alátámasztotta, hogy az egyedülálló nők nem vásárlással kompenzálnak, másrészt pedig a hitelkártyát családok is tudják okosan használni. Feltéve, hogy egyébként is rendelkezésükre áll az az összeg, amit elköltenének a hitelkártyával – árnyalta a témát a Díványnak Homa Péter, a Bankkártya.hu szakértője.

shutterstock 183558113

Devizahitel, forinthitel, lakáshitel, személyi kölcsön – egytől egyig olyan pénzügyi konstrukciók ezek, amiktől a hideg futkos az ember hátán, különösen az utóbbi években. A hiteltől jó megszabadulni, távol maradni tőle, de felvenni, na azt sosem jó, viszont sok esetben szükséges. Például, ha elromlott a hűtő, beázott a lakás, vagy épp mindkettő egyszerre. Ahogy az előbbiekhez, úgy a hitelkártyához is rögtön negatív érzelmeket társítunk – pedig ha jól használjuk, még spórolhatunk is vele. És hogyan kell jól használni? Hát úgy, hogy nem banki kölcsönként tekintünk rá, hanem a bankkártyánk helyett ezzel vásárolunk.

Nézze meg, mennyit térítenek vissza!

A hitelkártya-igénylés feltételei bankonként eltérnek, de a legtöbb bankintézet 20-23 évet betöltött, rendszeres, igazolt jövedelemmel rendelkező, Magyarországi lakó- és munkahellyel rendelkező személyeknek biztosítja a hitelkártyát, természetesen külön szerződés ellenében. Minden kártyának van havi, illetve éves díja, kivéve, ha a bankintézetek nem rendelkeznek erről másképp, például egy akció miatt. Lényeges, hogy mivel hitelről van szó, az igénylő nem lehet rajta az ún. KHR listán (korábbi BAR lista), azaz az igénylést megelőző egy évben tiszta hitelmúlttal kell rendelkeznie.

shutterstock 73043101

A hitelkártyák havi, illetve éves díja általában magasabb a bankkártyákénál, viszont cserébe díjmentesen vásárolhatunk velük (vigyázat, ez csak vásárlásra igaz!), valamint további kedvezményeket kaphatunk, attól függően, hogy milyen konstrukciót kínál a bank. „Ha valaki könnyebben szeretne a vásárlásaiból visszakapni, akkor annak a hitelkártya javasolható, a betéti kártyáknál (azaz elterjedtebb nevükön: bankkártyáknál) ugyanis nem terjedtek el azok a fajta kártyák, amik visszatérítésre alkalmasak. Van ugyan egy ilyen kártya a piacon, de ez a hitelkártyánál jóval kisebb összegű visszatérítést nyújt. Egy másik hasonló kártya pedig egyes kereskedőknél biztosít jelentős, azonnali kedvezményeket" – magyarázta a Díványnak a Bankkártya.hu szakértője, Homa Péter.

Ezek az ún. visszatérítések több módon is elérhetőek, Homa Péter tájékoztatása szerint három ilyen kedvezménytípus van. „Vannak olyan kártyák, amik bizonyos üzletekben, például élelmiszerboltokban adnak jelentősebb visszatérítést, mások pedig mondjuk benzinkutakon történő vásárlás után biztosítják ugyanezt, a többi helyen pedig mondjuk jelentéktelenebb tételt. Erre figyelni kell, érdemes olyat választani, ahol az ügyfél egyébként is vásárolna, ellenkező esetben nem kap akkora kedvezményt" – mondta a szakértő. Lényeges az is, hogy mekkora a visszatérítések felső határa, elképzelhető ugyanis, hogy csak havi párezer forintig, esetleg tíz-húszezer forintig térítenek vissza a bankok, függetlenül attól, mekkora összeget költünk. 

94955964 10

„A harmadik, hogy vannak olyan kedvezmények, amik nem a bankszámlán történő utólagos visszatérítéssel, hanem azonnali kedvezményekkel működnek. Tehát az ügyfél odamegy az adott kereskedőhöz, és ha az adott kártyával fizet, akkor már a kereskedő adja neki a kedvezményt, és ezzel már olcsóbbá válik a vásárlás. A banktól utólag ilyenkor nem érkezik az adott vásárlás után visszatérítés." A bankok egyébként általában egy-két százalékot adnak vissza a vásárlások után, míg ha közvetlenül a kereskedőnél vesszük igénybe a kedvezményt, akkor az akár tíz-húsz százalékos spórolást is jelenthet vásárlásonként. Néhány banknál már a csoportos beszedési megbízások után is jár visszatérítés, és mivel a rezsi egy család esetében általában több tízezer forintra rúg, ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni.

Sokat utazik? Igényeljen dombornyomásút!

Amennyiben gyakran utazik külföldre, szerencsésebb, ha dombornyomású kártyát választ (bár ez drágább), ugyanis míg itthon már nem, vagy csak alig érzékelhető bármiféle különbség a kártyaelfogadás terén a dombornyomású és a klasszikus kártyák között, addig ez külföldön nem így van. Ugyancsak ajánlott megnézni azt is, hogy tartozik-e a kártyához utasbiztosítás, illetve elvesztés esetén megoldható-e a kártya külföldi pótlása. 

A hitelkártyával ugyanakkor vigyázni kell – figyelmeztet Homa. „Leginkább akkor ajánlom a hitelkártyát, ha a bankkártyánkon rendelkezésünkre áll az az összeg, amit el szeretnénk költeni vele, és garantáltan vissza tudjuk fizetni az elköltött összeget a megadott határidőig. Azoknál az ügyfeleknél ugyanis, akik nem a saját pénzükből költenének, hanem a bank pénzéből, és az elköltött összeget nem tudják teljes mértékben visszafizetni a hónap végén, a bank jelentős hitelkamatot számít fel. Ez a mai piacon éves szinten úgy 30 százalék körüli kamatot jelent, ami még a személyi kölcsönöknél is drágább hitel. Tulajdonképpen ez a legdrágább hitel a bankpiacon."

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek