Itt a hétvége, irány a kert!

Most hogy egyre melegebbek a hétvégék és a nap is egyre többet süt, már semmi kifogása nem lehet, hogy miért nem rakja rendbe a kertet vagy díszíti virágokkal a virágládáit. Illetve egy mégis, ha nincsenek hozzá megfelelő szerszámai vagy eszközei, esetleg nem tudja hogy ősszel hova pakolta el őket. De ennek ezennel vége, ugyanis most megmondjuk mit hol kap meg akciósan.

stockfresh 213992 garden-pot-with-grass-daisies-and-watering-can

Auchan

A Savoya Park és az Aquincum Óbuda kivételével az Auchan külön katalógussal  készült  a kerti munkákra. Az akciós ajánlatok között találhat marhatárgyát 499 forintért 50 litert, és fűmagot is különböző kiszerelésben, ahogy virágföldet is attól függően, hogy milyen földre van szüksége, választhat savanyú virágföldet 499 forintért 20 litert, de ugyanennyiért 50 literes általános virágföldet is kaphat. Az erkélyre vagy ablakba színes műanyag kaspókat 99 forinttól talál, színes balkonládát pedig 899 forintért vásárolhat, sőt ha unja a muskátlit de azért nagy az erkélye vagy a terasza, akkor vehet balkontavat is 9990 forintért, ami gyakorlatilag egy erősített textilzsák, amibe vizet tölthet és olyan növényeket telepíthet bele, amik jól bírják ezt a környezetet. A szerszámok közül a lombseperűt 990 forintért kapja nyéllel, nyél nélkül viszont 299 forint. Egyébként ha ásójának vagy lapátjának csak új nyélre van szüksége, itt azt is vehet 399 forintért. A keretes fűrész 380 forint, a fűrészlap 199 forintba kerül, metszőollót akár 349 forintért is vehet, de ha strapabíróbbat szeretne, 599 forintért vehet egyet. Sövényvágót 1390 forintért, illetve 2190 forintért kap és ágvágót is vehet 1490 forintért. Egy kertbe elengedhetetlen, hogy baltája is legyen, amit itt 859 forinttól szerezhet be, de 1790 forintért üvegszálas nyelűt vihet haza. Többféle fűkasza, fűszegély nyíró közül választhat, de már 10.490 forintért is vehet elektromos fűnyírót.

auchan katalogus kerteszkedes Auchan
Auchan

Baumax

Nemrég megírtuk, hogy a Baumaxban használhatja pontgyűjtő kártyáját, március végééig viszont száz forintokért egy pont helyett másfelet írnak jóvá a Baumaxban.  Akciós öntözőkannát 999 forintért talál és féláron talál néhány színes kaspót is. Ha nem az erkélyen szeretne kertészkedni, hanem van hozzá hatalmas kertje, akkor oda vehet fűmagot akciósan, akár szárazságtűrőt is ha nincs rá módja, hogy naponta locsolja. Ebből 1 kg-os kiszerelést vehet 1090 forintért, ami 35 m2 befüvesítésére elég. 10 kg gyeptrágyát is vehet hozzá, hogy biztos legyen a hatás, ez 2990 forintba kerül. Hogy ápolni is tudja akár a gyepet, akár az egész kertet, szerszámokat is talál akciósan. 1590 forintért vásárolhat klasszikus gereblyét, modernebb Gardena típusú gereblyét pedig 4490 forintért kaphat, 1990 forintért pedig kovácsoltvas kapát vehet. Friskars metszőollókat talál akciósan a Baumaxban 2990 és 4990 forint között. Láncfűrészt már 14.990 forinttól vehet, elektromos fűnyírót pedig 12.990 forinttól kaphat.

baumax katalogus kerteszkedes Baumax
Baumax

Obi

Ahhoz képest, hogy az Obi barkácsáruház, a kerti munkákhoz kevés akcióval csinál kedvet, bár lehet csak elhúzódó telet vizionáltak az akciós újság szerkesztői. Balkonládát 159 forintért vásárolhat, hozzá 40 centis alátétet 129 forintért talál. Kerti bútorokban viszont annál erősebb a kínálat már most, úgyhogy ha már tavasszal szeretné megvenni a garnitúrát a szabadban ücsörgéshez, akkor mindenképpen az Obiba érdemes ellátogatni. 799 forintért vehet 1 kg univerzális fűmagot, amivel maximum 40 m2 területet füvesíthet be. A gyepet persze rendben is kell tartani, ehhez fűszegélyvágót 8999 forintért talál, fűkaszát 29.990 forintért vehet, de akciós fűnyírót nem találtunk az Obi kínálatában. 499 forintért kap hagyományos metszőollót, de 3499 forintért vehet olyan Gardena márkájút is, amivel könnyebben fog menni a kertgondozás.

obi katalogus kerteszkedes Obi
Obi

Praktiker

A barkácsáruház még szintén nem készült fel igazán a tavaszra a kerti választék tekintetében. Azért több fajta tápoldat és műtrágya közül tud választani. Általános fűmagot 899 forintért tud venni 1 kilót, míg az 5 literes általános virágföld 139 forintba kerül. A Praktikerben 19.990 forint a legolcsóbb akciós fűnyíró, de saját márkás fűszegélyvágót már 4990 forintért vásárolhat. Szintén sajátmárkás a keretes fűrész, ami 999 forintba kerül, a metszőolló ami 699 forint. Itt talál kézhez álló mini szerszámokat is, ezek 399 forinttól kezdődnek. 

praktiker katalogus kerteszkedes
Praktiker

Tesco

A Tesco is külön katalógust szentel a kerti akcióknak, ha általános virágföldet akar venni, akkor ide menjen, ugyanis az 5 literes 99 forint, a 10 literes 155 forint, sőt az 50 literes is csak 399 forintba kerül. Többfajta fűmagot is talál és növénytápokat. A legegyszerűbb és legkisebb balkonládát 175 forintért kapja, cserepet pedig már 69 forinttól kap. Szerszámokban is bőven van választék, külön vásárolhat itt is nyelet és szerszámfejet, legyen szó gereblyéről, lapátról vagy ásóról. Akciósak a Friskars kéziszerszámok is, amik közül vehet metszőollót 2990 forintért, gyomlálóvillát 1199 forintért vagy ültetőkanalat 1299 forintért. Ha nem ragaszkodik a Friskars metszőollóhoz, akkor már 1199 forintért is kaphat jót, de megoldhatja a dolgot sövényvágóval is, amit 2190 forintért tud beszerezni, vagy baltával 1399 forintért. Sajátmárkás fűszegélynyírót már 3990 forintért tud venni, akciós fűnyíró pedig 10.990 forintba kerül. 

tesco katalogus kerteszkedes
Tesco
Oszd meg másokkal is!
Mustra