no

Tudja, hol vegye a tampont és betétet?

Ha előző útmutatóink alapján már sikerült legolcsóbban megvásárolnia a konyhai tisztítószereket és a fürdőszobai tisztálkodószereket, ezúttal annak jártunk utána, hogy az egészségügyi betétet, a tampont és a tisztasági betétet melyik hiperben/szuperben/drogériában szerezheti be a legjobb áron. Ahogyan előző két cikkünkben, most is csak az ár alapján vizsgáltuk* a kínálatot, ha az is érdekli, hogy ezek a termékek milyen eredményeket értek el a tesztünkön, ezt is elolvashatja.

Próbáltuk mindenhol megkeresni az egyes termékek normál, szuper és éjszakai változatait – szerencsére ezúttal nem kellett csalódnunk: minden üzletben megtaláltuk valamennyit. A legolcsóbb termékeket kutattuk, ezért sokszor a kiszerelés is szempont volt, mert ugye, a kereskedelem egyik alapkoncepciója az lenne, hogy minél nagyobb a kiszerelés, annál olcsóbb a termék. Nos, ez majdnem minden esetben így is volt, csak a Rossmannál találtunk turpisságot ez ügyben. A fotókat mindenképpen nézze meg a képgalériában, és ha vásárolni szeretne, előtte ne felejtse el megnézni a termékek fajlagos árát sem!

Aldi

Ötödik helyen végzett most az Aldi, de még tudta tartani a 100 forint alatti összegzett fajlagos árat – 91,79 forinttal. Az utána következők már mind átlépték ezt a határt. Egyébként a németek szuper tamponja nagyon jó helyezést ért el a tamponteszten. Megjelenése leginkább az o.b. tamponokra hasonlít, jó és gyors nedvszívó.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Cresta, 45 db) 389 8,64
Egészségügyi betét, szárnyas (Cresta, 20 db) 439 21,95
Egészségügyi betét, éjszakai (Cresta, 14 db) 439 31,36
Tampon normál (Cresta, 32 db) 479 14,92
Tampon szuper (Cresta, 32 db) 479 14,92

Auchan

Az Auchan nem a saját márkás cuccaival került a dobogó második fokára; az Andi márkanevű termékek forgalmazásával tudott felcsúszni erre az előkelő helyre. Az áruházlánc saját márkás dolgai ezeknél legalább kétszer annyiba kerülnek, tehát mázli, hogy a kínálatban mégis helyet kapott ez az árucsalád. A saját márkás portékáikról és áraikról is készítettünk fotókat, nézze meg a galériában.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Andi tb, 40 db) 179 4,47
Egészségügyi betét, szárnyas (Andi, 10 db) 238 23,8
Egészségügyi betét, éjszakai (Andi, 10 db) 139 13,9
Tampon normál (Andi, 16 db) 177 11,06
Tampon szuper (Auchan, 24 db) 419 17

Nem gondoltuk volna, hogy a dm a mezőny legvégén végez, még ha nem is nagy az eltérés az utolsó előtti helyezett, a Rossmann áraihoz képest. A dm-ben egyébiránt rengeteg fajta és -féle egészségügyi betét van még szárnyasok között is, és a tisztasági betétek tengerében is gyorsan el lehet veszni.dm

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Jessa, 60 db) 599 9,98
Egészségügyi betét, szárnyas (Jessa, 16 db) 449 28,6
Egészségügyi betét, éjszakai (Jessa, 10 db) 449 44,9
Tampon normál (Jessa, 32 db) 599 18,72
Tampon szuper (Jessa, 16 db) 389 24,31

Interspar

Amennyire jó áron kínálja a konyhai tisztítószereket az Interspar, annyira túlárazta az egészségügyi árukat. Persze, ha csak egy termékre van szüksége, vegye meg nyugodtan, így a ráfizetés nem óriási, de ha spórolni akar, a nagybevásárlást ne itt végezze.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Pamina, 40 db) 399 9,98
Egészségügyi betét, szárnyas (Pamina, 20 db) 429 21,45
Egészségügyi betét, éjszakai (Pamina, 9 db) 299 33,22
Tampon normál (Pamina, 32 db) 559 17,46
Tampon szuper (Pamina, 16 db) 334 20,88

Lidl

A Lidlnek sikerült kitörnie az „örök második” helyről: ez alkalommal ő nyerte meg az árversenyt. Egészen elképesztő, hogy a termékek fajlagos ára összegezve nem haladja meg a 70 forintot. Ha minőségben is hozzák a színvonalat, tényleg nem lehet okunk panaszra.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Softino, 30 db) 219 7,3
Egészségügyi betét, szárnyas (Softino, 20 db) 399 19,95
Egészségügyi betét, éjszakai (Softino, 20 db) 399 19,95
Tampon normál (Siempre, 24 db) 269 11,2
Tampon szuper (Siempre, 24 db) 269 11,2

Penny

Ezúttal harmadik lett a Penny – és bár rendre beszámolunk arról, hogy jók az áraik, valahogy mégis nehezen kerülnek be a köztudatba. Tavaly is teszteltük például pár  saját márkás dolgukat , és jó eredménnyel végeztek.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Inti 30 db) 255 8,5
Egészségügyi betét, szárnyas (Inti, 20 db) 439 21,95
Egészségügyi betét, éjszakai (Inti, 20 db) 439 21,95
Tampon normál (Inti, 24 db) 359 14,96
Tampon szuper  (Inti, 24 db) 359 14,96

Rossmann

Végre a Rossmannak sikerült leköröznie a nagy vetélytársat, a dm-et, de ami számunkra sokkal fontosabb: van saját márkás applikátoros tamponjuk – egészen kedvező áron. Emellett hatalmas a kínálat betétek és tisztasági betétek terén is, nézze meg a fotókat a galériában!

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Facelle, 55 db) 399 7,25
Egészségügyi betét, szárnyas (Facelle 16 db) 449 28,6
Egészségügyi betét, éjszakai (Facelle, 10 db) 449 44,9
Tampon normál (Facelle, 64 db) 999 15,61
Tampon szuper (Facelle, 16 db) 389 24,31


Tesco

Ha találtunk volna valami olcsóbb szárnyas betétet, akár a harmadik helyen is végezhetett volna az angol hiper, így viszont csak negyediknek ért célba. Kár, pedig tisztasági betétben nagyon ott vannak, még az Auchanban kapható, már említett nagyon olcsó, Andi márkájút is leverte a Tesco

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (db/forint) 
Tisztasági betét (Tesco Value, 45 db) 199 4,42
Egészségügyi betét, szárnyas (Tesco Dry, 10 db) 315 31,5
Egészségügyi betét, éjszakai (All about body, 20 db) 404 20,2
Tampon normál (All about body, 32 db) 431 13,47
Tampon szuper (All about body, 32 db) 431 13,47

Összesítés, avagy hol éri meg a legjobban vásárolni:

Íme az üzletek csoportosítva fajlagos ár szerint, növekvő sorrendben Ár összesen Fajlagos ár összesen
Lidl 1555 69,6
Auchan 1152 70,23
Penny 1851 82,32
Tesco 1780 83,06
Aldi 2225 91,79
Interspar 2020 102,99
Rossmann 2685 120,67
DM 2485 126,51

Ön hol vásárol egészségügyi termékeket? Drogériában? Hiperben? Megírhatja nekünk Facebook oldalunkon

*Az árak a különböző boltokban (és különböző időpontokban) eltérhetnek az általunk találtaktól, éppen ezért – dokumentálva az állításainkat – fotókat is készítettünk. A fotókat február 11-én lőttük. Minthogy sok üzletben tilos a  fényképezés, ezek nagy részét itt nem tesszük közzé, de ha ön bizonyítékot szeretne, szívesen elküldjük levélben. Azokban az üzletekben, ahol mi jártunk, az itt feltüntetett árak voltak a legalacsonyabbak – természetesen más boltokban találhat ezeknél alacsonyabbakat is.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek