no

Ezért lesz ideges, ha kibontja, amit vett

Az élelmiszergyártók szeretnek minél több árut eladni, ráadásul még haszonra is szert tenni, és ezzel nincs is semmi baj, ezt hívják kereskedelemnek. Néha azonban nagy csalódások érhetik az embert, ha levesz a polcról egy terméket, amiről azt hiszi, hogy a csomagolás mérete összefüggést mutat a beltartalom mennyiségével, majd kiderül, hogy a kettő köszönőviszonyban sincs egymással. 

Persze, a csomagoláson rajta van, hogy pontosan milyen mennyiségű az adott termék, ezt a jogszabályok szerint fel is kell tüntetni. Ennek ellenére sokat számít egy döntésben, hogy mekkora méretű(nek látszik) az adott élelmiszer, hiszen sokan ez alapján döntenek. Na, ők megszívhatják.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatása szerint "a gyártónak, kereskedőnek nem írja elő jogszabály, hogy a csomagolás űrtartalma és a csomagolni kívánt termék űrtartalma közötti eltérés maximálisan mennyi lehet." Akit érdekel a törvény pontos szövege, kattintson, és értelmezzen!

Az általunk megkérdezett vásárlók nagy része azonban nem egyszer találkozott már ezzel a trükkel, és mindenki más módszerrel védekezik a dolog ellen. Van, aki mindennek megnézi a súlyát, és az alapján próbál becsülni (tegye fel a kezét, aki pontosan be tudja lőni, mekkora térfogatú lehet mondjuk húsz deka pilótakeksz!), más kizárólag a kilóra vetített érték alapján hasonlítja össze termékeket (és milyen jól teszi, ugye), és van, aki csak a már bevált termékeket veszi, és nem kísérletezik újdonságokkal. 

Président sajt - rondelé  125 gramm - 489 Ft 

A camargue-i sóval ízesített kecskesajt jól kenhető, krémes, hideg hatására sem változik a kenhetősége, és még finom is - de ebben az esetben nem az a lényeges, hogy milyenek a beltartalmi értékek, hanem az, hogy a kivülről teljes körnek kinéző doboz valójában egy trükkös megoldással ad kevesebbet, mint amennyit ígért.

Tesco Corn Flakes 500 gramm - 799 Ft

Egy jó kukoricapehely reggelire? Persze, bár jó sok kalóriát tartalmaz. De tévednek, ha azt hiszik, a doboz valóban ízletes kukoricával van tele. A tényleges mennyiség nagyságrendileg a doboz fele, és persze, mi sem szeretnénk morzsává tört kukoricapelyhet a csészénkbe, de ezt a mennyiségű levegőt a csomagolási technológiák csak részben indokolhatják. 

Oho Cool reggeli gabonapehely - 175 gramm - 299 Ft

Alapvetően nem vagyunk oda a magas cukortartalmú, vércukorszintet hirtelen megdobó reggelikkért, de néha azért bárki megkívánhat ilyesmit. Az Oho Coollal viszont nem jár túl jól, a vicces betűformákra puffasztott pehellyel nem sokáig fog jóllakni. Ha benéz a galériába, jól látszik, mekkora mennyiséget mekkora zacskóban adnak el.

Manner Cubi Dooo - 140 gramm - 899 Ft

A Manner ostya gyártója helyes kis csokival befont golyóformában is piacra dobta a termékét, kár, hogy aranyáron mérik – de nem is ez a baj vele. Hanem az, hogy ennyi pénzért szeretnénk, ha tele lenne az a doboz, és ne legyen még egy csomó hely a tetején.

Cantina tortilla chips -200 gramm - 549 Ft

A chipsek és egyéb zacskós termékek világa csomagolás szempontjából is legalább annyira izgalmas, mint sokféleségük. Ennek jó példája a Cantina tortillája, mely hatalmas mérete ellenére még úgy is igen szerény beltartalommal rendelkezik, hogy tisztában vagyunk a csipszek mellé gyárilag csomagolt levegő/védőgáz funkciójával és szükségességével. 

Land-leben Crouton fokhagymás - 75 gramm - 269 Ft

Croutont venni alapvetően tök felesleges, mert házilag is elő lehet állítani fillérek, ennek ellenére vannak, akik nem vacakolnak a home made verziókkal, hanem lekapják a polcról. Érdemes összehasonlítani a 75 grammos és a 100 grammos zacskó méretét, mekkora az eltérés. A zacsit nem igazán töltötték tele, szerintünk ott még elfért volna jó pár kenyérkocka.

Elyon pirított kenyérkocka hagymás-fokhagymás - 100 gramm - 289 Ft

Egyszerűbb csomagolás, nagy zacskó, kevés tartalommal. A gyártók nem szeretik teletölteni a zacskókat, és ugye ehhez joguk is van, de azért ez tényleg sovány beltartalomnak tűnik. Egyébként a hagymaíz nem túl átütő, inkább csak a fokhagyma dominál a kenyérkockákban, és még kissé sós is. 

Pilóta mini - 148 gramm - 389 Ft

12 db mini kekszet rejtett a csomag, aminek egyetlen előnye van: az, hogy nem fogja magát halálra zabálni belőle. Azon azonban érdemes elgondolkozni, hogy fizetne-e darabonként 32 forintot egy-egy pirinyó kekszért.

Chio Chips újhagymás - 75 gramm - 279 Ft

A Chio középmezőnyben végzett a chipsek tesztjén, úgyhogy eleve emiatt is kereshet inkább mást, ráadásul meglehetősen szellősen töltötték meg a zacskót. És bár tudjuk, hogy a gyártók ezzel akadályozzák meg, hogy a ropogós csipsz összetörjön a zacskóban, ez azért nem indokolja, hogy nevetséges mennyiség kerüljön a csomagolásba. Persze, grammra stimmel a dolog, ez mégsem vigasztal minket.

Bonbonettti bonstick mogyorós 73 gramm - 289 Ft (akciós ár)

Édesszájúaknak ajánlott, és nem átütő mogyoró ízű a bonstick, ráadásul mindössze 73 gramm (7,3 dekagramm) az egész doboz. A csomagolásra ugyan rá van írva, hogy kent, de lehetne töltött is, mert az az igazi

Crispy Milky tölcséres túrórúd, csokis - 43 gramm - 169 Ft

Talán az egyik legnagyobb meglepetést ez a termék okozta, bár le kell szögezni, hogy utólag kiderült, a csomagoláson látható "fagylalt" mérete pontosan megegyezik azzal, amit a zacskóba tettek. Az viszont biztos, hogy még ha a termék védelme okán is került ennyi levegő a csomagolásba, az nem sokat ért, mivel a csokiborítás levált, mire hazavittük. A túrófagylalt amúgy savanykás, pont olyan, mint egy romlásnak indult túrórudi nedves tölcsérbe töltve. 

Kist gumicukros krémdesszert . 90 gramm - 99 Ft (akciós ár)

Gumicukrot rakni valamibe alapvetően elég meglepő, igaz, nem is vitték túlzásba a mennyiséget. A meglehetősen édes és kalóriadús terméket ráadásul jó másfél centivel a doboz pereme alatt kezdődik, úgyhogy még jócskán fért volna bele - vagy krémdesszert, vagy néhány gumicukor. 

Magyar tejföl - 850 gramm - 629 Ft

A magyarságát bátran vállaló tejföltöl hatódott a szívünk, aztán kinyitottuk a dobozt, és szomorúan láttuk, hogy mennyi levegőt sikerült megvásárolnunk. Természetesen mennyiségre stimmel a tejföl, de vagy fért volna jócskán bele, vagy nem kell ekkora bödönt gyártani hozzá.

Fusion Wax Gum - 150ml - 969 Ft

Ez persze nem élelmiszer, de pontosan azért vettem meg eredetileg, mert kiválóan mutatja, hogyan csomagolnak úgy a gyártók, hogy a termék többnek tűnjön, mint a benne lévő valós mennyiség. A doboz alja eleve feljebb kezdődik, mint azt az alsó perem sejteti, ráadásul nincs is teletöltve - vagy ki tudja, az is lehet, hogy valaha tele volt, de mivel nincs fóliás biztonsági lezárása, így az nyitja ki, aki csak akarja. A csalódást fokozta, hogy kinyitásnál kiderült, a termék alkotóelemei különváltak, ettől meglehetősen gusztustalan is lett a majdnem 1000 forintba kerülő hajwax állaga, de a címkéje szerint ennyiért legalább sheavajat tartalmaz. 

Kihagytunk valamit? Évek óta dühöng valamelyik termék miatt? Írja meg, hogy megírhassuk!

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra