no

Teszt: Miből lesz a legjobb caprese?

Egy jó Caprese akár vacsorának akár két étkezés között is kitűnő lehet. Sajnos itthon a legtöbb mozzarella gumiszerű, ízetlen, mintha egy darab polifoamot rágcsálnánk - ezért is gondoltuk, hogy leteszteljük a legismertebb típusokat, hátha megtaláljuk az igazit. Egy bufalát, vagyis bivalytejes mozzarellát mindenképp szerettünk volna beletenni a tesztbe, mert kíváncsiak voltunk, hogy tesztelőink vakon felismerik-e, hogy ez más, mint a többi. Megdöbbentő végeredmény, sokkoló ízek!

Tesztalanyok
Tesztalanyok

A csomagolásuk egyáltalán nem praktikus, nálunk 2 is amortizálódott, amíg a szerkesztőségbe ért, pedig hűtőtáskában szállítottuk őket, hogy ne viselje meg őket a BKV járatain uralkodó meleg. Egyedül a prémium kategóriás Spar Bufala sajtot tették papírborítású műanyag dobozba, ami úgy-ahogy képes volt védelmet nyújtani.

Így készül a mozzarella

A mozzarella ún. „pasta filata” sajtkészítési mód szerrel készül, melynek lényege, hogy a keletkezett sajttörmeléket vízzel átforrázzák, ezután átgyúrják majd szálasra nyújtják. Mindezt egészen addig folytatják, míg a sajt különösen selymes és rugalmas állagot ér el.

1. Carloni Mozzarella - Aldi, 199 Ft

Nagy meglepetésünkre nem a Bufala nyert, hanem az Aldi termékcsaládjának mozzarellája (ez a család tud valamit, a sültkrumplijuk volt már tesztgyőztes nálunk). A sajtról lelkes tesztelőink ilyeneket írtak: "Kissé darabos, ennek ellenére nagyon jó az íze, bár kicsit hóka", "Kezdetnek nem rossz, jó az állaga és az íze is, kellemesen zsíros." "Puha, markánsan sós, ízletes" "Kinézetre elég gumis, állagra puha trappista, ízre tejes", és jöjjenek a félszavak: "átlagos", "fasza" - végre", "nagyon jó, ilyen egy igazi mozzarella".

2. Mozzarella di bufala campana d.o.p - Spar, 399 Ft (akciós ár)

Azt hittük, hogy a Spar leírása szerint "az egyetlen, bivalytejből készített mozzarella, amelyet eredetvédelemmel láttak el. A termék előállítását a helyi bivalymozzarella konzorcium szigorúan ellenőrzi"- lesz a tesztgyőztes. Ehhez képest 23 ponttal végzett (megosztva) a második helyen. Ha valaki nincs otthon a bivalytejes mozzarellák világában, annak elmondjuk, hogy a dél-olaszországi Latium déli vidéke és a campaniai Amalfi part közötti régióból származik, ahol házi bivalyokat már a II. évszázad óta tartanak. Ezek után halk sikolyokra számítottunk, de vagy a tesztelőink nem képesek a jót a rossztól megkülönböztetni, vagy hozzászoktak a gumiszerű, ízetlen sajtokhoz. "Ránézésre homogén, állagra nagyon puha, íze sósabb. Nem túl finom, de rossznak sem nevezném." más szerint "Lágy, gumimentes állag, erős határozott íz. Ez bufala. Biztos ez győz, nekem ízlik" Más viszont annyit írt: "Jaj, de rossz"."Sós lében áztatott kézműves, savanykás sajt, ami mondjuk nem mozzarella. Nem rossz, de nem is mozzarella." "Nagyon erős íz, karakteres. Fura mód ez szokatlan, a sok jellemtelen között." "Túl sajtos, az állag nem porhanyós."

Senki nem tudta mit kóstol
Senki nem tudta mit kóstol

3. Zott Zottarella classic, 269 Ft

A Zott terméke a német szabványok szerint készült, ráadásul felirat hirdeti rajta, hogy GMO mentes A Zott sajtja sokaknak ízlett, így a második helyen végzett. "Biztosan tehéntejes, azon belül nem kellemetlen" "Kurva jó, jó, hogy ez maradt utoljára" "Ránézésre fura, darabosnak látszik, ami nem baj, csak nem szoktam hozzá. Villával beleszúrva puha, kellemes, jó a szájban forgatni, ízlelni, kicsit szálas. Ízre nagyon jó" - szóltak a verdiktek.

4. Lovilio Mozzarella - Lidl, 199 Ft

A Lidl termékei többször voltak tesztgyőztesek nálunk, ezt a terméket Németországban gyártották. Olcsó is, így különösen érdekes a kérdés, hogy mit tud? Tesztelőink szerint: "Szétrágás után apró darabok maradnak a számban, mint gyerekkoromban a rágó után. Sós, enyhe íz." "Átlagosnál jobb" "Ránézésre darabos, állagra keményebb. Ennek a sajtnak semmi íze. Adaléknak jó salátába, de a semmiért pénzt kiadni luxus." "Darabos, van íze, végre nem csak ipari hulladék" "Ezen látszódik, hogy kézzel csinálták, picit édeskés. Kicsit rágós, de nem gumis".

Házi paradicsommal az igazi
Házi paradicsommal az igazi

5. Mozzarella Delizia, 159 Ft

A csak természetes összetevőket tartalmazó terméket a Sparban szereztük be, és senki nem ismerte. Ehhez képest jó eredményt el a teszten, ráadásul kiderült, hogy a szarvasiak gyártják. Ez már egy megosztó terméknek bizonyult, volt akinek bejött, de többen fanyalogtak, talán a legszélsőségesebb véleménykülönbséget váltotta ki. " Fehér, ipari, gumiszerű" "Ránézésre homogén, állagra gumiszerű, ízetlen, nem jó" "A legfinomabb termék a halmazból" " Nettó gumi, Elsőre ártalmatlan, alattomosan támadó, undorító utóízzel".

6. Cheeseland Mozzarella, 149 Ft

Egyszerű, mint a faék, legalábbis úgy néz ki a Cheesland terméke, de az is lehet, hogy csak a csomagolás fekete-narancs kinézete volt zavaró a sok kék között. A Németországban gyártott sajt utolsó előtte helyre került.. Talán nem véletlenül. " Az első aminek szaga van, és nem jó. Gumis, ízetlen, szagtalan, némi kesernyés utóízzel." "Tömör savanyú állag, rossz íz" "Gumi, ízetlen" "Hűvös, ropogós" "Még egy gumi, a savanyú fajtából. Enyhe, ipari mozzarella íz. Pizzán elmenne, magában nem enném"

sajt02

7. Szarvasi Mozzarella - 269 Ft

Ez a legtöbb helyen kapható termék csúfos kudarcot vallott a teszten, többen kiköpték gumiszerű állaga és íze miatt. "Olcsó, rossz minőségű termék." "Értelmezhetetlen ízű, darabos, sárgásabb mint a többi, mosogatólé" " Ránézésre homogén, állapotra szintén. Ízetlen, illetve kifejezetten markáns utóíz. Másodszori kóstolásra sem lett jobb, tényleg van utóíze." "Kiköptem, bocs" "borzasztó, nem is mozzarella" - írták a termékről.

Név Gyártó/forg. ár ár/100g végeredmény Kcal/100g
Carloni Mozzarella
Aldi 199 Ft
169.- 1 247
Mozzarella di Bufala
Spar - Prémium
399 Ft
339.- 2 278
Zottarella Classic
Zott 269 Ft
228.- 2 n.a
Lovilio Mozzarella Lidl 199 Ft
169.- 4 n.a
Mozarella Delizia
Szarvasi 159 Ft
159.-
5 229
Cheesland Mozzarella
Si-Ker E. C.
149 Ft
149.-
6 n.a
Szarvasi Mozzarella
Szarvasi 269 Ft
269.-
7 242

A sajtokat 2013 július 28-án vásároltuk a Lidl, Spar és Aldi üzletekben, és 29-én teszteltük.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra