Légkondi nélkül is van élet!

Ezen a nyáron egymást váltják a kánikulai napok és az ősziesen borongósak, utóbbiakat akkor nehéz elviselni, ha mi épp akkor nyaralnánk, előbbieket akkor, ha a városban ragadtunk. A kánikulát kivédendő tippek közt arról már volt szó, mit tegyen az irodában, és arról is, milyen kütyükkel terelje el a figyelmét a melegről. Most abban segítünk  hogyan tudja kicsivel elviselhetőbbé tenni az otthoni létet méregdrága légkondik nélkül.

Léghűtő berendezés

Sajnos nem túl elterjedt, de azért olcsóbb megoldás, mint a mobil vagy a split légkondicionáló. Ezt azok is szokták bírni, akiknek a klímától egyébként megfájdul a fejük, vagy betegek lesznek. A léghűtő egy olyan ventilátor, ami általában nem foglal sok helyet, viszont jár hozzá egy jégdoboz, ami hűti a keringetett levegőt. Ennek nincs meleg levegőkivezető csöve, mint a mobilklímáknak, nem gyullad be tőle az ember szeme, és nem is fogyaszt sokat, valamint egyáltalán nem hangos. Általában két jégaksival adják, hogy az egyiket mindig újra lehessen fagyasztani. Nemcsak hűt, de télen hősugárzónak is használható, valamint párásítónak és páramentesítőnek is egyaránt jó. A leírások szerint képes 4 órán keresztül 8 fokkal csökkenteni egy átlagos méretű szoba hőmérsékletét, ami nagy áldás ebben a kánikulában.  Az internten gyors keresés után már 12 ezer forintért is találtunk, de a Baumaxban és az Obiban is akciós éppen, mindkét helyen 17.990 forintba kerül.

shutterstock 76554586
Shutterstock

Hideg párátlanító

Ha egyébként is van otthon, vegye elő, mert jelen állapotnál rosszabb úgysem lehet, de ne várjon csodát. Arra jó, hogy néhány pillanatra elszakadjon a valóságtól, esetleg hogy el tudjon aludni a gyerek, de huzamosabb ideig nem lesz tőle komfortérzete. Ha mindenképpen vásárolni szeretne, akkor olyan 8000 forintért már megteheti.

Ventilátor

A hagyományos ventilátorok elég sok helyen akciósak, a hiperekben és a barkácsboltokban is bele lehet futni leárazott darabokba minden méretben és árkategóriában, ha még nem kapkodták el őket.  Ezeket sem kell telepíteni, ráadásul a toronyventilátorok nem is foglalnak sok helyet. A rossz hír az, hogy a meleg levegőt keringeti, a jó hír az, hogy még ez is jobb érzés, mintha állna a levegő. Mivel nem túl drága, érdemes befektetni egybe, ha jól állítja be nem is fájdul meg tőle a feje. Ne irányítsa közvetlen magára, és ne üljön közel hozzá huzamosabb ideig.
Kiülős helyek teraszain, vagy akár a kertben is kezd elterjedni a vízpermetes ventilátor. Lakásban nem ajánlatos használni, mert egy darabig tényleg jó, de aztán a lakás páratartalma az egekbe szökik, fullasztó lesz a levegő és fülledt, ráadásul akik ilyet használnak, arra is panaszkodnak, hogy a használat után vízkövet kell súrolni mindenhol. Viszont ha a teraszra vagy az erkélyre teszi, és elég ügyes, akkor irányíthatja úgy, hogy nem megy be az összes vízpermet a lakásba, csak a kicsit hűvösebb levegő.

A hagyományos módszerek

Összegyűjtöttünk néhány hagyományos módszert, amivel ha rövid ideig is, de javíthat a közérzetén.

  • Nappal tartsa zárva az ablakokat, húzza le a redőnyöket, csináljon árnyékot, és próbálja meg minden lehetséges módon kint tartani a napsugarakat. Este viszont csináljon kereszthuzatot, és engedje, hogy a hűvösebb levegő átjárja a lakást.
shutterstock 84466603
Shutterstock

  • Sokak szerint a legjobb módszer ha egy lepedőt vagy nagyobb törülközőt vizez be, és azt használja sötétítőnek, így egy kicsit hűsebb lesz a lakásban.
  • Ha van ventilátora, akkor csinálhat belőle egy egyszerűbb, házi megoldásokkal működő léghűtőt vagy párásító ventilátort. Rakjon egy fém tálba sós vizet, fagyassza meg, majd helyezze a ventilátor elé, így gyakorlatilag hasonló eredményt kap, mint a fentebb említett léghűtő berendezésekkel. Ugyanígy hideg vizet is tehet a ventilátor elé, hogy kis vízpermetet kapjon. Fontos, hogy ne rakja tele a tálat, hanem hagyjon helyet, hogy ne fröcskölje ki a ventilátor szele a vizet. Azért jó, ha tesz a vízbe sót, mert így a víz nem 0 fokon fagy meg, hanem alacsonyabb hőmérsékletet is fel tud venni, és a hőátvitel hatásfoka megnövekszik, azaz jobban hűt.
  • A gőzzel járó tevékenységeket, mint a zuhanyzás, fürdés, főzés, próbálja estére időzíteni, mert a gőz napközben bennreked a lakásban. Reggel már csak langyos vízzel frissítse fel magát.
  • Egyébként sem árt napközben is többször bevizeznie magát, megmosnia az arcát, vagy csak a csuklójára folyatni hideg vizet, hogy hűtse a szervezetét.
  • Ha már végképp nem bírja, mártsa langyos vízbe a pólója ujját. Ez felfrissíti, a langyos víz miatt nem sokkolja a szervezetét, és mivel csak az ujj rész lesz vizes, ezért nem is valószínű, hogy megfázik.
  • Bátrabbak kipróbálhatják az előző módszer teljes pólós változatát, sőt végső elkeseredésben vizes pólóban oda lehet ülni a ventilátor elé. Ez egy darabig jó érzés lesz, viszont amint hozzászokik, már nem marad más megoldás, csak a kád víz. Egyébként ez sem elvetendő, de nem kell jéghideg vízbe ülnie a felfrissüléshez.
  • Dobálja ki a hűtőből a lejárt termékeket, helyette egy zacskóban rakja be a lepedőjét, a pizsamáját, vagy az egész párnáját, akár a mélyhűtőbe. Ha zacskóba teszi, nem képződik rajta jég, viszont kellemesen hűs lesz legalább addig, amíg elalszik.
  • Ne felejtse a fizikai alaptörvényt, miszerint a meleg felfelé száll. Ha teheti költözzön le a földszintre, vagy már az is sokat segít, ha az ágyneműjét napközben leviszi a pincébe, ahol hidegebb van.
  • Vannak, akik azt tanácsolják, hogy egyen csípős ételeket. Nem hiába teszik ezt például az indiaiak sem, ugyanis az ember ettől elkezd izzadni, ami hűti a bőrt.
  • Kicsit furcsa tanács, de ha van háziállata, figyelje meg merre pihen. Ők ösztönösen megtalálják a lakás leghidegebb pontját vagy a kereszthuzatot, legyen bármilyen enyhe.
  • Minden apróság számít, járjon körbe a lakásban és zárja el az összes őrlángot, ne égjen feleslegesen egy villany sem, húzza ki az elektromos dolgokat. Ha a garázsa a lakrész alatt található, akkor ne álljon be addig, amíg ki nem hűlt teljesen a motor.
  • A főzést hagyja estére, mikor hűvösebb van. Főzzön úgy, hogy elég legyen mikrózni az ételt napközben. A sütést ebben a kánikulában inkább felejtse el.
  • Figyeljen oda arra, hogy mit eszik, vagy mi van a hűtőben. Például egy hideg uborkakarika a homlokon tényleg csodákat tesz, vagy próbálja ki a mentol jótékony hatását. Ha van otthon gyümölcse, mossa meg, készítse elő, vágja kis szeletekre és fagyasszon le mindent.
  • Ha télen használ melegvizes palackot, most vegye elő, töltse meg vízzel, rakja a mélyhűtőbe, majd mint télen, tegye az ágyába lefekvés előtt. Kiváló szolgálatot nyújt így a melegebb napokon is.
  • Ha már tényleg nem bírja, akkor menjen el egy plázába, vagy egy moziba. De mehet múzeumba, könyvtárba, sőt néhányan akár egy templomban is elüldögélnek ilyenkor. Mert ilyenkor mindenütt jó, ahol hidegebb van, mint otthon.
Oszd meg másokkal is!
Mustra